Nem elég, ha pontosabbnál részletesebb látleleteket adunk a Nyugat önpusztításáról, és megelégszünk azzal, hogy mi még (!) nem tartunk ott. Közép-Európa öndefiníciójához ugyanis értenünk kell a Keletet is.
Nagy luxus lenne, ha öntelten csak kijelentenénk, hogy mi itt bizony magunktól is értjük, mi folyik a világban, sőt tanuljanak inkább tőlünk! Amíg egy német vagy francia jobboldalinak identitásának meghatározásához elég csupán a környező, közeli és távoli rokonok kultúráján keresztül tágítani önmaga képét, addig itt a Duna mentén ez egyszerűen elégtelen. Persze belesüppedhetünk szivarszobánk kényelmes foteleibe, miután Burke-öt, Hobbest és Scrutont is fejből idézzük, de ahhoz, hogy valaki a magyar világot teljességében értse, bizony el kell indulni a Boszporusz felé.
Kivételesen nem azon okból, amiből Hunyadi Jánosék is megtették ezt az utat, hanem azért, hogy azt a geopolitikai helyzeti előnyt kihasználhassuk, amit az jelent, hogy három világ kereszteződésében vagyunk. Hogy ez mit is jelent, ahhoz látnunk kell az ebbe az útkereszteződésbe vezető ösvényeket is. Ezek egyike a brüsszeli Nyugatról, a másik Moszkvából vezet ide, míg a harmadik a szép emlékű Bizáncból, amely már majdnem hatszáz éve Isztambulként trónol a Boszporusz felett, ami a félhold hatalmas – kulturális értelemben vett – birodalmát köti Európához.
Magyarország végre úgy fekszik ezen a keleti úton, mint partner és koordinátor, s nem mint vazallus. Fontos ugyanis kiemelnünk, hogy ez egy olyan viszony, amiben nemcsak barátság és önfeledt szeretet van, hanem egy véres múlt, konkurens érdekek és alapvető kulturális ellentétek is. Utóbbi az iszlám és a kereszténység gyökeres eltéréséből eredeztethető. Míg a mi Üdvözítőnk a szeretet és a kegyelem, a megbocsátás üzenetét hagyta ránk, addig a ’sztambuli Topkapi-palotában az ereklyék között Mohamed kardja látható. Ennél jobban talán semmi nem érzékelteti a két világ, a keresztény és a muzulmán közötti fundamentális törést.
Mindazonáltal ezért nem kell mindjárt bevonulnunk Mekkába, sőt! Érdemes a hangsúlyt arra helyezni, ami manapság sokkal húsbavágóbb, mint a Zulfikár. Ez pedig az a tengely, ami Budapest és Isztambul között húzódik és ami erősebben formálja a régió politikáját, mint maga a V4, utóbbi fontosságát természetesen nem elvitatva. De! És ez egy igazán nagybetűs „de”, ugyanis csak Törökország önmagában 85 millió főt számlál, míg a tágan vett és magyar szempontból rendkívül fontos Türk Államok Szervezete (TÁSZ) csaknem kétszázmillió embert tömörít, míg a V4 országai ennek kevesebb mint harmadát. Isztambul pedig ennek a világnak a közepe, amit mi sem mutat jobban, hogy épp most lett a türk világ ifjúsági fővárosa, s ez még inkább kiemeli a volt oszmán főváros jelentőségét, hiszen rendkívül fiatal korfával bíró társadalmakról beszélünk. Ezt a több tíz millió húsz-harminc éves, ereje teljében lévő és tenni akaró lelket pedig Európában egyedül a magyarok tudják elérni, hiszen ősidőkre nyúló testvéri viszony köt össze minket.
