E tábor időközben jelentősen gyarapodott, hiszen az idő előrehaladtával az autonómia megvalósítási esélyei csökkentek. A rendszerváltást követően cseppfolyós volt még a helyzet – ha akkor világossá teszi a még egységes magyar érdekképviselet, hogy az autonómiát tekinti az egyetlen lehetséges megoldásnak, és minden erejét arra összpontosítja, hogy külföldön és belföldön ezt a gondolatot hirdesse, minden bizonnyal előrébb lennénk.

Az 1990 utáni román külpolitikai orientáció egyértelműen a Nyugat felé irányult, a teljes román politikai elit az ország mielőbbi európai integrációjára törekedett. 

Az autonómiaellenes tábort erősítik a cinikus gúnyolódók is, akik nem alkotnak külön csoportot, hiszen a partvonalon kívül állnak, onnan fogalmazzák meg mondanivalójukat vitriolos stílusban. A kilencvenes években Kuszálik Péter volt jellemző képviselője ennek a típusnak.

 Az írást egyébként átvette a Transtelex, mely már transindexes változatában is mindig partner volt olyan szövegek közzétételében, melyeknek szerzői a nemzeti gondolkodáson köszörülték a nyelvüket.

Egyébként nem volt váratlan a szerző részéről ez a megszólalás. 1992 őszén ő is tagja volt annak a ballib csoportnak, mely egy kudarcba fulladt aláírásgyűjtésbe kezdett az RMDSZ kolozsvári autonómianyilatkozatát elfogadtató, általuk voluntaristának nevezett, nemzeti szárnya ellen.

Ugyanekkor írt arról is egy elemzésben, hogy Kós Károly programadó, „Kiáltó szó” című írásával (melynek minden szava ma is aktuális) „hetvenéves csődpályára” állította az erdélyi magyarságot, mivel az volt a kiindulópontja, hogy „az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Ezzel szerinte az a probléma, hogy „teljesen hiányzik belőle a partner, a másik fél, illetve az csak küzdőfélként, vagyis ellenfélként jön számításba”. 

Szilágyi N. Sándor a Neptun-gate idején is a tárgyalók védelmére kelt az RMDSZ történetének legnagyobb belső botrányában, s nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Tőkés László jogos bírálatában, amit az RMDSZ SZKT által is elítélt partizánakció kapcsán fogalmazott meg, „a sztálini párttisztogatások és kirakatperek hangulata kísért”. Nehéz volt eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk. („Nem értem, mi van”, Romániai Magyar Szó, 1993. augusztus 20–21.)

Nem állom meg, hogy ide nem szúrjam, hogy professzorunk még a Tiltott Csíki Sör ügyében is képes volt a másik oldalra, a Heineken és a román bíróság mellé állni, s többek között azt is felróni a csíkszentsimoni sörgyár PR-osainak, hogy úgymond kijátszva a román joghatóságot, rovásírással továbbra is Igazi Csíki Sörnek nevezték terméküket egészen a közelmúlt címkecseréjéig. Most egy tavalyi írásának (https://ujhet.com/szilagyi-n-sandor-szarva-kozt-a-togyet/) egyik passzusát bontja ki egy hosszabb eszmefuttatás keretében, olyanokat fogalmazva meg, hogy az autonomisták „propagandisták, akik még a templomot is a saját kampányukhoz akarják felhasználni”, hogy „notórius kudarckereső magatartás” jellemzi őket, hogy „jó dolgunkban mi magunk leszünk a magunk balsorsa, hogy nehogy már tépetlenül maradjunk”. Ez is régi gondolata a szerzőnek, aki már 1997-ben úgy fogalmazott, hogy azért fogunk kipusztulni, „mert nem lehet minket megmenteni a megmentőktől”.

Pontról pontra cáfolni lehetne minden egyes rosszindulatú állítást, tényekkel és adatokkal igazolva az autonomista politikai vonalvezetés célorientáltságát, felsorolni mindazt, amit e tábor tett az elmúlt több mint három évtized során a demonstratív akciókon kívül. De mindez hiábavaló lenne, évtizedes rögeszméket nem lehet lebontani percek alatt mégoly racionális érvekkel sem.

Nézzük inkább azt az egy kérdést, amiben egyetérthetünk a szerzővel: 

 Az autonomisták az absztrakt autonómiakövetelést, a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordított, úgynevezett autonómiastatútumokat már a kétezres évek elején megfogalmazták, csakhogy ezeknek a megvitatásában és egy közös platform kialakításában az RMDSZ soha nem volt partner.

Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nyilatkozik a sajtónak az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának kolozsvári ülésén 2023. szeptember 29-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)