A pszichoanalízis elméletét és módszerét kidolgozó Sigmund Freud nagy hatású neurológus és pszichiáter volt a XIX. század második és a XX. század első felében. A legtöbb felnőtt ember valószínűleg Magyarországon is ismeri legalább a nevét, és hallott vagy olvasott valamit a tevékenységéről. Azt azonban kevesen tudják, hogy az 1918. évi politikai felfordulásban, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának napjaiban volt egy mondata rólunk, magyarokról, amit jó, ha az eszünkbe vésünk.
Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat meggyilkolják, a legbutábbikat pedig megteszik miniszterelnöknek.
1918. október 31-én délután fegyveresek hatoltak be a „legokosabbik” gróf – Tisza István – villájába, és agyonlőtték, nem kizárható módon a „legbutábbik” gróf – Károlyi Mihály – felbujtására és aktív támogatásával, aki ezután néhány dicstelen hónapra miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként a háborút vesztett, káoszba süllyedt Magyarország első számú vezetője lett. Az őszirózsás forradalomnak nevezett fejetlenség pechünkre ezt a debil grófot dobta felszínre.
A világháborús vereség következtében egyértelmű volt, hogy veszteségeket fogunk szenvedni, de messze nem volt mindegy ezek mértéke. Veszteségminimalizálásra lett volna szükség, erre azonban Károlyi képtelen volt, amit a mai napig nyögünk.
Károlyi ráadásul nemcsak buta volt, hanem renegát is, aki korlátozott képességei következtében természetes közegében – az országvezetésre hivatott magyar arisztokrácia körében – képtelen volt értékelhető teljesítményt letenni az asztalra, ezért inkább árulóvá vált.
Napjainkban az 1918–20 és az 1945–47 közötti időszakhoz fogható mértékű geopolitikai változások zajlanak, szerencsére ezúttal Magyarország háborús részvétele nélkül. A háborúból való kimaradásunk azonban nem jelenti azt, hogy a geopolitikai változások nem érintenek bennünket. Ezúttal úgy néz ki, hogy ha minden jól megy, nem veszteséget kell minimalizálnunk, hanem nyereséget lehet maximalizálnunk, és ez csakúgy, mint 1918–20-ban, erőskezű, a geopolitikai változások nyújtotta lehetőségeket megragadni kész és képes politikai vezetőt feltételez. Lehet persze nem törekedni nyereségmaximalizálásra, de a nem realizált nyereség maga is költség, amit a közgazdaságtan opportunity costnak, azaz lehetőségköltségnek nevez, és amely épp olyan fájdalmas tud lenni, mint a ténylegesen elszenvedett veszteség. Nem beszélve arról, hogy könnyen előállhat olyan helyzet is, amikor megint a veszteség minimalizálására kell törekedni.
Orbán Viktor olyan vezető, aki kész és képes a lehetőségekkel élni a geopolitikai nyereség maximalizálása vagy – ne adj’ isten – a veszteség minimalizálása érdekében. Vele szemben áll Magyar Péter, aki ugyanúgy renegát, mint anno Károlyi Mihály volt, aki elárulta a családját és a természetes politikai közösségét, miután ott értékelhető teljesítményt nem tudott letenni az asztalra,
és akinek a személyiségjegyei, viselkedése és eddigi teljesítménye alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ugyanúgy képtelen lenne geopolitikai nyereségmaximalizálásra vagy veszteségminimalizálásra, ahogyan Károlyi is képtelen volt.