A két intrikus „csúcsragadozó” számára a többi szereplő mindvégig csupán eszközt jelentett, amelyeket hol örömforrásként, hol bosszúvágyuk kielégítésére használtak. Adorjáni Bálint Valmont vikomtja mutat ugyan valós érzelmeket a Menczel Andrea által játszott Madame de Tourvel irányába a szakításukkor, de még ekkor is az önös érdekei és Merteuil márkiné leigázásának vágya motiválják. Jellemének valódi változására csupán Madame de Tourvel magával ragadó erejű színészi játékkal megjelenített őrületét és lenyűgöző táncos képekben ábrázolt öngyilkosságát követően kerülhetne sor, de a mások kárára elkövetett megszámlálhatatlan gaztett ezúttal is csak a vikomt párbaj általi halálához vezethetett. A márkiné látszólag győzött Valmont felett, azonban saját csapdájába esve elvesztette az egyetlen személyt, aki fontos szerepet játszott az élete teljessé tételében.
A két arisztokrata közötti összecsapások közepette a többi, kiváló színészi alakításokkal megjelenített karakter – köztük a Pápai Erika által életre keltett Madame de Volanges, a Nagy Mari által játszott Madame de Rosemonde, sőt még a Törőcsik Franciska által megformált Cecile de Volanges és a Dánielfy Gergely által megtestesített Danceny lovag is – jóval kisebb jelentőséget kapott az előadásban. Ezáltal a köztük lévő, és az őket a főszereplőkhöz fűző kapcsolatrendszer ábrázolása is kevésbé volt hangsúlyos és kidolgozott. Helyette viszont a rendezői koncepcióban meghatározó kifejezőereje volt a mozdulatoknak, a színpadi képeknek és Mozart varázslatos zenéjének, amelyet kiváló kreativitással, jól meghatározott kapcsolódási pontok mentén sikerült beilleszteni a cselekménybe.
A zeneszerző dallamai és harmóniái remekül illeszkedtek Cholderlos de Laclos művének érzelmi világához, a rokokó kor díszes miliőjét pedig éppilyen találóan jelenítették meg az Árva Nóra által megálmodott díszletek és jelmezek, amelyek korhűk, mégis a mai kor nézői által is könnyen befogadhatók voltak. Csakúgy, ahogy a Turcsányi Ildikó író, dramaturg által feldolgozott szöveg is a mai kor nyelvhasználatához közelítve őrizte meg a Pierre Cholderlos de Laclos által írt levélregény szövegének esszenciáját. A produkció ősbemutatójának a Müpa adott otthont, ezúttal azonban a csillagfényes égbolt és a természet közelségének élménye tette teljessé a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megvalósult előadás hangulatát.
Pierre Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregénye 1782-ben jelent meg először. A mű az arisztokrácia erkölcstelen életét és intrikáit tárja az olvasók elé, a szereplők manipulatív viselkedésén és bonyolult szerelmi viszonyain tükrén keresztül. A levélregény mint műforma lehetővé teszi az olvasónak, hogy elmélyültebben bepillanthasson a karakterek belső világába és motivációiba. Cholderlos de Laclos – akit egykötetes szerzőként tartanak számon – mesteri módon alkalmazza azokat az írói eszközöket, amelyekkel feltárhatja a szerelem és a hatalom közötti összefüggéseket, és kritikát fogalmazhat meg a társadalom erkölcseiről. A mű – amelyet a múlt században sem nyomtatni, sem árusítani nem lehetett – ma is aktuális, hiszen az emberi kapcsolatokban rejlő intrikák és érzelmi manipulációk örökké relevánsak maradnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!