Nincs itt hely ennek a részletes kifejtésére, mindenesetre olyan sarokpontok jellemzik a liberális politikát, mint az állam szerepének a legszükségesebb közszolgáltatások biztosítására való korlátozása; a verseny és a piac abszolutizálása; az állam társadalompolitikai szerepének (gyermekszületések ösztönzése, családok erősítése, a középosztály kiszélesítésére és megerősítésére tett törekvések, hazai vállalkozások támogatása stb.) tagadása. A külföldi vállalkozásokra kivetett különadók, és ezzel a multinacionális cégektől a magyar családok irányába megvalósított redisztribúció megszüntetése; doktriner gondolkodás a problémák pragmatikus és a józan paraszti észen alapuló megközelítése helyett (ebben komoly rokon vonást mutatva a kommunizmussal). Nemzeti érzéketlenség, többek között érdektelenség a tekintetben, hogy egy megrendelést hazai vagy külföldi cég kap meg; a tőke nemzeti jellegének tagadása; világnézeti semlegességnek nevezett vallás- és egyházellenesség.

Vagyis az első támpont alapján biztosak lehetünk abban, hogy Magyar Péterrel egy liberális kormányt és liberális politikát kapnánk a nyakunkba.
A második támpontunk a Magyar Péter mögött álló támogatói kör. Ami a hazai támogatókat illeti, a hagyományos baloldal mellett felsorakozott szinte a teljes egykori SZDSZ, Horn Gábortól és Szent-Iványi Istvántól kezdve Kuncze Gáboron, Demszky Gáboron, Magyar Bálinton, Csillag Istvánon, Haraszti Miklóson és Kőszeg Ferencen át Surányi Györgyig vagy éppen Petschnig Mária Zitáig. Vagyis a Magyarországon állomásozó, sok esetben egyébként kommunista családi gyökerekkel bíró liberálisok.

 Így volt ez 1994 és 1998, valamint 2002 és 2010 között az MSZP társutasaként, és láthatólag ugyanerre törekszenek most is. Erős jelenlétük a párt mögött és gondolati világuk megjelenítése a párton belül a fentebb említett Kármán András vagy a Csipke Józsika című, mesekönyvnek álcázott LMBTQ-propagandakiadványt jegyző Bódis Kriszta által abba az irányba mutat, hogy kormányra kerülésük esetén liberális politikára számíthatunk.

Ezt erősítik a külföldi támogatók is, nevezetesen az az Európai Néppárt és az a Manfred Weber, amely és aki kereszténynek és konzervatívnak ma már a legkevésbé sem nevezhető, és amelynek és akinek az ideológiai alapállása és a politikája egyértelműen a balliberális jelzővel írható le. Fölösleges lenne itt részletezni az unásig ismert témákat a bevándorlástól kezdve a különadókon és rezsicsökkentésen át a genderkérdésig.

Végül a harmadik támpont a magyar társadalom politikai-ideológiai összetétele és a rendszerváltozás óta eltelt három és fél évtized politikatörténete. A magyar népességen belül mindig is volt egy masszív baloldali tömb és őket képviselő baloldali politikai erő. Mivel a jobboldal kétszeresen is foglalt (Fidesz és Mi Hazánk) és a baloldali politikai közösséget képviselő erős párt jelenleg nincsen a politikai palettán, ezért a politikai logika alapján jelentős támogatásra a kormánnyal szemben csak baloldali párt számíthat. 

Minden abba az irányba mutat tehát, hogy Magyar Péter és politikai mozgalma nem jelenít meg újdonságot a magyar politikában. A Tisza Párt magát a konzervatív jobboldallal szemben meghatározó, a politikában annak antitézisét megjelenítő baloldali liberális párt. A jövő évi választás tehát – csakúgy, mint az eddigiek – a nemzeti-konzervatív jobboldal és a nemzetközi erők által megtámogatott balliberális oldal közötti választás lesz.

A szerző közgazdász, politológus