A „megélhetési válság” és az „orbáni infláció” miatt nőtt a terhességmegszakítások száma Magyarországon – hazudott mindjárt hármat is egyetlen rövid mondatban Ráczné Földi Judit. Ez reflexből megy neki, a magát hamisan Demokratikus Koalíciónak nevező, valójában villazabrálásban és szemkilövetésben fogant magyarellenes bolsevik hazugságpárt színeiben egy haláleset nyomán márciusban a parlamentbe került képviselő az előválasztásnak nevezett baloldali roncsderbi alkalmával úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozatot írt alá, letagadva ezzel, hogy korábban egy offshore-tulajdonú autómosó cég ügyvezetője volt.

Az erkölcstelen percember lényegtelen hazugsága ürügyén ellenben érdemes tisztázni a valóságot. Annál inkább, mivel 

New York államban néhány éve már a születés pillanatáig ki lehet oltani a csecsemők életét, számos nyugat-európai országban, például Belgiumban vagy Hollandiában gyakorlatilag bemondásra, bármiféle korlát nélkül végezhető a hóhérmunka, Franciaországban tavaly alkotmányos alapjoggá minősítették a védtelen gyermekek meggyilkolását. 

Ez sokkoló, az pedig még inkább, hogy a volt kommunista gerilla, az etiópiai Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz által vezetett WHO ennek ellenére harsány és lelkes támogatója a heródesi mészárlás további liberalizálásának, követelve, hogy világszerte mindenütt legyen alkotmányos alapjog az abortusz. Ez felveti a fogalmak tisztázásának igényét, tudniillik aligha nevezhető egészségügyi szervezetnek az a társaság, amely a halált szolgálja.

Történelmi összefüggésben nézve a várandósság művi megszakításának jogi szabályozása a gyermekvédelemmel együtt a XIX. században került az európai parlamentek napirendjére, addig jobbára a kétezer éve változatlan, életpárti keresztény tanítás volt a zsinórmérték. A Ne ölj! parancsa alól csak kivételes esetben, másként nem érvényesíthető jogos önvédelemből ad felmentést az egyház. Minden más esetben halálos bűn az emberélet kioltása. Az abortusz tehát: bűn!

Magyarországon először a Csemegi-kódex néven ismert 1878. évi V. törvényben szabályozták tételesen a várandósság művi megszakítását, határozottan tiltva és büntetni rendelve az ilyen beavatkozást. 1933-ban a Kúria egészségügyi okok esetén engedélyezte az abortuszt. 1945-ben a szovjet megszállók által tömegesen elkövetett nemi erőszak következményeként átmenetileg engedélyezték, de az általános alapelv szerint továbbra is a magzati élet védelme volt az első.

Tételesen felsorolt betegségek esetén, továbbá „méltánylandó személyi és családi körülményekre tekintettel, illetve életkori okból” engedélyezte a várandósság megszakítását a magzat 28 hetes koráig. 1954-től már szociális indokokra hivatkozva is meg lehetett szakítani a várandósságot, 1956-tól pedig gyakorlatilag korlátok nélkül lehetett magzati életeket kioltani.

Ez azt jelentette, hogy míg 1953-ban 2800 abortuszt rögzített a Központi Statisztikai Hivatal, 1954-ben már 16 300-at, vagyis egy év alatt közel megnégyszereződött a szörnyűségek száma. 1955-ben 25 398 abortusz történt, 1956-ban 82 463, 1957-ben már 123 383. 1959-től 1973-ig minden évben több magzatot öltek meg, mint ahány gyermek megszületett. 1969 volt a legsötétebb esztendő, akkor 206 817 embert pusztítottak el az anyaméhekben Magyarországon.

Utóbbi esetnek minősül, ha az állapotosság „testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést” okoz. Az abortusz elvégzéséhez írásbeli kérelem szükséges, és azt szakszerű családvédelmi tanácsadás előzi meg, mely lehetőség szerint a magzat megtartása felé orientálja a nőt. Tavaly ősz óta él a Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke által kezdeményezett szívhangrendelet, melynek értelmében a várandós nőknek a magzat meggyilkolása előtt meg kell hallgatniuk a méhükben fejlődő gyermek szívdobogását. A rendelkezést a Gyurcsány-féle hazugságpárt azzal támadta, hogy az elvezethet a magzati életek kioltásának teljes tilalmához. Ez azonban sajnos nem igaz.

Pedig a borzalmak összesített statisztikája megrendítő. A Trianonban elszakított országrészek magyarjainak ilyen irányú statisztikáit nem is ismerjük, az viszont statisztikai tény, hogy 

Akárhogy forgatjuk, ki kell mondani: ez bűn, népirtás. Bűnre jogot alapozni pedig nem lehet. A bűn és a jog, a bűn és a szabadság kibékíthetetlen ellentéte egymásnak. Ennek belátásához elég végiggondolni, hogy az elpusztított magzatok szabadságjogait, az élethez való jogukat tagadták meg azok, akik hippokratészi esküjüket megszegve végrehajtották a gyilkosságokat.

Sátáni hazugság a női önrendelkezésre, „az én testem, az én döntésem” jelmondatra hivatkozva ágálni. Az élet a fogantatás első pillanatától élet, a női testben attól kezdve már egy másik ember teste is fejlődik. Valójában tehát az abortusz legnagyobbrészt, döntően és visszavonhatatlanul a magzat testét érinti, nem a leendő gyermekét elpusztíttatni igyekvő nőét. Talán kényelmes két ember felelőtlensége miatt meggyilkolni egy harmadikat, de a bűn csak bűn marad. Ez az alapvetés.

És az, hogy a gyurcsányi hazugságpárt nemhogy soha, semmilyen körülmények között nem mond igazat, de az idegen érdekeket szolgáló magyar- és keresztényellenes szervezet állításainak mindig az ellenkezője felel meg a valóságnak. 

2007-ben 43 870 abortusz történt Magyarországon, 2008-ban viszont 44 089. Hála Istennek azóta folyamatos a csökkenés. 2010-ben 40 449, 2015-ben 31 176, 2020-ban 23 901, 2021-ben 21 907, 2022-ben 21 800 abortuszt hajtottak végre. Természetesen egyetlen eset is sok, de a számok arról tanúskodnak, hogy a sátán visszaszorulóban van. A halál helyett az élet felé kell fordulnunk, ehhez pedig gondolkodásunkat, szavainkat is meg kell tisztítani.

„Az igen igen, a nem nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való.” (Máté 5.37) Ezért alapvetésnek kell lennie, hogy keresztény orvosok nem ölnek magzatot, és ilyenre nem kényszeríthetők. Mert az élet folytonosságának tudatos, szándékos elfojtása, a pillanatnyi vélt, egyéni érdek érvényesítése a jövő és az örök nemzet valóságának kárára: Isten és ember elleni bűn.