Hiába állítottak fel tíz-tizenkét hadosztályt, amelyeket döntő részben Nyugaton vagy nyugati kiképzők Ukrajnában készítettek fel. Hiába szerelték fel őket jórészt nyugati fegyverekkel. Az előkészületekhez képest eddig egy Budapest nagyságú területet tudtak felszabadítani egy magyarországnyi megszállt területből. A hírek szerint talán egy ponton sikerült az ukrán katonáknak elérni és át is törni az oroszok védelmének első vonalát.
De az áttörés stratégiailag fontos pillanatát nem tudták a maguk javára fordítani. Valójában érdemi előrelépés nem történt. A fő cél pedig, az Azovi-tenger partjának elérése, ezzel az orosz védelmi vonal kettészakítása csupán távoli vágy maradt. Ennek elérésére már 2024-es dátumokat olvasunk. Persze a kommunikációs harcmezőn érdekes dolgokat hallunk. Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint ugyan lassabban halad a vártnál az ukrán támadás, de korai még kudarcról beszélni.
Ne becsüljük le az eddig elért ukrán katonai eredményeket. Hiszen kemény árat fizetve szereznek meg minden felszabadított métert. Ezért a budapestnyi területért harminc-ötvenezer ukrán katona áldozta az életét.
A hírek szerint már a műveleti tartalékokat is harcba küldte a katonai vezetés. A The Times szerint a bevetett egységeknek már majdnem kétharmada odaveszett. A Kyivstar nevű telekommunikációs cég alig pár percet „élt” videójában arra kérték támogatóikat, hogy küldjék el a köszönöm szót annak a négyszázezer hősi halottnak, aki az örökkévalóságba távozott. És ez nem egy orosz dezinformációs hírportál! Vagyis Ukrajna iszonyatos áldozatot hoz ebben a harcban.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!