A gyapjas mamut visszatér. A látszattal ellentétben ez nem egy hollywoodi szuperprodukció címe, bár a történet kapcsán joggal merülhet fel emlékeink ködéből akár a Jurassic Park is. 

Részemről repesve várom, hiszen a gyapjas mamut vagy tízezer évvel ezelőtt kiiktatta magát az evolúcióból, azaz kihalni méltóztatott, ahelyett, hogy szépen lassan átképezte volna magát mondjuk elefánttá. Tízezer év ebben a műfajban egyébként nem is olyan sok, a gyapjast például vagy hatvanötmillió év választotta el a dinoszauruszoktól, ami azért nehezebben felfogható. Ugyanakkor ebben a tízezer évben kacskaringós utat járt be az emberiség, attól kezdődően, hogy a piramisok építői szétröhögték magukat azon, hogy milyen elképzelései lesznek majd az utókornak az építmények keletkezésével kapcsolatban, egészen odáig, hogy egy lánglelkű genetikus a gyapjas mamut feltámasztásával véli megoldani a Föld bolygó lakosságának legégetőbb problémáit. Mert hogy erről van szó, amennyiben nem szól közbe egy kóbor meteor, hamarosan megszületnek az elefánt–mamut-kombók, helyreáll a megtépázott ökoszisztéma, és dalra fakad a biodiverzitás.

A genetika tudományának nem kellett tízezer év, hogy maradandót alkosson, elég volt néhány esztendő ahhoz, hogy az azóta elhunyt világhírű birkától eljusson a gyapjasig és a mindenféle növény- és állatkísérleteket körüllengő morált elnézve az lenne a csoda, ha különféle laborokban nem menne már a sufnituning emberekkel is, hogy aztán szélnek eresszék a replikánsokat mint valami vírusokat és baktériumokat, amelyekből már felhalmozódott akkora készlet, hogy ki lehessen nyiffantani a túlnépesedés okozóit. Kifelé, mint mindig, természetesen most is az megy, mint a génkezelt gabonáknál, a műhúsnál, a mesterséges intelligenciánál és az összes többi szemétnél, hogy mindez az emberiség megmentésének érdekében történik és véletlenül sem a még magasabb extraprofit elérése a cél.

Ha ezen a ponton valakiben esetleg felmerülne a gondolat, hogy a hír hallatán a félanalfabéta orvvadászok és az elefántcsont-kereskedők üdvrivalgásban és tapsviharban törtek ki és már látják maguk előtt, amint a távcsöves puskával felszerelt pick upokat elektromosra cserélik a haszonból, akkor nyugi, higgadás.

A helyzet az ugyanakkor, hogy nem lesz megállás, mert ezek nem tudnak leállni. Felkészül a kardfogú tigris és az a többtonnás csávó is, amelyik a hátrahagyott fogazata alapján nem elégedett meg a legelészéssel. Minden lehetséges, a piac meg majd beáraz, a lények bevethetőségének függvényé­ben. Tényleg bámulatos, holt tart már a tudomány, ha így megy tovább, azt is hamarosan megtudjuk, miként lehet birkavesével földrengést megelőzni.

De addig is, máris akad a gyapjasnál neccesebb gondolatkísérlet is, ráadásul a megvalósulás stádiumában. Egy másik filmrajongó, technokrata és milliárdos, Elon Musk a röpködő autók és a közösséginek nevezett oldalak terepén végzett nagybevásárlás után úgy vélte, eljött az ideje annak is, hogy agyi csipet ültessenek be egy emberbe. És mivel ő ritkán elégszik meg azzal, hogy csupán véljen valamit, az elhatározást tett követte, a páciens már lábadozik. Agyrém. Még mielőtt elkezdődne a szokásos szöveg arról, hogy nem értek hozzá, és különben is, nem nyafognék itt, ha én szorulnék rá, hogy az agyamból vezeték nélkül jussanak el impulzusok a lábamba, vagy bármilyen neurológiai, ideggyógyászati betegségben szenvednék, leszögezném, hogy igaz, valószínűleg így van.

Az aggodalmam csupán annak szól, hogy valószínűleg ennek az emberbaráti gesztusnak is lesz folytatása, és semmiféle illúzióm nincs a tekintetben, hogy merre és miért. Az egerek, a macskák és a majmok után mi jövünk, illetve már itt is vagyunk. Kéznél.

 Ez nem konteó, csak szólok.

Borítókép: A gyapjas mamut mai rekonstrukciója (Fotó: NurPhoto/AFP/Romy Arroyo Fernandez)