A pride régóta időszerű betiltása kapcsán fellángolt vita most a gyülekezési jogról és annak korlátozásáról szól. Ennek többek között az az oka, hogy a kormány és a mögötte álló országgyűlési többség azt a jogi megoldást választotta, hogy a gyülekezési jogról szóló törvényt módosítják, illetve kiegészíti azzal, hogy tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
A gyülekezési jog körüli vitának az is az oka, hogy a törvénymódosítás mellett kiálló kormánypárti megszólalók érvelése szerint a pride kapcsán két jog, a gyermekek egészséges fejlődéshez való joga és a gyülekezési jog ütközik egymással, és mint minden ilyen esetben, el kell dönteni, hogy melyik jog az erősebb. A kormánypárti álláspont szerint egyértelműen a gyermekek egészséges fejlődéshez való jog.
Pedig valójában a választott jogi megoldástól függetlenül a pride betiltása nem a gyülekezési jog korlátozása általában, és még csak nem is egy konkrét társadalmi csoport – ez esetben az LMBTQ-közösség – gyülekezési jogának korlátozása.
Egyrészt a pride-on nemcsak az LMBTQ-közösséghez tartozó emberek vesznek részt, hanem sokan mások is: olyanok, akik szimpatizálnak velük; olyanok, akik csak egy jó bulinak tartják az egészet; esetleg olyanok – tekintettel arra, hogy 2010 óta a pride hangsúlyozottan ellenzéki megnyilvánulásnak minősül –, akik a kormánnyal szembeni ellenszenvüket akarják ilyen módon is kifejezni. A pride-on részt vevők tehát egyrészt egy jóval szélesebb kör, mint a homo-, bi-, transz- stb. -szexuálisok köre, másrészt szűkebb is annál, hiszen az eltérő szexuális orientáltságúak közül sokan nem vesznek részt rajta. A pride betiltása tehát nem értelmezhető az LMBTQ-közösség jogainak korlátozásaként.
Másrészt mindazoknak, akik a korábbi években bármilyen indíttatásból részt vettek a pride-on, a szabad gyülekezéshez való joga nem veszik el. Minden egyes egyén – benne az LMBTQ-közösség tagjai egyénenként és csoportosan is – továbbra is szabadon tarthat gyűlést, demonstrálhat, és ezen az úton is kifejezheti a véleményét – néhány kivételtől eltekintve – bármivel kapcsolatban, legyen szó akár a globális felmelegedésről, az esőerdők irtásáról, a kínai kormány által elnyomott tibetiekről, az orosz–ukrán háborúról vagy éppen a magyar kormány politikájáról általában, esetleg egy-egy konkrét kormányzati intézkedésről (netadó, CEU, kata, Nemzeti alaptanterv stb.).
Továbbra is lehet ellenzéki tüntetéseket szervezni, O1G-zni, mocskosfideszezni, és a tüntetéseket biztosító rendőrök továbbra is türelemmel és, ami a lényeg: beavatkozás nélkül viselik a sokszor ellenük is irányuló provokációt. Továbbra is mindenki úgy gyülekezhet és demonstrálhat, ahogyan eddig.
Ha azonban nem a gyülekezési jog korlátozásáról szól a pride betiltása, akkor miről? Arról a néhány kivételről, amivel nem lehet nyilvános gyűlésen előhozakodni. Nem a gyülekezési jogot korlátozza a törvény, hanem egyes dolgok nyilvános megjelenítését. Hiába vált „értéksemlegessé” és „plurálissá” a társadalom a XXI. századra, hiába tudjuk, hogy ízlések és pofonok különböznek, hiába, hogy lassan mindenkinek mindent szabad, mégis léteznek határok, és létezik valamiféle jó ízlés is, amit nehéz ugyan konkrétan definiálni, de aminek a legtöbbször szintén érezzük a határait. Általában meg tudjuk mondani, hogy valami „belefér a jó ízlésbe” vagy „a jó ízlés határain túl van”.
Van számtalan dolog, ami túl van a jó ízlés határain, az Andrássy úton letolt alsóneművel való sétálástól a nyílt zsidózásig. Az ilyen, a jó ízlés határain túl lévő dolgokat megjelenítő, népszerűsítő demonstrációk nem engedélyezettek. Sem meztelen, sem náci demonstrációt nem lehet tartani. Olyat sem, amelyik az öngyilkosságot népszerűsíti.
És olyat sem – különösen a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadás óta –, amely palesztinbarát tüntetésként Izrael és a zsidóság ellen irányul. Az utóbbi időben ilyenből a rendőrség többet is betiltott.
Most tehát mindössze annyiról van szó, hogy a magyar országgyűlés kormányzó pártjai, továbbá két ellenzéki párt, a Jobbik és Mi Hazánk képviselői (a szavazatot leadó parlamenti képviselők több mint 83 százaléka, akik összességében a magyar társadalomnak egészen biztosan jóval több mint a felét képviselik) úgy ítélték meg, hogy mindaz, amit a pride megjelenít, és ahogyan azt megjeleníti, túlmegy a jó ízlés határain, ezért annak a fényes nappal, nyílt utcán, bárki – különös tekintettel gyermekek – által hozzáférhető módon való megjelenítése nem kívánatos. Vagyis az eddig is tiltott témák közé bekerült a különböző szexuális devianciák nyilvános megjelenítése és népszerűsítése, aminek a jogalkotó szerint – és szerintünk is – egy normális társadalomban nincsen helye.
Fontos, hogy nem az ilyen létformák, hanem ezek nyilvános megjelenítése és népszerűsítése tiltott.
Nem a gyülekezési jogról van szó tehát, amint ezt a nagy hangzavarban senki által meg nem hallott módon egyébként a köztársasági elnök meg is fogalmazta, amikor megindokolta, hogy miért írta alá a törvényt. „A parlamenti képviselők több mint kétharmada által elfogadott törvényi korlátozás kizárólag a gyermekek alaptörvényben biztosított alapvető jogait érintő nevesített magatartások tilalmára terjed ki, így a gyülekezési jog lényegi tartalmát nem érinti.”
Arról, hogy mi tartozik azon magatartások körébe, aminek a nyilvános megjelenítése tiltandó – valószínűleg van még néhány dolog –, lehet politikai vitát folytatni. De ennek a vitának részünkről nem alapjogokról és azok korlátozásáról, hanem a normalitásról és a normalitás határainak kijelöléséről és védelméről kell szólnia.
A szerző közgazdász, politológus
