Progresszív szja: baj lenne belőle

Amióta az Orbán-kormány 2011-ben bevezette az egykulcsos személyi jövedelemadót, a mindenkori ellenzék folyamatosan támadja, és hatalomra kerülése esetén a többkulcsos, progresszív rendszerhez való visszatérést ígéri. Még azzal is odaszúrnak a magát a liberalizmussal szemben meghatározó orbáni kormányzásnak, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó liberális. Pedig valójában az egykulcsos adórendszer nem liberális, hanem nagyon is konzervatív.

Egyrészt a konzervatívok alkatilag idegenkednek mindentől, ami progresszív, és a progresszív személyijövedelem-adóztatás nemcsak matematikai, hanem ideológiai és társadalompolitikai értelemben is progresszív, amennyiben a progressziót a zászlajukra tűző baloldali politikai erők egyik eszköze abban, hogy a gazdagabbak munkáját értéktelenebbnek, a szegényebbek munkáját pedig értékesebbnek tüntessék fel, és a munkával megszerzett jövedelmeket a gazdagabbaktól a szegényebbek felé csoportosítsák át. Ezen túlmenően pedig az igazán konzervatív – régi, egyszerű és jól működő – adók is egykulcsosak voltak (tized, kilenced).

Az egykulcsos személyi jövedelemadó az ideologizálást félretéve is minden tekintetben sokkal kedvezőbb, mint a progresszív többkulcsos, annak ellenére, hogy baloldali közgazdászok következetesen ennek az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni bennünket. Nekik általában három érvük van a progresszív adóztatás mellett, amelyeket az alábbiakban ismertetek és cáfolok is.

Az első érv szerint a progresszív személyi jövedelemadó igazságosabb, mint az egykulcsos, hiszen igazságos az, ha a gazdagabbak többel járulnak hozzá a közös költségeinkhez, mint a szegényebbek.

A valóságban azonban az egykulcsos személyi jövedelemadó ennek az elvárásnak megfelel, hiszen egykulcsos adó esetén a kétszer annyit keresők éppen kétszer annyit tesznek be a közösbe, mint a hozzájuk képest feleannyit keresők.

Nem az egykulcsos adó igazságtalan a kevesebbet keresőkkel szemben, hanem a többkulcsos adó igazságtalan a magasabb keresetűekkel szemben, mivel a jövedelmüknek nagyobb részét vonja el. Különösen igazságtalan a családokkal szemben, mert nem a családot, hanem az egyént kezeli gazdasági egységként (egykulcsos adó esetében ez indifferens), és nem veszi figyelembe az adott jövedelemre jutó eltartottak számát. Ennek a problémának a kezelésére a progresszív szja-rendszer nem vagy csak rendkívül bonyolult technikákkal képes.

A második érv szerint a többkulcsos személyi jövedelemadó magasabb adóbevételeket eredményez ahhoz képest, mintha a teljes jövedelem az alsó kulccsal adózna. Csakhogy ez így nem igaz. Paradoxonnak tűnhet, de magasabb adókulcsok mellett nem feltétlenül nőnek az adóbevételek. Ha ugyanis az adókulcs és ennek következtében a fizetendő adó kellően alacsony, akkor nem éri meg csalni. A tizenöt százalékos szja-kulcs ilyen. Harminchárom százaléknál azonban az ember elkezd más megoldásokat keresni, amire a magasabb jövedelműeknek van is lehetőségük; például vállalkozás alapítása és számlázás, saját gépjárműhasználat elszámolása stb.

Az egykulcsos rendszer magyarországi bevezetése is ezt bizonyítja: a 2011. évi bevezetéssel az szja-bevételek nem az adó mértékének csökkenésével arányosan csökkentek, hanem ahhoz képest kevésbé. A következő években pedig – a további csökkentések ellenére – az adóbevételek visszakorrigáltak a korábbi szint fölé. Ez nyilván nem volt független a foglalkoztatás és a munkabérek növekedésétől, de ezeket is jelentős részben az adócsökkentések tették lehetővé.

Az egykulcsos rendszerről a progresszívra történő visszatérés tehát – többek között az alternatív jövedelemkivételi technikák újbóli elterjedése következtében – messze nem jelentene annyi többletbevételt, amennyit egy elméleti matematikai művelet mutat. Ha a munkabért terhelő fizetési kötelezettség megnövekszik, az a magasabb jövedelműeket eltereli (kényszer)vállalkozási irányba, ahol ráadásul rengeteg kreatív technika létezik költségek gyűjtésére és ezáltal a fizetendő közterhek csökkentésére.

A progresszív szja-rendszer nemkívánatos hatásként tehát a szürkegazdaság aránya is növekszik.

A progresszív személyi jövedelemadó azzal is az adóbevételek csökkenése irányában hat, hogy a munkavállalók egy részét visszatartja a többletmunkától (hiszen ha a többletmunkáért arányosan kevesebb pénzt kapok, meggondolom, hogy megéri-e többet dolgozni), aminek eredményeként a gazdasági teljesítmény is csökken. Összességében tehát a progresszív személyi jövedelemadó magasabb jövedelmi sávokat terhelő magasabb adókulcsai nem vagy a vártnál sokkal kevésbé növelik meg az szja-bevételt, miközben több negatív mellékhatással is járnak.

A progresszív rendszer újbóli bevezetése mellett azzal is érvelnek, hogy a magasabb szja lehetővé teszi az áfa csökkentését, ezáltal alacsonyabb árak lesznek a boltokban. Csakhogy az áfacsökkentés lehetősége – nem utolsósorban a fentebb leírt paradoxon miatt, vagyis hogy a magasabb adókulcsok nem feltétlenül eredményeznek lényegesen magasabb adóbevételeket – rendkívül korlátozott. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők általában lenyelik az áfacsökkentést, és az lesz az eredmény, hogy változatlan eladási árak mellett ők magasabb bevételhez jutnak. Közben a fogyasztó ugyanannyit fizet, mint korábban. Vagyis az áfacsökkentés nem több jövedelmet hagy a fogyasztók zsebében, hanem a jövedelmek egy részét áttereli a fogyasztóktól a kereskedőkhöz.

Az áfacsökkentéssel más probléma is van. A jelenlegi adórendszer a magas áfakulccsal, az alacsony személyi jövedelemadóval és az alacsony társasági nyereségadóval a munkát, a beruházásokat és a termelést ösztönzi, míg a fogyasztással szemben ellenösztönző hatású. Nem véletlen, hogy a magyar megtakarítási ráta az egyik legmagasabb az Európai Unióban.

Ha az áfát csökkentjük, a munkát és a vállalkozói nyereséget terhelő adókat pedig növeljük, annak az lesz az eredménye, hogy a gazdasági teljesítmény csökken, a fogyasztás nő, amelyet az egyre csökkenő hazai gazdasági teljesítmény mellett egyre nagyobb mértékben importból fedezünk, és a megtakarítások is csökkennek.

Tehát még ha lehetőség is lenne az általános forgalmi adó csökkentésére amellett, hogy az alapvető élelmiszerek áfája már most is minimális öt százalék, az adórendszer ilyen típusú átalakítása kifejezetten nemkívánatos.

A baloldali közgazdászok legalább azzal nem érvelnek, hogy a progresszív személyijövedelem-adóztatás egyszerű. Nehéz is lenne. Az egykulcsos rendszernél ugyanis nincsen egyszerűbb. A többkulcsos, progresszív rendszer ellenben rendkívül komplikált, sávonként különböző kulcsokkal és a rendszer torzító hatásait mérsékelni kívánó számtalan adókedvezmény (például az adójóváírás) bonyolult rendszerével. Mindez megnöveli az adózók és az adókat beszedő hatóság költségeit is. Sokan emlékszünk még a 2010 előtti, meglehetősen bonyolult adórendszerre, amikor többdiplomások ültek órákon keresztül a saját szja-bevallásuk felett, próbálták értelmezni a végtelen hosszúságú útmutatót, és mégis gyakran hibás adóbevallást nyújtottak be.

Összességében elmondható, hogy a személyijövedelem-adózás terén nincsen jobb rendszer az olyan egykulcsos adórendszernél, amelyben az adó mértékét a nagy többség elfogadja és trükközés nélkül befizeti.

A magyar rendszer jelenleg ilyen. Fel lehet persze borítani, de a jelenleginél borítékolhatóan sokkal rosszabb lesz az eredmény. Nem érdemes próbálkozni.

A szerző közgazdász, politológus