Liberálisaink 1990 óta traktálnak bennünket szellemi fölényükkel. A lassan másfél évtizede a jól megérdemelt kimúlás útjára lépett pártjuk, a Szabad Demokraták Szövetsége már az 1990 márciusában tartott első szabad választások előtt azzal kampányolt, hogy ők tudják, hogyan kell levezényelni egy rendszerváltást („Tudjuk, merjük, tesszük!”). Kampányuk sikeres volt: az erős antikommunista retorikával kísért szakértői arcél jelentős szavazatszámot eredményezett, többek között a belőlük aztán hamar kiábrándult, és természetes politikai otthonukat a jobboldalon megtalált nyugat-dunántúli választók körében. Később persze kiderült, hogy sem az antikommunizmus, sem a hozzáértés nem volt igaz, de erre ráment jó néhány évünk.
A liberális szürkeállomány mítosza hosszú ideig tartotta magát, annak ellenére, hogy az 1994-es választásokra a Horn-féle MSZP építette fel és alakította sikeres politikai marketingeszközzé a „szakértelmet”, ami a rendszerváltoztatást kísérő természetes gazdasági megrázkódtatásokkal és a kádári nosztalgiával karöltve abszolút többséget eredményezett számukra az 1994 és 1998 közötti Országgyűlésben.
A liberálisok azonban lenézték a szocialistákat, és magukat mindvégig a szellemi felsőbbrendűség letéteményeseinek tartották. És természetesen nemcsak a koalíciós partner szocialistákkal, hanem még inkább a jobboldaliakkal szemben, akik szemükben a „mucsát”, a szerintük buta, semmihez nem értő, primitív, falusi magyarokat jelenítették meg. Ezt a kettősséget – a felvilágosult, okos, hozzáértő liberálisok, és a buta, primitív, semmihez nem értő jobboldaliak – a liberálisok ma is vallják.
2010 előtt, amikor a kádári elittel való szoros összefonódásnak, a 90 százalékban a baloldal által uralt médiának, a gazdasági kulcspozíciók kézben tartásának és a korlátlanul rendelkezésre álló erőforrásoknak köszönhetően hatalmon – ha nem is mindig kormányon – voltak, a liberálisok az éles határvonalat saját maguk és a jobboldal között húzták meg. Egyfajta politikai és szellemi-intellektuális határvonal volt ez két politikai és értelmiségi csoport között. Egyik oldalon az országot és a népet vezetni hivatott, mindent tudó, felvilágosult, européer liberális értelmiségi és politikusi gárda – az ehhez a politikai többséget biztosító szocialistákkal –, másik oldalon a semmihez nem értő, amatőr, szűklátókörű, ráadásul nacionalista, olykor fasiszta vagy náci, komolyan vehető szellemi hátországgal és értelmiségi holdudvarral nem bíró jobboldali politikai pártok.