Két évtizeden keresztül a Bundestag képviselője voltam, és megértem a magyar parlamenti kollégák, valamint a magyar nép álláspontját e vonatkozásban. Az országgyűlési tagok népük szabad képviselői, és ismeretes módon nem Svédországnak, Svédországban választották őket meg. A svéd politikusoknak és az ottani kormánynak egyértelműen a magyarok tudomására kell hoznia: Svédország a jövőben a saját háza táján fog söpörni, nem pedig felfuvalkodott és sértő módon Stockholmból vagy Brüsszelből avatkozik be Budapest, Debrecen, Pécs, a Balaton vagy a Hortobágy dolgaiba! Orbán Balázs rámutatott: „Az utóbbi időben több miniszter járt Svédországban, én is voltam, még parlamenti delegáció is tárgyalt ott. Svéd budapesti látogatásról azonban nem nagyon tudok”.

A svéd kormány és parlament dilemmával szembesült. A képviselők szabadok, csak a lelkiismeretük kötelezi őket. Egy demokratikus kormány vagy parlament sem tilthatja be képviselők, képviselőcsoportok, frakciók álláspontját. Ugyanakkor mindkét intézmény önállóan alakíthatja ki a maga többségi álláspontját. Amennyire helyesen látom a kérdést, a svéd kormány vagy parlament nem helyezkedett Magyarországgal szemben kritikus álláspontra, csak beavatkozás és a károk mérlegelése nélkül hagyta, hogy folyjék a vita. Ez nem volt bölcs dolog. Mindig bizonyos képviselők, képviselőcsoportok, frakciók léptek fel Magyarország cenzoraiként. 

Svédország számára az lenne a járható út, hogy Magyarországhoz közelítsen, ha álláspontjának kormányzati felülvizsgálatával és parlamenti nyilatkozatokkal kinyilvánítja a Svéd Királyság szándékát, hogy egyenlő partnerként törekszik a Magyarországgal való kapcsolatépítésre, és nyomatékosan elhatárolja magát a törekvésektől, amelyek pártpolitikai okokból lejáratják Magyarországot az Európai Unión belül. Annál is inkább, mivel a hamis vádak áradata mindenekelőtt a svéd szélsőbaloldaltól származik. Egy meghívás a svéd Riksdag elnökétől a magyar Országgyűlés elnökének a két parlament közötti kapcsolatok javításának céljából az egyik első lépés lehetne. De a svéd miniszterelnök stockholmi találkozója a magyar kormányfővel is szükséges és okos lépés lenne. Kormányfőknek egymással, nem pedig egymásról kellene beszélniük.

Demokráciaelméleti szempontból különösen érdekes fejlemény, hogy éppen a szélsőbaloldal ítéli el Magyarországot, amely több mint harminc évvel ezelőtt sikeresen szabadult meg egy szélsőbaloldali diktatúrától. Ki is venné ezt komolyan? Magyarország svéd baloldali-zöld-feminista kritikusai rendkívül sok túlzó vádat intéztek Budapestre Brüsszelből és Stockholmból. Emlékeztetnék ezek közül párra: Magyarországon „államilag támogatott üldözést” folytatnak; „Magyarországot nem lehet többé valódi demokráciának nevezni” stb. 

A jelenlegi, 2019 júliusában megalakult Európai Parlament összesen tizenegy olyan plenáris vitát rendezett, amely kifejezetten Magyarországgal foglalkozott. Egy további ország sincs, nemhogy EU-tagállam, amellyel az EP valaha is ilyen terjedelemmel és mélységben foglalkozott volna. Az európai baloldal szisztematikus és huzamosan fennálló Magyarország-ellenességének legeklatánsabb példái a Tavares-jelentés (2013), a Sargentini-jelentés (2018), illetve a Delbos-Corfield-jelentés (2022), amelyek szakbizottsági és plenáris vitáiban egyes svéd és finn európai parlamenti képviselők markáns szerepet játszottak.

A svéd baloldal mindazonáltal napirenden tartja ezeket a témákat. Mindehhez a Magyarországgal kapcsolatos saját megfigyeléseim alapján nincs is különösebb hozzáfűznivalóm. Legfeljebb annyi: a labda most Stockholmban pattog, hogy Svédország végre NATO-taggá válhasson.

A szerző egykori német szociáldemokrata politikus

Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kezet fog a 2023. július 10-i NATO-csúcson. Mögöttük Jens Stoltenberg NATO-főtitkár áll (Fotó: Yves Herman/AFP)