A számtalan adaptáció után – amelyek közül a Jeremy Irons és Glenn Close főszereplésével, Stephen Frears által rendezett változat vált leginkább közismertté – azt hihettük volna, hogy ebben a történetben már nincsenek újabb megfejtésre váró rétegek. A Müpa, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad és a Zempléni fesztivál közös produkciójaként megszületett zenés színházi játék azonban újabb dimenziókkal gazdagította a klasszikus művet.
Mozart hol reflektorfénybe helyezett, hol háttérben felcsendülő zenéi – köztük népszerű áriák és szimfonikus művek – ebben az összművészeti adaptációban nem csupán kísérőzeneként szolgáltak. A rendező kiváló operaénekesekre bízta a hangzást: Kálnay Zsófia, Miksch Adrienn és Csereklyei Andrea is énekelt. A Budafoki Dohnányi Zenekar virtuóz zenészei jóvoltából, valamint a karmester, Guido Mancusi érzelemgazdag, lendületes, ugyanakkor az előadás dinamikájához igazodó vezényletével a zeneművek a történet szerves részeivé váltak, tovább gazdagítva az előadás hangulatát.
Éppilyen fontos szerep jutott a Bozsik Yvette Társulat művészei és Sikó Koppány által előadott olykor álomszerű, rendkívül kifejező koreográfiáknak, amelyekben minden egyes mozdulatnak megvolt a maga szerepe és jelentősége. A Bozsik Yvette által megálmodott koreográfia érzékletesen ábrázolta a cselekmény fordulatait, a szereplők közötti feszültségeket és a karakterek belső világát.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott előadásban Valmont vikomt szerepét Adorjáni Bálint formálta meg, elegáns és kifinomult játékkal keltve életre a csábító és manipulatív arisztokratát. Alakítása tökéletesen testesítette meg Valmont a felszínen vonzó és karizmatikus, de a lelke mélyén számító és kegyetlen személyiségét. Merteuil márkiné szerepében Ónodi Eszter tündökölt, aki hiteles színészi alakítással vitte színre a hideg intelligencia által vezérelt, saját érdekeiért és örömeiért mindenkin átgázolni kész karakter intrikus természetét. A Bakos-Kiss Gábor által színpadra állított adaptáció kettejük harcát helyezte középpontba.
A két intrikus „csúcsragadozó” számára a többi szereplő mindvégig csupán eszközt jelentett, amelyeket hol örömforrásként, hol bosszúvágyuk kielégítésére használtak. Adorjáni Bálint Valmont vikomtja mutat ugyan valós érzelmeket a Menczel Andrea által játszott Madame de Tourvel irányába a szakításukkor, de még ekkor is az önös érdekei és Merteuil márkiné leigázásának vágya motiválják. Jellemének valódi változására csupán Madame de Tourvel magával ragadó erejű színészi játékkal megjelenített őrületét és lenyűgöző táncos képekben ábrázolt öngyilkosságát követően kerülhetne sor, de a mások kárára elkövetett megszámlálhatatlan gaztett ezúttal is csak a vikomt párbaj általi halálához vezethetett. A márkiné látszólag győzött Valmont felett, azonban saját csapdájába esve elvesztette az egyetlen személyt, aki fontos szerepet játszott az élete teljessé tételében.
A két arisztokrata közötti összecsapások közepette a többi, kiváló színészi alakításokkal megjelenített karakter – köztük a Pápai Erika által életre keltett Madame de Volanges, a Nagy Mari által játszott Madame de Rosemonde, sőt még a Törőcsik Franciska által megformált Cecile de Volanges és a Dánielfy Gergely által megtestesített Danceny lovag is – jóval kisebb jelentőséget kapott az előadásban. Ezáltal a köztük lévő, és az őket a főszereplőkhöz fűző kapcsolatrendszer ábrázolása is kevésbé volt hangsúlyos és kidolgozott. Helyette viszont a rendezői koncepcióban meghatározó kifejezőereje volt a mozdulatoknak, a színpadi képeknek és Mozart varázslatos zenéjének, amelyet kiváló kreativitással, jól meghatározott kapcsolódási pontok mentén sikerült beilleszteni a cselekménybe.
A zeneszerző dallamai és harmóniái remekül illeszkedtek Cholderlos de Laclos művének érzelmi világához, a rokokó kor díszes miliőjét pedig éppilyen találóan jelenítették meg az Árva Nóra által megálmodott díszletek és jelmezek, amelyek korhűk, mégis a mai kor nézői által is könnyen befogadhatók voltak. Csakúgy, ahogy a Turcsányi Ildikó író, dramaturg által feldolgozott szöveg is a mai kor nyelvhasználatához közelítve őrizte meg a Pierre Cholderlos de Laclos által írt levélregény szövegének esszenciáját. A produkció ősbemutatójának a Müpa adott otthont, ezúttal azonban a csillagfényes égbolt és a természet közelségének élménye tette teljessé a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megvalósult előadás hangulatát.
Pierre Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregénye 1782-ben jelent meg először. A mű az arisztokrácia erkölcstelen életét és intrikáit tárja az olvasók elé, a szereplők manipulatív viselkedésén és bonyolult szerelmi viszonyain tükrén keresztül. A levélregény mint műforma lehetővé teszi az olvasónak, hogy elmélyültebben bepillanthasson a karakterek belső világába és motivációiba. Cholderlos de Laclos – akit egykötetes szerzőként tartanak számon – mesteri módon alkalmazza azokat az írói eszközöket, amelyekkel feltárhatja a szerelem és a hatalom közötti összefüggéseket, és kritikát fogalmazhat meg a társadalom erkölcseiről. A mű – amelyet a múlt században sem nyomtatni, sem árusítani nem lehetett – ma is aktuális, hiszen az emberi kapcsolatokban rejlő intrikák és érzelmi manipulációk örökké relevánsak maradnak.
