Egyébként egy hónappal ezelőtt én is kaptam kerékbilincset az első kerületben, akkor tizennyolc percig időztem a szüleimnél, majd szűk egy órát álltam a tűző napon az alig egyéves kisfiammal a karomban, amíg szintén csodás modorú közteresek hajlandóak voltak kiszabadítani az autómat, több mint húszezer forintos büntetést kiszabva. Az ok pedig egy lombok közé elrejtett tábla volt, amely szerint az egészségügyi szolgálat részére szabadon kell hagyni egy helyet, mivel egy orvosi rendelő elé álltam az autómmal.

Túl azon, hogy van egy elméletem arról, ilyen típusú szakmákat milyen személyiségű emberek választanak többségében, felmerült bennem a kérdés: vajon én és a férjem ennyire elromlottunk volna? Ő száguldozik, én pedig notórius tilosban parkoló lettem? Agyunkra ment volna a hőség? Később rájöttem, hogy bár valóban, egy dombon ülő vadászvizsla éberségével kell mostantól a városban közlekednem, mert bármikor kikerülhet egy új tábla, vagy megbújhat egy a lombok mögött, a lesben álló közteresek gyűrűjében, nos, két igen fontos konzekvenciát is levontam. Egy: a fővárosnak nagyon nincs pénze, és akkor még finoman fogalmaztam. Kettő: Karácsony Gergely gyűlöli az autósokat. Utóbbi egyébként több okból is butaság, például azért, mert ő is autóval jár, de azért is, mert számos olyan társadalmi csoport és külső körülmény van, ami a mai világban egy hétköznapi ember számára nélkülözhetetlenné teszi a gépkocsi használatát, legyen bármilyen modern és flott adott város tömegközlekedése. Ennek ellenére abban egyetértünk, hogy kordában kell tartani az autóforgalmat, de nem ötletszerűen felfestett biciklisávokkal, az egyik legfontosabb dunai híd kiiktatásával, vagy a fővárosi forgalom szerves részét képező útszakaszok random lezárásával hétvégékre. Ezt ésszel, koncepció mentén kéne csinálni, szakemberekkel, átgondolva, érdemben bevonva a lakosságot, nem pedig pánikszerűen, hogy így, alig egy évvel a következő önkormányzati választás előtt valamit a méhlegelőkön kívül most már fel lehessen mutatni.

A parkolásra visszatérve: tavaly szeptemberben érte hidegzuhanyként a fővárosiakat, hogy egységesítik a parkolási díjakat, négy zónát létrehozva, ezzel egy időben pedig drasztikusan emelték is az árakat: egyes belső kerületekben akár óránként hatszáz forintba is kerülhet, ha otthagyjuk az autónkat, a parkolóórák pedig este tízig ketyegnek. Nem utolsósorban bevezették azt is sok helyen, hogy este hat és reggel hét óra között csak helyi lakosok parkolhatnak.

Csak, hogy mindezt számokban is kifejezzük, a fővárosi tulajdonban levő közterületeken 7674 parkolóhely található. Bevételük a parkolási díjakból 2019-ben több mint hétszázmillió forint volt, 2020-ban 947 milliónál is több, míg tavaly „csupán” 868 millió folyt be. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a parkolási díj emelése után kevesebb pénz jutott a fővárosnak, mint előtte. Ezt az áldatlan állapotot szüntetné meg főpolgármesterünk azzal a huszárvágással, hogy minden kerülettel egységesíti a megállapodásokat, amely alapján minimalizálná a parkolásüzemeltetés költségeit, így kicsikarva magának több bevételt a ráeső közterekről. A lényeg, hogy egyre több pénz csilingeljen a kasszában, amit akár Budapestre is lehet(ne) fordítani, de miért is tenné ezt egy főpolgármester, amikor annyi minden másra kell a pénz.

Egy szó mint száz, azt a tényt azért rögzítsük, hogy valóban szabálysértést követtünk el, mert tilosban parkoltunk, tehát a csúf igazság az: jogos volt a büntetés. Ugyanakkor eszembe jutnak gimnáziumi földrajztanárom szavai, aki sokszor hívta fel rá a figyelmünket feleltetés előtt, ha túl nagy volt az alapzaj: „Csak kérdés kérdése, hogy hányast kapsz!” Ezen logika mentén még az is előfordulhat, hogy legközelebb az izzókészleteimet ellenőrzik majd, és akár hiszik akár nem, ettől nem is állunk messze, mert az ominózus kerékbilincselős esetnél nagyhatalmú parkolóőr barátom még azzal is megfenyegetett, hogy megsarcol a tiszteletlen hozzáállásomért. Nos, ha ennyivel is hozzájárulhatok a boldogságához, ám legyen. De azért azt nem árt tudni: ilyen mélyre anyagilag még Demszkyék sem süllyedtek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)