7. Zanzibár: Nem vagyok tökéletes

Bármilyen meglepő, ez bizony így van. Nem vagyunk tökéletesek, de ettől vagyunk önmagunk. Hiszen a hibáinkkal együtt vagyunk teljesek. Ha ezt megértjük, és elfogadjuk önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, könnyebben megbocsátjuk a többiek gyarlóságát is. Amúgy pedig nagyon kedvelem azt az őserőt, amivel az énekes-rendőrnő, Terecskei Rita felszántja a színpadot, és mindenkit elsöprő lendülettel énekel. Nemcsak elhiszem neki, de ezt a dalt hallgatva én magam is azt érzem, hogy senki nem ér annyit, hogy elhagyjuk miatta a jókedvünket. Úgyhogy szívből ajánlom ezt a dalt mindenkinek, aki a megszoksz vagy megszöksz hozzállást szeretné egy kicsit megerősíteni magában. A Zanzibár együttes számos más slágere pedig méltó folytatása lehet a megkezdett sorozatnak.

6. P Mobil: A zöld, a bíbor és a fekete

Ez a rockballada az alábbi felvételen látható és hallható, páratlan őserővel éneklő előadókkal - köztük Vikidál Gyulával, Daák Bill Gyulával, Varga Miklóssal és Tunyogi Péterrel- csodálatos megemlékezés a már távol járó csillagokról. A rock örök és halhatatlan, de mi, emberek csak véges időt tölthetünk itt a Földön. Boldog lehet, aki úgy éli az életét, hogy nyomot hagy maga után, és még sokáig emlékeznek rá. Maga a nóta számos egykori zenészlegenda, köztük Radics Béla, Bencsik Sándor, Cserháti István és Tunyogi Péter emlékét őrzi. De mindannyiunknak vannak csillagjai, akik odafentről mosolyognak le ránk. Legyen hát az ő álmuk is szép!

5. Republic: Erdő közepében járok

A Republic zenéjéhez szintén számtalan emlék fűz. Tinédzserként a 67-es út című slágerükre táncoltam először összebújva azzal a sráccal, akiről 12-13 évesen azt hittem, életem nagy szerelme. Az érzés elmúlt, de a Republic-dalok örökzöldek. Cipő hangja páratlanul jól illett ezekhez a népzenét, rockot, popot ötvöző nótákhoz, amelyek halhatatlanná tették őt magát is. Azóta is pótolhatatlan jelenség volt a zenekar élén. Az együttes dalai közül - a 67-es út, Ha itt lennél velem, Kék és naarncssárga, és még hisszan sorolhatnám - több is szerepelhetne a listámon, hosszú hezitálás után azonban végül az alábbi, szívhez szóló slágerre esett a választásom. Talán a csillagom vezetett ki az erdő közepéből?

4. Tátrai Band – Charlie: Hajnali szél

Charlie és Tátrai Tibor egyaránt kiemelkednek a hazai zenei élet művészei közül, számos − akár közös, akár más formációkkal előadott − daluk szerepelhetne a listámon. Skandináv éjszakák, Afrikai éjszakák, Az otthon az valami más, Vidékre költözöm, Egy szippantás a jóból, Ne légy kemény, New York, New York... Azért döntöttem végül a Hajnali szél című, Kovács Tamás, Pálvölgyi Géza és Tátrai Tibor által megalkotott dal mellett − természetesen Charlie előadásában −, mert eddig még nem hallottam szebb zenés megelevenedését a hajnal álmos, misztikus színeinek, hangulatainak. Nemcsak a szöveg, de a misztikus zene is hozzájárul, hogy megjelenjen előttünk a megszemélyesített hajnali szél, amint aranyló késével szétvágja az éj sötétjét, és hamuvá porlaszt minden álmot. Mindez zseniális zenészek előadásában, izgamas hangszereléssel. Egyszerűen páratlan, katartikus élmény.

3. Cserháti Zsuzsa: Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem

Mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem nem. Vannak sebek, amelyeket csak kezelni képes, megszüntetni nem. Cserháti Zsuzsa utánozhatatlan előadó volt. A hangja tele őserővel, érzelmekkel, fájdalommal és kétséggel. Csak az tud így énekelni, aki hozzá hasonlóan megjárta előtte a mennyet és a poklot. Csakis egy ilyen művész képes úgy életre kelteni László Attila és Horváth Attila szerzeményét, hogy annak minden ütemétől és sorától borsózzon az ember háta. Cserháti Zsuzsa maga volt a zene. Nem véletlenül irigykedetek rá egyes női pályatársai, és próbálták ellehetetleníti a pályán a náluk sokkal kiemelkedőbb tehetségű konkurenciát. Idővel elvállik, bármelyikük emléke fennmarad-e hosszú távon. Cserhátira biztosan sokáig fog emlékezni az utókor. Hamu és gyémánt, Mennyit ér egy nő, Egy elfelejtette dal... Napestig sorolhatnánk.

2. Szalóki Ági: Mindig az a perc

Avagy a tiltott gyümölcs mindennél édesebb. Mindig így volt, mindig így lesz. Köztudottan nincs veszélyesebb az illúzióknál, hiszen nincsenek hibáik, de azt hiszem, ha hosszú távon is boldogok akarunk lenni, meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami már a miénk. Talán ez az egyik legnagyobb kihívás egy párkapcsolatban, de azt hiszem, megéri küzdeni érte. Ezeket a gondolatokat juttatja eszembe ez a lenyűgözően hangszerelt, fantasztikus zenészek közreműködésével életre keltett dal, amely Szalóki Ági légiesen finom, hibátlan előadásában a bosszanova szárnyain egy fájdalmas, mégis csodaszép, vágyakozással teli világba repíti a hallgatókat. Útra fel hát!

1. Budapest Bár: Engem a rumba döntöget romba

És ismét megérkeztünk: tilos a szerelem, épp ezért kell. De most egészen más stílusban, könnyed, flörtölős hangulatban közelítünk a témához. A Budapest Bár dalai közül volt a legnehezebb kiválasztanom csupán egyet. Kevés zenekart ismerek, akik ennyi virtuózitással, ilyen jó stílusérzékkel kevernék egymással a legkülönbözőbb zenei műfajokat. Stuy maga vérbeli Párizsi lett, Holnap, ki tudja..., Szilvafácska, Tíz után és még hosszasan sorolhatnánk. A hangszereléseiknek köszönhetően teljesen új életre kelnek a régi, örökzöld dallamok. Hab a tortán, hogy a remek zenészekhez hasonlóképpen kiváló kvalitású énekesek csatlakoznak. Nincs ez másképp ebben a vérpezsdítő, latinos és magyaros szenvedéllyel fűszerezett számban sem, amelyben mesterien keveredik egymással a rumbatök és a cimbalom hangja. Ember legyen a talpán, aki a dal csábítása ellenére nem perdül táncra! Ez a rumba az én ellenállásomat mindig romba dönti.  

+1. Micheller Myrtill és a Swinguistique: La vie en rose

Az én ráadásszámom, azaz a magyar együttes vagy énekes által idegen nyelven előadott szám egy nagyon népszerű francia sanzon jazzes stílusú, bosszanova lüktetésű feldolgozása. Nemcsak azért esett erre a dalra a választásom, mert az énekes, Micheller Myrtill az egyik legkiválóbb magyar jazzénekes. A sanzonok világa és maga Párizs éppilyen közel áll a szívemhez, csakúgy, amint a jazz és a latin szenvedély. Ráadásul ehhez a dalhoz személyes emlék is fűz, mert amikor a nászutunkon a férjemmel betértünk a Montmartre egyik klubjába, ahol annak idején Edit Piaf maga is gyakran fellépett, éppen ez a dal szólt. Videón is megörökítettük a pillanatot. Így, amikor meghallom ezt a dalt, a címéhez méltóan mindig rózsaszínben látom az életet és a világot.

Borítókép: A Magna Cum Laude (Forrás: Peligro/Wikipédia)