Az akcióművészet magába foglalja a spontán művészi reakciót, egyben a meditatív alkotást helyezi az alkotói folyamat előterébe. Reigl Judit már az ötvenes évektől az absztrakt felé fordult, élénk színekkel vagy fekete-fehér sorozataival az absztrakció különböző módozatai között ingázott, koncepciózus folyamatokban gondolkodott.
A Műcsarnokban nyílt nagyszabású tárlat időrendben mutatja be az életművet, a hatalmas termekre osztott monumentális munkák lenyűgözők,
szinte részesévé tesznek a munkafolyamatnak, az alkotó és az anyag néhol szembetűnő küzdelmének, más helyütt könnyed, felszabadult játékának.
Reigl Judit egyszerre intuitív és tudatos alkotó, ezzel az ellentmondással találjuk szembe magunkat az első teremben, ahol helyet kapott még néhány figuratív munka, de valójában az absztrakció uralja a teret. Az autóstoppal Ferrara és Ravenna között című figuratív, szürreális festmény még az olaszországi utat idézi meg, amely után – rövid hazai tartózkodást követően – végleg Párizsba emigrált a művész. Érdekes, hogy a Római Akadémia ösztöndíjasaként tett látogatás képe is a menekülésélmény fojtogató lenyomata.
A létezés felfedezésének absztrakciói
Az élénk színekből építkező, virtuóz, kavargó formákat író sorozat a Dominancia-központ egyik legszembetűnőbb darabja, A világegyetem évgyűrűi 1954 című kép, amely a kozmikus mozgások és a belső lelki folyamatok izgalmas egymásra hatásaként is felfogható.
Ez a vidám, könnyed vonalakból, mintegy zenei hatásokra készült sorozat helyezkedik szembe a Robbanás-sorozat képeivel. A fekete-fehér képeket egészen más művészi attitűd építette, az alkotó anyaggal való harca látványosabb,
a spontán energiák felszabadultabbak, kiáltást fogalmaznak meg, felszólító módban beszélnek, cselekvésre hívnak.
A Tömbírás-sorozat monumentális vásznain a festészet fizikalitását terjesztette ki. Itt bukkan fel a képeken egy emberalak, amelyre véletlenül figyelt fel a művész, hiszen amolyan szellemként jelent meg a figura a gesztusokból született forgatagban. A spontaneitás tetszett a művésznek, így egész sorozatot kezdett a véletlenszerűen előbukkanó antropomorf formák vele maradtak.
Így alakult ki az Ember-sorozat, ahol festészetnek már nemcsak eszköze a test, hanem a tárgya.
A zene hatása a születendő képre
A hetvenes években újfajta munkamódszert dolgozott ki, ebből született a Folyamat elnevezésű sorozata, amely nagyon látványos akcióművészetet eredményezett.
Műterméről nagy vásznakat lógatott le, és zenehallgatás közben a falakra gyantaalapú alkid- vagy zománcfestéket hordott fel, erre a célra készített szivaccsal.
A festék átszivárogva a vászon hullámán, kétoldalt csíkokat hagyott rajta.
A hang hatására született mozdulatok és az anyag viselkedése szülte motívumok alkották meg a képet. A Folyamat ciklus zeneisége, ritmusvilága lágyabb, nyugodtabb hatást kölcsönöz a térnek, szinte beavatottjává tesz a speciális eljárásnak. A természet jelenségei – akár a fakérgek rendeződése – között találunk ilyen függőleges, szabálytalan, mégis zeneileg egymásra épülő, ritmusos formákat kiadó alakzatokat.
Reigl és a Második párizsi iskola
A tárlat belső terme több részletben foglalkozik a Második párizsi iskola alkotóival, vagyis az 1945 és 1965 között a francia fővárosban élt és alkotott képzőművészekkel. Ebben az időben több mint 350 nonfiguratív művész alkotott a fővárosban. Meghatározó a New York-i iskolából induló absztrakt expresszionista irány, amelyben a gesztus, a mozgás és a spontaneitás a legfontosabb.
Közéjük tartozik Jackson Pollock, Franz Klein, Willem de Kooling, velük párhuzamosan Európában Reigl Judit, Hantai Simon, Fiedler Ferenc.
Az absztrakt magyar művészek képviselőinek egész sora érkezett ekkor Párizsba, ahol az akcióművészet ereje rabul ejtette őket. A kiállításon ezek az egymásra hatások, mások mellett Fiedler Ferenc nagyméretű kaparásos technikával készített alkotásaival, Rozsda Endre motívumokban gazdag elvont nonfiguratív munkáival, Vajtó Ágota líraibb képeivel a festészeti mozgalom erejére mutatnak rá. A Második párizsi iskola alkotóinak kutatása a rendszerváltozás után mélyedt el. Fiedler Ferenc nevét itthon bő tíz éve ismerik, úgy, hogy az alkotó sohasem tért vissza Magyarországra, de minden vágya az volt, hogy itthon is felfedezzék.
Ebben az izgalmas műhelyben kalandozva jutunk el a tárlat egyfajta összegzéséhez, a Reigl sokféleségét személtető falakhoz.
A zuhanó testek képe domináns itt, amely szintén visszatérő elem a művésznő munkásságában. A korábbi testek inkább lebegő és felfelé tartó alakok a képein, de a 2001-es New York-i terrortámadás élménye nem hagyta nyugodni a művészt: a semmibe vesző alakok ábrázolása kezdte érdekelni.
A legfontosabb számomra a felfedezés, a létezésnek ez a tapasztalata, az egyetemes létmód
– fogalmazott Reigl Judit. A Műcsarnok monumentális tereiben kiállított művek teljes átszellemülésre hívnak, az alkotások költőiségében különböző létélményekbe juttatnak.
