Egy volt tanárom mutatott egyszer egy általános iskolai felső tagozatos tankönyvet. Nem volt benne semmi más, csak Arany János Toldijának tanórákra bontott feldolgozása, elemzése. Ezen az egy művön keresztül ugyanis bemutatható, megtanítható minden irodalomelméleti fogalom és ismeret, ami ahhoz szükséges, hogy a későbbiekben bármilyen irodalmi alkotást, művészi nyelvhasználat során keletkezett szöveget értelmezni tudjon a tanuló. Ez azért nagyon fontos, mert bizonyítja, hogy nincs az a kiterjedt tananyagmennyiség, aminek ne lehetne a végére érni, hiszen az évek során egyre gyorsabban és hatékonyabban lehet feldolgozni bármit, a végén már a diákok teljes önállóságára alapozva. Ennek persze feltétele, hogy az első óra első leckéje is felejthetetlen legyen mindenki számára.

De van egy másik mondatom is a Nemzeti alaptantervet kidobni szándékozóknak, amit már a könyvtárszakon hallottam nagyon kedves, ám nagyon utált tárgyat tanító mesteremtől. Amikor teljes vehemenciámmal lázadtam hosszú számsorok bemagolása ellen az egyetemes tizedes osztályozás szemináriumon, akkor azzal hűtötte le forradalmi hevületemet a kiváló pedagógus: higgye el, teljesen mindegy, mit tanul, csak pallérozza az elméjét, használja az eszét. Nem tudnám már megmondani, hová kell besorolni egy Covidról szóló szakkönyvet, de ezt a mondatot soha nem felejtem el, annyira igaz.

Ezért szerintem jobban járnak a Független Diákfront aktivistái, ha utcai politizálás helyett hasonlóan izgalmas kérdésekkel bombáznák a valódi válaszokra még hajlandó tanáraikat. Az csendes reform lenne, amire most készülnek, az csak idétlen balhézás.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)