A rendszerváltozás idején néhány közéleti téma általánosan foglalkoztatta a magyarságot. Hevenyészett listánkból az 1956-os forradalom megítélése és a kárpótlás mellett a határon túli magyarság ügyét is feltétlenül említhetjük. Annál is inkább, hiszen hosszú évtizedekig még arról sem illett beszélni, hogy egyáltalán élnek honfitársaink az elszakított területeken.
A témát már önmagában heves ellenérzések kísérték határon belül és túl is. Itthon baloldaliak, szocialisták és liberálisok hittek abban, hogy a nemzeti kisebbségekkel luxus foglalkozni a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközisítés rovására. Az elcsatolt területeken a többségi közösségek politikusai szerették volna elrendezni a magyarkérdést a létező legegyszerűbb módon. Aki kisebbségi, elégedjen meg azzal, amit az államtól kap, ne szerveződjön, ne követelje egyéni és közösségi jogait, felejtse el anyanyelvét, tagadja meg múltját, olvadjon be az államalkotó népbe.
Ha 2023-ban újfent áttekintjük, hogy 2010 óta milyen intézkedésekkel sikerült megerősíteni a nemzetpolitikát, azt tapasztaljuk, hogy a mai helyzet semmilyen értelemben nem emlékeztet a harminc évvel ezelőttire.
Akkor semmink sem volt, mára nagyon sok mindent elértünk. Aki magyar, állampolgár lehet az anyaországban, szavazhat, útlevelet kap. Az Orbán-kormány hathatós módon, pénzzel, pályázatokkal, ösztöndíjakkal segíti a határon túli magyar szervezeteket, civil szférát, sportéletet, egyházakat, önkormányzatokat, fiatalokat. Jó vagy kielégítő szomszédságpolitikát építettünk ki Ausztriával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával.
Nézeteltéréseink ellenére új területeket nyitottunk meg Szlovákiával és Romániával, az ukrán–magyar párbeszédet pedig folytatni kell, amikor Kijevben némiképp rendeződik a helyet.
Vannak persze kevésbé sikeres területek is. A kisebbségi magyar nemzetrészek számára nem alkalmi eredmények, hanem az autonómia jelentené a gondok-bajok leghatékonyabb orvoslását. Ehhez azonban – és ezt már harminc éve tudjuk, érezzük – egyrészt kedvező nemzetközi feltételek, másrészt a szomszéd országok többségi támogatása, politikai akarata is szükséges. A másik baljós jel a demográfiai krízis, a Kárpát-medencei magyarság a helyes kormányzati intézkedések ellenére is drámaian fogyatkozik. Mindezek ellenére a magyarság kilátásai összességében kedvezőek, Trianon óta most vagyunk először abban a helyzetben, hogy részben mi magunk dönthetünk a saját sorsunkról.