1956 novemberének elején nagyon vártuk, hogy az USA katonai segítséget nyújtson a magyar forradalmároknak, akik puskákkal (jó esetben géppisztolyokkal) és benzines palackokkal szálltak szembe a megszálló szovjetek tankjaival. Vártuk a nyugati segítséget, hiszen az amerikai pénzen fenntartott Szabad Európa Rádió is kitartásra biztatta utcai harcosainkat. Az üzenet mindenkiben azt a hiú reményt keltette, hogy egyszer csak ide pottyannak az amerikai ejtőernyősök, és vállvetve küzdhetünk a kommunista óriás ellen.
Tudjuk, nem így történt. Katonai segítség helyett szimpátiatüntetéseket és egy elnöki beszédet kaptunk. Dwight D. Eisenhower akkor ugyanúgy elítélte a szovjet agressziót, mint most Joe Biden az oroszok Ukrajna elleni háborúját.
Eisenhower 1956. október végén − elnökválasztási beszédében − a magyar nép hősiessége iránti csodálatának adott hangot. Sajnos hozzátette, hogy az új magyar kormányt nem tekinti potenciális szövetségesének, ami épp elég volt Nyikita Szergejevics Hruscsovnak, aki vette a lapot, és parancsot adott a szovjet haderőnek a magyar szabadságharc elfojtására.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Az 1956-os magyar forradalom nem azonos az ukrajnai háborúval. A szovjet csapatok által megszállt Magyarországon egyszerű emberek érezték úgy, hogy fegyverrel kell szembeszállniuk a kommunista diktatúrával. 2013 decemberében, a kijevi Majdan téri tüntetéseket külföldről gerjesztették, azokon Victoria Nuland, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára is részt vett. Később ismertté vált, hogy egy Ukrajnáról szóló nemzetközi üzleti konferencián elárulta: az USA Ukrajna „demokratikus” céljainak eléréséhez − 1991 óta − több mint ötmilliárd dollárt fektetett be.
A befektetés megtérült. Volodimir Zelenszkij, az új ukrán elnök az USA vazallusa, országa pedig „a nagy barát” vazallusállama lett. Zelenszkij többször kijelentette: nem ad területet a békéért. Mármint az oroszoknak. Az amerikai befektetőktől viszont nem sajnálta Ukrajna földjét, amelynek több mint fele jó minőségű termőföld.
A Zelenszkij-kormány 2021-ben feloldotta a 2001 óta érvényes földvásárlási moratóriumot, majd jelentős részben amerikai multicégek kezére juttatta az ukrajnai termőterületek egyharmadát. Sajtóhírek szerint három jelentős amerikai konzorcium hozzávetőleg tizenhétmillió hektár, vagyis százhetvenezer négyzetkilométernyi termőföldet vásárolt fel, ami csaknem kétszer annyi, mint Magyarország teljes területe.
Az ukrán állami propaganda megpróbálja elhitetni az oroszok ellen harcoló katonákkal, hogy a hazájukat védelmezik, holott a kormányuk már rég kihúzta lábuk alól a földet. A NATO tagállamai – tisztelet a kivételnek − őrült módon öntik a fegyvert, lőszert és a pénzt Ukrajnába, nem törődve azzal, hogy az ország nem tagja a NATO-nak, de azzal sem, hogy a NATO nem támadó, hanem védelmi szövetség.
És amivel a nyugati balliberalizmus zászlóvivői végképp nem törődnek, az a harmadik világháború kockázata. Igaz, Soros György kijelentette, hogy benne vagyunk, tehát ez már nem is kockázat, hanem maga a valóság.
De miért is kell nekünk Európa közepén világháborúba keverednünk, miközben minden idegszálunkkal kiállunk a béke mellett? Mivel nem vagyunk agymosottak, pontosan tudjuk a választ.
Nem az ukrán vazallusállam szabadsága itt a tét, hanem a Soros-féle „nyitott társadalom” megvalósítása, mert ez kaput nyit az amerikai befektetések és katonapolitikai érdekek érvényesítése előtt. Soros és Biden urak agresszív céljaiért kell százezreknek elvérezniük a fronton és civilek millióinak szenvedni a hátországban.
Minden más magyarázat csak maszlag.
A NATO szárazföldi folyosókat alakít ki, hogy az amerikai csapatok azokon juthassanak el az Oroszország elleni háború frontjaira. Erre állítólag bizonyos orosz támadások esetén kerülne sor. Tervek szerint az amerikai csapatok olaszországi kikötőkből, Szlovénián és Horvátországon keresztül érkeznének Magyarországra, mivel közös határunk van Ukrajnával. Ehhez csak annyit: US Army! Ha ’56-ban nem jöttetek, most már ne gyertek!
A szerző író, újságíró
