Többen évek óta, visszatérően sürgetjük – többek között a Magyar Nemzet hasábjain is –, hogy a pride néven futtatott LMBTQ-parádét tiltsák be, de betiltás helyett eddig azzal szembesültünk, hogy a pride már vidéken is megjelent. A miniszterelnök most végre kimondta, amit 15 éve szerettünk volna hallani: „A pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő.”
Miközben úgy tűnik, végre eljött az idő, hogy ne kelljen Európa egyik legszebb sugárútján eltűrnünk az aberráció menetének végigvonaglását, érdemes néhány dolgot tisztázni a pride-dal, valamint az ilyen eseményeket szervező szervezetekkel kapcsolatban.
Először is, a pride betiltása nemcsak a normalitás helyreállítása felé tett újabb lépés, hanem a jogállamiság győzelme is.
A pride ugyanis súlyosan sérti a gyermekvédelmi törvény és a családvédelmi törvény azon rendelkezését, mely szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Márpedig a fényes nappal Budapest belvárosában tartott LMBTQ-parádé pontosan ezt teszi, tizennyolc éven aluliaknak is elérhetően. Sőt: sok tizennyolc éven aluli részt is vesz a rendezvényen. A pride betiltása így egyértelműen a jogállamiság irányába tett lépés. Az Európai Unió tehát örülhet.
Másodszor, nekünk, jobboldali, nemzeti, szuverenista szavazóknak is tisztában kell lennünk a mindenkori (nemzetközi) politikai realitásokkal.
Tudomásul kell vennünk, hogy a szuverenitásunk gyakorlásának vannak korlátai – első ránézésre kizárólag ránk tartozó, belpolitikai kérdésekben is. A jobboldalon divat – különösen nemzeti radikális szavazók körében – azzal vádolni a kormányt, hogy a szuverenista retorika nem más, mint a valós globalista törekvéseket elfedő retorikai máz. A valóságban szuverenitásunkat oly mértékben tudjuk gyakorolni, amilyen mértékben ezt a külső körülmények lehetővé teszik. A mindenkori külső körülmények között viszont el kell menni a falig. A miniszterelnök éppen ezt teszi. Amint a nemzetközi helyzet megváltozásával növekedett a mozgástér, abban a pillanatban kihasználja a megnövekedett mozgásteret. Ismét elmegy a falig, és szerencsére ezek a falak most kijebb húzódnak, mint néhány hónappal korábban.
Harmadszor, újra és sokadszor el kell mondanunk, hogy a pride-dal és az LMBTQ-lobbival, továbbá más, külföldről pénzelt, politikai nyomásgyakorló szervezetekkel szembeni fellépés nem a civil szervezetek elleni támadás.
Ezek a szervezetek (Transparecy International, Amnesty International, Helsinki Bizottság stb.) ugyanis nem civil szervezetek. Megnevezésük angolul non-governmental organization (NGO), vagyis nem kormányzati szervezet. Ez a megnevezés a lényegüket ragadja meg: a legfontosabb jellemzőjük az, hogy nem részei a kormányzatnak, a formális politikának. Ezt azért kell már a nevükben hangsúlyozni, mert ezek politikai nyomásgyakorlás céljával létrehozott szervezetek, amelyek politikát csinálnak, miközben soha senki nem hatalmazta fel őket politikai cselekvésre. Ráadásul sokszor egy nemzetközi hálózat tagjaként működnek, amely nemzetközi hálózat nemzeti lerakatai (Amnesty International Magyarország, Transparency International Magyarország, Magyar Helsinki Bizottság stb.), a helyi sajátosságokra, sőt a helyi politikai akaratra való tekintet nélkül valamilyen globális programot próbálnak előmozdítani.