1741-ben a magyar rendek életüket és vérüket ajánlották Mária Terézia királynőnek Pozsonyban. De a legenda szerint halkan hozzátették, hogy zabot azt nem adunk. Nekem úgy tűnik, hogy valami hasonló hozzáállást látunk a francia elnöktől. Hiszen a vészjóslóan hangzó, keménynek szánt megnyilatkozásai mellé tegyük oda, hogy Franciaország eddig alig egymilliárd eurónyi támogatást nyújtott Ukrajnának. Ezzel szemben Németország tizennyolc milliárdot. A lengyelek pedig, a jelentős katonai és pénzügyi támogatáson túlmenően, befogadták az amerikai hadsereg egységeit is. Sőt, azt is jelezték, hogy készek lennének akár amerikai atomfegyverek országuk területére telepítésére is. 

Joggal tehető fel az a kérdés, hogy mi köti össze, mi tartja egyben ezt a furcsa háromszöget. Valószínűleg ott találjuk a feladvány kulcsát, hogy jelenleg mindhárom ország nyíltan vagy burkoltan, de az amerikai balliberális politikai célok kiszolgálójává vált. Pontosabban, a jelenlegi vezetőik. Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Donald Tusk egyaránt arról beszél, hogy Európában a béke ideje lejárt, háború előtti korszakba léptünk, készülni kell egy elkövetkezendő orosz támadásra. Az ember ereiben pedig megfagy a vér. Hogyan juthattunk idáig, tényleg komolyan is gondolják, amit mondanak? Ezt nehéz eldönteni. Ám szerencsére szakemberek is egyre gyakrabban megszólalnak a politikusok mellett. Nem mennek nyíltan szembe országaik vezetőivel, de azért határozottan árnyalják a képet. A német vezérkari főnök szerint öt-nyolc év alatt modernizálni kell a hadsereget, erősíteni országuk védelmi képességeit. Mert szerinte ennyi idő múlva válhat képesé Oroszország háborút indítani a NATO-tagországok ellen. A francia vezérkari főnök szintén arról beszélt néhány hete, hogy három év múlva lehet képes a francia hadsereg húszezer katona külföldi bevetésére. Néhány francia tábornok szerint viszont hetek alatt is be tudnak vetni több ezer katonát. Nyilván egy plusz csillag vagy magasabb beosztás reménye itt is csodákra képes. 

Jelenleg úgy tűnik, hogy a weimari háromszög túl messzire ment. Szerencsére az amerikai vezetés most kezdett lágyabb húrokat pengetni. Felszólították Ukrajnát, hogy ne támadjanak orosz energetikai célpontokat, mert ez a kőolaj árának drasztikus emelkedését okozhatja. Ami az amerikai elnökválasztási kampány alatt nem lenne igazán jó Biden elnöknek. Zelenszkij elnök is gyorsan megértette az idők szavát. Bejelentette, hogy nincs szüksége nyugati csapatokra, csak lőszerre, drónokra és pénzre. Minél több pénzre. Annak ellenére, hogy az ukrán hadsereg létszámhelyzete katasztrofális. De az amerikaiak jelenleg nem akarják tovább eszkalálni a háborút. Viszont azt elvárják, hogy az unió küldje a pénzt, minél többet. Ha a hivatásos katonák úgy látják, hogy az orosz hadsereg csak évek múlva kerülhet olyan állapotba, hogy akár Európára is támadhat, akkor még van idő megállítani ezt az őrületet. 

A fronton olyan képlékeny a helyzet, hogy nehéz megjósolni, mi történik néhány héten, hónapon belül. Az viszont nagyon úgy tűnik, az amerikaiak minimális célkitűzése az, hogy novemberig semmiképp ne omoljon össze Ukrajna. Mert ez akár döntő hatással is lehetne az elnökválasztás végkimenetelére. Addig viszont jó lenne, ha a kardcsörtető nyugati politikusok is higgadtabb hangvételre váltanának. Emellett pedig meghallgatnák a katonai és titkosszolgálati szakértőiket. Akik, meggyőződésem szerintm feketén-fehéren elmondanák, hogy jelenleg milyen állapotban vannak a hadseregeik, mekkora tartalékokkal rendelkezik a hátországuk. Emberben, fegyverben, lőszerben, élelmiszerben, energiahordozókban. A nyugati közvélemény-kutatók szinte egységesen azt mérik, hogy az emberek szerint hadseregeik nem lennének képesek megvédeni őket. Az unió vezetőit viszont talán már eligazították a tengerentúlról. Josep Borrell legutóbb már azt nyilatkozta, hogy európaiak nem halnak meg a Donbaszért. Bölcs beszéd. 

Némi malíciával azt is mondhatnánk, hogy a németek is megérzik a változás szelét. Legutóbb a német labdarúgó-szövetség döntött úgy, hogy közel hetven esztendő után a válogatott nem Adidas mezben lép pályára. Hogy melyik világmárka nyert? Nem meglepő módon az amerikai többségi tulajdonban lévő Nike sportszergyár. Talán ezen a példán felbuzdulva Macron elnök is visszatérhetne a sminkeléshez a küzdősport helyett. Esetleg egy amerikai kozmetikai márkát is kipróbálhatna. Mindannyian jobban járnánk.

 A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök 2024. március 15-én a berlini kancellárián (Fotó: AFP/Tobias Schwarz)