Apropó, külföldre település. A 2003-as EU-csatlakozási népszavazás előtt nem az volt a nagy reklámszöveg, hogy milyen jó lesz ez az Európai Unió, hiszen például külföldön is munkát tudunk vállalni?! Persze gyorsan kiderült, nem eszik olyan forrón a kását, azonnal csak a britekhez, az írekhez meg a svédekhez mehettünk, a különösen a szakembereinknek kulcsfontosságú német és osztrák munkaerőpiac csak hét év késéssel nyílt meg. Akkor meg – már 2011-et írtunk – ráfogták, hogy „a Zorbán” elől mennek el az emberek. Nem inkább a 2008–10-re kialakult súlyos gazdasági helyzet elől vagy ­amiatt, hogy az itteni fizetésükből nem tudták törleszteni a devizahitelük megugrott részle­teit, mert senki nem védte meg a bankoktól az érdekeiket a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején? Á, dehogy!

Azt is mondták, szabadon közlekedhetünk az unióban. Ez valóban jó dolog, főleg annak, aki jár külföldre. Aki állt valaha sorba három napra érvényes belga átutazóvízumért, értékeli ezt. Aztán kiderült, hogy így persze Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadások kitervelője is lazán leparkolhatott a Keletinél – amit őszintén irigylünk tőle –, volt guantánamói őrizetesek átjáróháznak használták hazánkat Bosznia és Nyugat-Európa között, a törvénytelen bevándorlók pedig átcsörtetnek rajtunk, mint vaddisznó a makkoson. Hja, kérem, a szabadságjogoknak áruk van a biztonság oldalán! De azt igazán nem gondoltuk volna, hogy amikor majd kerítést építünk védekezésül, akkor mi leszünk Európa ­rossz emberei. Mégpedig azért nem, mert nem mélyültünk el kellően az úgynevezett európai értékek kérdésében. Pedig kellett volna.

A Kádár-rendszer elején, miután éppen százakat végeztek ki 1956 miatt, tízezreket ítéltek el, illetve internáltak, az új büntetőkódex már az elején leszögezte: feladata, hogy védje az állampolgárok személyét és jogait. Mit jelentett ez? Semmit, ez a fogalmak közönséges kiforgatása volt. Ma ezt az európai intézmények művelik előszeretettel, politikai fegyverként forgatva a szabadság, a demokrácia, a jog fogalmait, amelyekben – ezek szerint naivan – valamikor hittünk. És azért van szükségük erre, mert az igazságot – miszerint nem hajlandók elfogadni, hogy egy tagország, pláne egy közepes jelentőségű tagország ne álljon be a sorba, hanem a saját útját járja – nem mondhatják ki nyíltan. Nem lenne demokratikus…

Amikor EU-tagok akartunk lenni, tudtuk, hogy alkalmazkodnunk kell. Magyarország ugyan kommunista, a korabeli szóhasználat szerint szocialista ország, a szovjet érdekszféra része volt 1990-ig, de már jóval korábban alkalmazkodni kényszerült a nyugati világ bizonyos kényszerítő tényezőihez, mint a ­COCOM-lista vagy az úgynevezett legnagyobb kereskedelmi kedvezmény az amerikaiaknál. (Apám például a Kádár-rendszer egyik technokratájaként már 1980 körül kapott egyeztetésre Washingtonból egy Fallen Bailey nevű világbankos tárgyalópartnert. Magyarországnak pénzre volt akkoriban is szüksége.)

Az uniós pénzcsap politikai fegyver annak kikényszerítésére, hogy a magyar kormány vagy álljon be az európai fősodorba a migráció, a gender vagy a háborús politika kérdésé­ben, vagy pedig bukjon meg. Csak ezt nyíltan nem mondhatják ki. Azért nem, mert ezzel ki kellene mondaniuk, hogy nem fogadják el hárommillió magyar polgár választási akaratát 2022-ből. Ezt pedig még ők sem engedhetik meg maguknak. De folytatódni fog az anyagiakkal zsarolósdi, a vizsgálóbizottságosdi, a jelentéstevősdi. Ha sikeres lesz az európai jobboldal, akkor csak a 2024-es EP-választásokig tart ez így. Sok-sok másban is naivak voltunk még. Azt hittük például, ha már egyszer az EU kész jogi paradicsom, akkor a határon túli magyarok sérelmeit is orvosolni fogja. Nem tette, sőt az EU-n kívüli Szerbiával jobban alakult a viszonyunk, mint az uniós Romániával vagy Szlovákiával. Nem gondoltuk volna, hogy az uniós vakcinabeszerzés a vakcina be nem szerzését jelenti. Azt sem láttuk előre, hogy az EU Ukrajna-politikája amerikai politika lesz, majd amikor az lett, kiderült, hogy ellenvetésnek sincs helye.

Pedig régen lelkesek voltunk. 1997-ben itt járt Jacques Chirac francia elnök, és ránk kacsintva azt mondta: 2000! Négy évet tévedett. 2003-ban Medgyessy Péter kormányfőként azt mondta, 2008-ban bevezetjük az eurót. Ő mostanáig már tizenötöt. De mostanra mi is megváltoztunk. Nem sürgős a dolog. Más Európát akartunk. Nyitunk még cukrászdát Bécsben? Inkább az unokáink Bahmutban. Talán.

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo)