Semmi kétségünk nem lehet, Bajnaiék már a jövő júniusi európai parlamenti és önkormányzati választásokra készülnek, meg kell dolgozniuk a dollárokért. Az sem véletlen, hogy az összekötő éppen a Momentum egyik ismert arcával találkozott, ugyanis az már a tavalyi választások előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a tengeren túli érdekcsoportok nemcsak kormány-, de ellenzékváltást is akarnak. Legkésőbb 2018-ban, de igazán már 2014-ben is világossá válhatott számukra, hogy Gyurcsány Ferenccel és a hozzá kötődő régi baloldali káderekkel terhelten képtelenség választásokat nyerni. A hamvába holt kezdeményezésnek bizonyult, Bajnai által gründolt Együtt nevű formáció kudarca után 2017-ben a Momentum életre hívásával próbálkoztak és minden jel arra utal, hogy – jobb híján – továbbra is Fekete-Győrék pártja a favorit Gyurcsányékkal szemben.
A képlet persze nem ennyire egyszerű, mert azt is tudják, hogy kizárólag baloldali vagy balliberális aktorokkal nem lehet meneszteni az Orbán-kormányt, a magyar társadalom többsége nem vevő rájuk. A globalista amerikai megbízók tehát olyan vezéregyéniséget keresnek, aki eladható a jobboldali közönségnek is, nyilvánvalóan ezért lett ellenzéki miniszterelnök-jelölt a hétgyermekes, magát mélyen hívő kereszténynek és konzervatívnak valló Márki-Zay Péter, ezért kellett visszalépnie Karácsony Gergelynek, holott még a kanyarban sem volt villamos, ami elüsse. Jött a telefon, és mindenki igazodott a parancshoz, a Bajnai-féle DatAdat onnantól Márki-Zay kampányának rendelte alá a tengeren túlról érkező erőforrásokat.
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Márki-Zay és a baloldal nagyon csúnya bukása után ki lesz a következő kiszemelt 2026-ra, egy azonban biztosra vehető: az amerikai polip nem vonta vissza a csápjait, hazánkat továbbra is csatatérnek tekintik, amit meg akarnak hódítani. Ezért újabb bástyákat, hídfőállásokat szereznének a magyar településeken jövőre, miközben minden áron szeretnék megakadályozni, hogy Brüsszelben a szuverenista erők kerüljenek túlsúlyba, ezért fontos nekik minden egyes mandátum az európai parlamentben. Náluk csak nekünk fontosabbak ezek a települések és mandátumok.
Mi vagyunk többen, mi vagyunk itthon, és ez olyan előny, amit dollárral és külföldi kampánymenedzserekkel sem lehet behozni.
Borítókép: Fekete-Győr András és Bajnai Gordon (Fotó: Fazekas Máté)





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!