A második érv szerint a többkulcsos személyi jövedelemadó magasabb adóbevételeket eredményez ahhoz képest, mintha a teljes jövedelem az alsó kulccsal adózna. Csakhogy ez így nem igaz. Paradoxonnak tűnhet, de magasabb adókulcsok mellett nem feltétlenül nőnek az adóbevételek. Ha ugyanis az adókulcs és ennek következtében a fizetendő adó kellően alacsony, akkor nem éri meg csalni. A tizenöt százalékos szja-kulcs ilyen. Harminchárom százaléknál azonban az ember elkezd más megoldásokat keresni, amire a magasabb jövedelműeknek van is lehetőségük; például vállalkozás alapítása és számlázás, saját gépjárműhasználat elszámolása stb.

Az egykulcsos rendszer magyarországi bevezetése is ezt bizonyítja: a 2011. évi bevezetéssel az szja-bevételek nem az adó mértékének csökkenésével arányosan csökkentek, hanem ahhoz képest kevésbé. A következő években pedig – a további csökkentések ellenére – az adóbevételek visszakorrigáltak a korábbi szint fölé. Ez nyilván nem volt független a foglalkoztatás és a munkabérek növekedésétől, de ezeket is jelentős részben az adócsökkentések tették lehetővé.

Az egykulcsos rendszerről a progresszívra történő visszatérés tehát – többek között az alternatív jövedelemkivételi technikák újbóli elterjedése következtében – messze nem jelentene annyi többletbevételt, amennyit egy elméleti matematikai művelet mutat. Ha a munkabért terhelő fizetési kötelezettség megnövekszik, az a magasabb jövedelműeket eltereli (kényszer)vállalkozási irányba, ahol ráadásul rengeteg kreatív technika létezik költségek gyűjtésére és ezáltal a fizetendő közterhek csökkentésére. 

A progresszív személyi jövedelemadó azzal is az adóbevételek csökkenése irányában hat, hogy a munkavállalók egy részét visszatartja a többletmunkától (hiszen ha a többletmunkáért arányosan kevesebb pénzt kapok, meggondolom, hogy megéri-e többet dolgozni), aminek eredményeként a gazdasági teljesítmény is csökken. Összességében tehát a progresszív személyi jövedelemadó magasabb jövedelmi sávokat terhelő magasabb adókulcsai nem vagy a vártnál sokkal kevésbé növelik meg az szja-bevételt, miközben több negatív mellékhatással is járnak.

A progresszív rendszer újbóli bevezetése mellett azzal is érvelnek, hogy a magasabb szja lehetővé teszi az áfa csökkentését, ezáltal alacsonyabb árak lesznek a boltokban. Csakhogy az áfacsökkentés lehetősége – nem utolsósorban a fentebb leírt paradoxon miatt, vagyis hogy a magasabb adókulcsok nem feltétlenül eredményeznek lényegesen magasabb adóbevételeket – rendkívül korlátozott. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők általában lenyelik az áfacsökkentést, és az lesz az eredmény, hogy változatlan eladási árak mellett ők magasabb bevételhez jutnak. Közben a fogyasztó ugyanannyit fizet, mint korábban. Vagyis az áfacsökkentés nem több jövedelmet hagy a fogyasztók zsebében, hanem a jövedelmek egy részét áttereli a fogyasztóktól a kereskedőkhöz.

Az áfacsökkentéssel más probléma is van. A jelenlegi adórendszer a magas áfakulccsal, az alacsony személyi jövedelemadóval és az alacsony társasági nyereségadóval a munkát, a beruházásokat és a termelést ösztönzi, míg a fogyasztással szemben ellenösztönző hatású. Nem véletlen, hogy a magyar megtakarítási ráta az egyik legmagasabb az Európai Unióban. 

Tehát még ha lehetőség is lenne az általános forgalmi adó csökkentésére amellett, hogy az alapvető élelmiszerek áfája már most is minimális öt százalék, az adórendszer ilyen típusú átalakítása kifejezetten nemkívánatos.

A baloldali közgazdászok legalább azzal nem érvelnek, hogy a progresszív személyijövedelem-adóztatás egyszerű. Nehéz is lenne. Az egykulcsos rendszernél ugyanis nincsen egyszerűbb. A többkulcsos, progresszív rendszer ellenben rendkívül komplikált, sávonként különböző kulcsokkal és a rendszer torzító hatásait mérsékelni kívánó számtalan adókedvezmény (például az adójóváírás) bonyolult rendszerével. Mindez megnöveli az adózók és az adókat beszedő hatóság költségeit is. Sokan emlékszünk még a 2010 előtti, meglehetősen bonyolult adórendszerre, amikor többdiplomások ültek órákon keresztül a saját szja-bevallásuk felett, próbálták értelmezni a végtelen hosszúságú útmutatót, és mégis gyakran hibás adóbevallást nyújtottak be.

A magyar rendszer jelenleg ilyen. Fel lehet persze borítani, de a jelenleginél borítékolha­tóan sokkal rosszabb lesz az eredmény. Nem érdemes próbálkozni.

A szerző közgazdász, politológus