Másodszor: gyurcsányi örökség. Tény, hogy megörökölték Gyurcsány Ferencet, aki voltaképpen a fő bűnös választási vereségeikben, de akit máig nem tudtak eltaszítani. Talán fel sem figyeltek rá, de a Demokratikus Koa­líció beszélő név: „demokratikus” (vagyis az ő szóhasználatuk szerint baloldali) és „koalíció”, vagyis a kormányellenes erők gyurcsányi összefogó bázisa, központja. Tény, hogy az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP irányítói a DK ellen is fordulhatnának, de miután részei a Gyurcsány-hálózatnak, „koalíciónak”, önállóan életképtelenek, be sem jutnának a parlamentbe. A Gyurcsány házaspár ciklusok óta vár, a túlélésre játszik, abban reménykednek, hogy az Orbán Viktor utáni időszakban megnő majd a cselekvési lehetőségük. A gondolat a maguk szempontjából tulajdonképpen helyes, időközben azonban romba döntötték a teljes baloldali tábort. A hazai ellenzék számára hosszú ideje feloldhatatlan dilemma, hogy Gyurcsány 2006 óta a legnépszerűtlenebb politikus Magyarországon, szabadulnának tőle, ugyanakkor rendszerszinten szükségük van rá, hátterére, híveire, maradék közéleti erejére. Ennek az ellentmondásnak a feloldhatatlansága a baloldal talán legnagyobb rákfenéje Magyarországon.

Harmadszor: a holdudvar.

Negyedszer: fáziskésés. Amíg a kormányoldalon Orbán Viktor a vezető, aki rendszert épített négy ciklus alatt, és világosan látszik, milyen célokat követ, a túloldalon még azt sem lehet tudni, hogy voltaképpen mit hirdetnek, miben hisznek. Emiatt lehet az is, hogy az ellenzék állandó fáziskésésben működik Magyarországon. Az általuk fontosnak tartott ügyek csak a magyar társadalom kisebb, speciális csoportjait érintik. Bizonyos témákat – például a homoszexuálisok erőszakos, provokatív védelmét – erőn felül képviselnek, pedig a magyar társadalom elsöprő többsége, beleértve a baloldali szavazók tekintélyes hányadát is, mást gondol, mint az ellenzék liberális véleményvezérei. Az elmúlt években két fontos ügyről, a Covidról és az ukrajnai háborúról is teljesen mást hirdettek, sugalltak, mint ami az emberek gyakorlati tapasztalataiból fakad. Miután azonban az utólagos korrekciót a baloldal nem végzi el, sőt eleve ki sem alakít egységes álláspontot, mert tulajdonképpen fel sem méri az efféle események közéleti súlyát, hátrányba kényszerül a gyorsan cselekvő kormányoldallal szemben.

Ötödször: a nemzetközi háttér. Az említett beszélgetésben Török Gábornak tökéletesen igaza van, amikor arról beszél, hogy az uniós színtéren zajló viták végső soron a magyar kormányt erősítik. Ugyanakkor az ellenzéki pártok régóta és következetesen azt hiszik, hogy a Magyarország elleni kifogások, bírálatok valamiféle nemzetközi vihart szabadítanak el, és ők a megfelelő pillanatban majd kifogják a szelet a vitorlából. Valójában azonban Brüsszel ideológiai alapon támadja a kormányt, tényleges politikai, gazdasági elszigetelésről még azok sem beszélnek, akik a leginkább sürgetik a változást. A rend és a biztonság ugyanúgy érdeke a globalista tulajdonosoknak és beruházóknak, mint a munkavállalóknak, a barátságos környezetet pedig az országunkban sorozatosan kétharmaddal megválasztott erő birtokosai, nem pedig ideologizáló értelmiségiek biztosítják.

Végezetül: munkavégzés. A Fidesz a 2010 utáni sikereit az elveszített 2002-es választás után alapozta meg, amikor fokozatosan felépítette alapszervezeti bázisát, egyben tartotta aktivistáit, szimpatizánsait, és rengeteg munkával igyekezett lebontani a szocialisták hatalmi túlsúlyát. 2006 és 2010 között már látszott, hogy a következő választáson nagyarányú jobboldali győzelem várható, azóta minden esetben beigazolódott a papírforma. A szétesett és sok helyütt de facto nem létező ellenzéknek gyér szóvirágok jutnak tizenhárom éve, a munka elakadt, nincsenek új gondolatok, hiteles arcok, személyek. Időközben a Fidesz még növelte is támogatói bázisát, a teljesen elaprózódott ellenzéki pártok pedig változatlanul egymással rivalizálnak, valójában sem erejük, sem szándékuk nincs leváltani a jobboldali kormányt. Amíg tehát a pszichikai alávetettség, a legyőzöttség állapota fennáll, a szükséges munkát pedig nem végzik el, Magyarországon továbbra is statisztaszerepre kényszerül a baloldal.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)