Május 17-én, kilencvenedik életévében csendben eltávozott a méltatlanul mellőzött és elfeledett Makkay János régész, történész, a történelemtudományok doktora, megszámlálhatatlan tudományos publikáció és könyv szerzője. Főként az őskor régészetével foglalkozott, de idővel a magyar őstörténetet is kutatta. Számomra különösen fájdalmas az elveszítése, mert régi barátság és igen szép emlékek kötnek hozzá. 1970 körül ismertem meg, amikor grafikusként munkakapcsolatban álltam a Nemzeti Múzeum középkori osztályával. Nálam régebbi és közelebbi barátja volt a kiváló pályatárs, Dienes István régész, a honfoglalás kori magyarság történetének nagyszerű kutatója, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főmunkatársa, a nyíregyházi Jósa András Múzeum egykori igazgatója.
Barátai közé tartozott Szörényi Levente is, akivel 1994 júliusában kolumnás interjút készítettem a Pest Megyei Hírlap számára, Rést ütni a nemzet megmaradása elé magasodó falakon címmel. A magyar rockzene legendás alakja ebben bátran szembeszállt az Attila című rockoperájának bírálóival, s kitért arra is, hogy egyesek szerint rossz társaságba keveredett: „Éppen most voltam egy baráti társaságban, amely rajtam kívül öt régészből verődött össze. Dienes István, a honfoglaláskor ismert kutatója, Makkay János ismert őskoros régész, Kovalovszky Júlia, a középkor jeles kutatója, illetve két ifjabb visegrádi régész: Gróf Péter és Gróh Dániel volt jelen. Íme egy rossz társaság, amely egyébként nem most alakult, hiszen évek óta ismerjük egymást.”
