idezojelek

Mindenki egyszerre kapott kimenőt a tébolydából

Amikor Gyurcsány száját elhagyta a becstelen szó, még mindig a helyén maradt a plafon.

Hegyi Zoltán avatarja
Hegyi Zoltán
Cikk kép: undefined
Fotó: Ladóczki Balázs

Talán a telihold tette, de az elmúlt napokban a szokásosnál is több döbbenetes állítással jelentkeztek a fekete öves közléskényszeresek. Illetve ez sem ilyen egyszerű, mert némelyikük állított is valamit meg nem is annyira. Olyannyira, hogy érthetjük őket így is meg úgy is. Aztán mire a kattintásvadászok, akik ezúttal legalább nem a harmadik világháború azonnali kitörésével igyekeztek sokkolni, végeztek a mondanivalójuk megcímezésével, már bele is csöppentünk megint a káoszba.

A rossz zsaru szerepében láthatóan lubickoló Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese legalább nem kertelt. Igaz, neki általában ami a szívén, az a száján, így aztán az X-en közzétett bejegyzésének egyik része nem is keltett különösebb meglepetést. Azt írta ugyanis, hogy

 a nyugati országokban napról napra nő a hatalmon lévő hülyék száma. Ezzel a diagnózissal akár egyet is érthetünk, de azért igazán kár, hogy ezek után csuklóból lefasisztázta Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt. Holott éppenséggel nem Meloni elmeállapotával van a legnagyobb baj Európában, és abban a delegációban sem, amelyik a háború második évfordulójának alkalmából Kijevbe utazott.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De a lövészárok túloldaláról is elhangzott egy felettébb érdekes eszmefuttatás, és onnan sem először. Alekszej Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő ugyanis, miután egy lélegzetvételre leszúrta az összes amerikai politikust, mint a pengős malacot, azt találta mondani, hogy az ukránok készek vállvetve kiállni az Egyesült Államok mellett, akár a Teherán melletti lövészárkokban, akár Észak-Koreában, de még Peking közelében is. Gyönyörű egy vízió. Akár a nemi eltévelyedések a panoptikumban, mondaná Pepin bácsi. És tényleg, mintha mindenki egyszerre kapott volna kimenőt a tébolydából.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök óvatosabb duhaj. A minap Marosvásárhelyen mondott beszédet a szociáldemokraták Maros megyei tisztújító gyűlésén, ahová mindenkinek vitt is valamit meg nem is. Kifejtette ugyanis, hogy nincs szándékában összeugrasztani a románokat más etnikumú románokkal. Ez nagyon helyes, ráadásul Marosvásárhely sajnos borzalmas emlékeket ébreszt, már ami az összeugrasztást, pontosabban a holtrészeg csőcselék pogromját illeti, ugyanakkor a más etnikumú románok kifejezés már Ceaucescu idejében is udvariatlan gesztusnak tűnt. 

Egyszerre üzent a hungarofób sovinisztáknak azzal, hogy nem kell tartani Erdély elcsatolásától (de most komolyan, ezzel lehet még mindig hülyíteni bárkit is?) és hogy nem lesz itt semmiféle Székelyföld, és a magyaroknak is, amennyiben biztosította őket a szélsőségesekkel szembeni védelemről. Ügyes, ezt meg Kohn bácsi mondaná. 

De van ebben az egészben valami végtelenül szomorú. Jelesül, hogy úgy néznek az autonómia kísértésére, még ha csupán kulturális lenne adott esetben, mint gyújtogató a vizes szalmára.

De a furcsákért nem szükséges a szomszédba menni, házhoz jönnek, akár a lóalkatrész. A magyarországi ellenzék egyik parányi részecskéjének államfőjelöltje, Kaltenbach Jenő például többek között ezt írta a „közösségi” oldalán: 

Eltűnődve ennek a népnek a mentalitásán, amely olyannyira eltér a környező szláv, germán világtól, óhatatlanul el lehet jutni odáig, hogy utolsó volt a népvándorlásban, és máig sem érkezett meg igazán Európába.

Értem. És még örülök is, Vincent. Elsősorban annak, hogy a mentalitásom eltér a környező szláv, germán világban tapasztalhatótól, méghozzá valóban jelentősen. Felhőtlen örömöm okait órákon át tudnám sorolni, de más népeket nem tisztem sértegetni, mint ahogy a sajátomat sem. 

Csak azt nem értem, hogy mi a bánatért akar valaki szégyenszemre egy ilyen gyülevész népség köztársasági elnöke lenni, amelyik még mindig nem igazán euró­pai, bármit is jelentsen ez.

Végül és utolsósorban, jöjjön egy igazi Zs kategóriás horror. Gy. F. budapesti lakos ugyanis, ha kellett, ha nem, megtartotta évértékelőjét. Voltak benne szörnyek, pedofilok és Dobrev Klára és bugyik. Valamint Szent István és 1956, hogy nem szakadt le az ég. És persze a Zorbán doszt. De 

megkapták a magukét az egyházak, és a „becstelen” kormány sem maradt érintetlenül. De a becstelen szó alkalmazásakor még mindig a helyén maradt a plafon. 

Viszont kiderült, hogy a zemberek nem ismerik Sulyok Tamást, és ez bizony nem jó. 

A nép nem akarja ezt az elnököt elnöknek, és jól teszi. Bár nem biztos, hogy tudja, hogy miért teszi jól, mi mondjuk neki, jól teszitek.

Eddig bírtam, és dermedten néztem Orbán Viktor alternatíváját, mielőtt elfogott volna a röhögés. Ugyanis egyszerre jutott eszembe Lukás főhadnagy a Svejkből és Louis de Funes a Fantomasból.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc felszólalalása az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án  (Fotó: Ladóczki Balázs/Origó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.