Sokat beszélünk a spontaneitásról, főleg művészet vonatkozásában létezik az az álláspont – de ez az én véleményem is –, miszerint a véletlenszerűségnek helyet kell adni bármely alkotófolyamatban.
Az akciófestészet vagy gesztusfestészet legfőbb eleme, alapelve a spontán cselekvés. Miként nem is magára az ábrázolásra, hanem az alkotó indulataira, spontán reakcióira épül,
tudatos elgondolás vagy bármiféle tervezettség nélkül.
Ezek az indulatok hagynak nyomot a vásznon és hatnak valamiképp a befogadóra, persze ehhez tudatalatti, afféle ihletett találkozásnak kell létrejönnie a műtárggyal, teljes egészében érzelmi alapon, kizárva a műalkotás értelmezésének lehetőségét.
A Párizsba emigrált Francois Fiedler az absztrakt expresszionista irányzat képviselője lett, intuitív módon ragadta meg a nonfigurativitást, és két-három évtizeden át alkotott ebben az ösztönös festészetben. Itthon az őt megillető helyre csak halála után került: a Jackson Pollock-féle absztrakt expresszionizmus egyik meghatározó magyar képviselőjeként emlegették. Műveivel körülbelül tíz éve találkoztam Magyarországon, amikor is Peter Fiedler, a festő unokaöccse a hagyatékon és annak magyarországi bemutatásán dolgozott. Mindig is lenyűgözött az a szabadság és ösztönös belülrőlvezéreltség, amivel ezek a képek létrejöttek, de azt hiszem nem voltam annyira kész a befogadásra sohasem, mint a gesztusfestészettel való legutóbbi találkozásomkor.
A személyes élményem pedig egyfajta út, ami tele van intuitív elemmel, tervezetlen találkozással, a műalkotások egymásra hatása, és a művészet teremtő erejének kézzelfogható valósága rajzolódik ki utólag belőle. Szeptemberben, amikor megérkeztem New Yorkba, az egyik rokonomnál szálltam meg, aki lelkesen mutatta modern festészeti gyűjteményét otthonában. Megálltunk Rozsda Endre egy képe előtt, aki nem mondható gesztusfestőnek, műveiben a szürrealista hatás érzékelhető, de a tudat rejtett összefüggéseiből dolgozva, szabad asszociációkkal motívumokkal él. Egy rendkívül gazdag motívumtárú, szövevényes képe előtt álltunk meg, amely ritmusával, zeneiségével ragadott meg, rejtett szimbolikáinak felfedése pedig hosszabb elmélyülést igényel. A megérkezés örömével és lendületével indultam neki Manhattannek a következő nap. Vasárnap lévén nem volt a megszokott nyüzsgés az utcákon.
Ez a lendület vezetett be egy nyitott stúdióba, a szintén absztrakt gesztusfestő Phillip Michael alkotóterébe, akinek munkái első látásra Jackson Pollockra emlékeztettek, eszembe juttatták Fiedlert is, majd elvonatkoztatva az analógiáktól hagytam sodortatni magam az ő saját világával.
Ő a spontaneitásról beszélt, arról, hogy számára is ez a legfontosabb alkotás közben, innen származik a frissesség. Belülről vezérelve fest az egész testével és lényével, egyfajta meditatív folyamatban figyeli a belső mozgásokat. Emlékszem, hogy az eső zuhogni kezdett és egyre jobban és jobban esett, így bent ragadtam ebben a galériában, teljesen tervezetlenül, amennyire lehet spontán helyzetben és találkozásban, engedve, hogy a művek és az alkotó energiája hassanak rám. A lakásba visszaérve megmutattam a művész alkotásáról hozott szórólapot, a vendéglátóm első reakciója az volt: Egész jó, olyan, mint Rozsda! Kicsivel később kifejtette, hogy miben más, de ez az első asszociáció bennem nagyon megragadt. Amerika egyébként kiindulópontja volt a gesztus- vagy akcióművészetnek, amely a párizsi iskolában is rengeteg művész attitűdjét formálta. Egyikük volt Francois Fiedler.
Visszatérve Budapestre, a Műcsarnok már készült a Riegl Judit születésének századik évfordulójára nyíló kiállításra, amit néhány nap múlva lehetett bejárni.
Nem emlékszem, hogy valaha ilyen erővel hatott volna rám az akcióművészet, mint az utazás után. Talán nem is lehet készülni a műalkotások befogadására, csak egyszerűen hagyni kell magunkat sodortatni az energiáik által. Ahogyan a festők is teljességgel átadják magukat az indulat szülte cselekvésnek, az anyag és a textúra hatásának, tudat alatt komponálnak, és teremtenek érzékekre ható felületeket. Ezek a szabadon áramoltatott energiák kötik össze a második párizsi iskola nonfiguratív alkotóit, a jelenkori manhattani festőművészt és Pollockot, akit az absztrakt expresszionizmus kiindulópontjaként emlegetnek.
Borítókép: A Riegl 100 című kiállítás (Fotó: Mirkó István)
