Ki az áruló és kié a háborús felelősség?

Volodimir Zelenszkij, az ukránok lejárt mandátumú, hálátlan és sunyi elnöke, felbátorodva az uniós választási eredményektől, illetve Ursula von der Leyen újraválasztásától azzal próbált jó pontokat szerezni a megbízóinál, hogy bármely uniós politikusnak az orosz elnökkel folytatott tárgyalását árulásnak nevezte.

Az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozóján kijelentette: „Ha valaki Európában a hátunk mögött vagy akár más kárára próbál megoldani kérdéseket, ha valaki a háború fővárosába akar utazni, hogy beszélgessen – és esetleg a közös érdekeink ellenében, vagy Ukrajna, esetleg más országok kárára ígérjen valamit –, akkor nekünk miért kellene ilyen személyt figyelembe vennünk? Az EU és a NATO minden problémáját megoldhatja e nélkül a személy nélkül is.

Orbán Viktor nevét nem ejtette ki, de e kijelentésével csatlakozott azokhoz a kirekesztőkhöz, akik az unióban kézzel-lábbal próbálják elszigetelni és akadályozni hazánkat és miniszterelnökünket munkája végzésében, ideértve a sokat bírált békemissziót. Az uniós egység eme bajnoka, aki feltétel nélkül kiszolgálja a terjeszkedő Nyugat gazdasági és hatalmi érdekeit, pontosan tudja, hogy kiknek jó ez a háború.

Ennek ellenére – még ha név nélkül is − a békepárti magyar miniszterelnököt nevezi árulónak. Nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, ma Orbán Viktor miniszterelnök az egyetlen európai politikus, akit mindenütt tárgyalópartnerként fogadnak, aki egy héten belül tárgyalhat az ukrán, az orosz, a kínai, a török és a volt amerikai elnökkel. Szijjártónak igaza van, amikor azt mondja, hogy a háttérben zajló alkuk sikerét veszélyeztetik a tűzszünetet, a békét célzó egyeztetések, legfőképp pedig Orbán Viktor békemissziója. Éppen Zelenszkij ne tudná, hogy a nem létező háttérhatalom nagyágyúi terveket készítenek és paktumokat kötnek a társadalmak feje fölött? Nagyon is tudja. Miként azt is, hogy a paktumozók idegesek és hisztérikusak, mert egy kis európai ország bátor vezetője tárgyalni merészel a legnagyobbakkal, hogy felmérje egy tűzszünet megkötésének az esélyeit.

Az ukrajnai háború csak a nyugati, főként az amerikai fegyvergyártóknak jó, nekik hoz hatalmas hasznot. Mindenki más szenved a háborútól. Amerika gazdaságának fontos ágazata a hadiipar. Ez az ország a világ legnagyobb fegyverexportőre, ami azt jelenti, hogy például az európai fegyverimportnak már hatvan-nyolcvan százalékát adja.

Az ukrajnai háború nyomán kialakult fegyverkezési igényeket az európai gyártási kapacitások nem tudják kielégíteni, így szinte törvényszerű, hogy erre a piacra betörnek az amerikai gyártók, akiknek érdekük a háború elnyújtása. Zelenszkij szünet nélkül követeli az újabb modern fegyvereket, és ezzel főként amerikai érdekeket szolgál. Őt és a brüsszeli vezetést nem érdekli a háború elhúzódása, az eszkaláció veszélye, mert nem az uniós polgároknak akarnak megfelelni, hanem az amerikai megbízóknak.

Rá kell mutatni: nem lehet elképzelni annál aljasabb nyerészkedést, amely százezrek élete és milliók szenvedése árán hoz hasznot. Balliberális véleményvezérek ilyenkor mondják, hogy ezt a háborút az oroszok kezdték, ezért övék a felelősség. Arról viszont hallgatnak, hogy a katonai beavatkozást Amerika provokálta ki.

Ez a háború ugyanis nem azzal kezdődött, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, hanem azzal a „befektetéssel”, amelyet Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes annak idején egy Ukrajnáról szóló nemzetközi üzleti konferencián meggondolatlanul kifecsegett. Akkor elárulta, hogy az Egyesült Államok Ukrajna „demokratikus” céljainak eléréséhez több mint ötmilliárd dollárt fektetett be.

Azt pedig Angela Merkel korábbi német kancellártól hallhattuk, hogy a 2014−2015-ös minszki megállapodáscsomag csak időhúzó kísérlet volt. Merkel szerint Ukrajna „kihasználta ezt az időt, hogy erősebbé váljon, ahogy az ma látható”. Magyarán a minszki megállapodás csak az időnyerést, az oroszok megtévesztését szolgálta.

Ennél több bizonyíték nem is kell arra, hogy ezt a vérgőzös háborút kik és miért provokálták ki.

Tudjuk, Oroszország nem ártatlan, de a Nyugat háborús felelőssége napnál világosabb. Ezt ki kell mondani, és nekünk kell kimondani, mert a nyugati nyilvánosság fórumai erre már nem adnak lehetőséget. A békemisszió pedig tisztességes törekvés, a vele való szembefordulás viszont tisztességtelen.

A szerző író, újságíró