„D’you wear a black armband when they shot the man / Who said, Peace could last forever? / And in my first memories, they shot Kennedy / I went numb when I learned to see” 
(Guns N’ Roses: Civil War)

„I watched with glee while your kings and queens / Fought for ten decades for the gods they made / I shouted out, Who killed the Kennedys? / Well, after all, it was you and me” 
(Rolling Stones: Sympathy for the Devil)
 

Axl Rose elzsibbadt, mikor lelőtték Kennedyt, míg Mick Jagger bevallotta, mi voltunk – mi, együtt, te meg én, ők és mi és ti, nincs menekvés. Salvador Dalí pedig megfestette a polgárháború előérzetét, már 1936-ban, nyolcvannyolc évvel ezelőtt, szerintem azért, hogy ne felejtsük: igazából mindig ilyen volt az ember.

S akkor persze, persze, nyilván mi, mindannyian lőttünk rá Robert Ficóra és Donald Trumpra is, hiszen ez olyan könnyűvé teszi a dolgokat, hogy ne mondjam, ez (is) lenne a lét elviselhetetlen könnyűsége.

De egy kicsit azért részletezzük.

Nézzük meg talán, amerikai fiatalok miképpen keseregtek az általuk használt felületeken, hogy nem sikerült lelőni Trumpot. Igen, mondom, az a bajuk, hogy nem sikerült. A „kedvencem” az, aki ül az autójában, és azt visítja, „végre volt valakinek bátorsága, és erre elhibázza”. De a többi is ezen a vonalon mozog. És bizony, ezek a mi „szegény, meg nem értett gyermekeink”. Pontosabban szörnyetegeink. A mi feleslegünk, a resztli, amit itt hagyunk a világban magunk után. Aki bírja gyomorral, megnézheti a portálunkon.

De az is üdvös, ha a HVG-hez fordulunk egy pillanatra, ahol ezt olvashatjuk: „Rendkívüli állapot van az Egyesült Államokban, mert a politikai váltógazdálkodásra berendezkedett felek, a hatalmon lévő demokraták és a választási vereségüket máig be nem látó republikánusok egymásban az ország elpusztítóját látják, láttatják. Egy olyan kampány forró szakaszához érkeztünk, amelynek bibliai tétet tulajdonítanak a jelöltek és a mögöttük állók. […] Az elmúlt évek után senki sem mondhatja, hogy váratlanul érte, hogy Trump életére tört egy merénylő. A politikai ellenfelek démonizálása évek óta zajlik, amit felnagyítanak a közösségi médiában megosztott, minden kontroll nélküli mémek, karikatúrák, hamisított anyagok. Az Egyesült Államokban a szólás szabadsága sokkal többet enged, mint Európában, és a Twitter átvételével Elon Musk utat nyitott az X-en a legszélsőségesebb nézeteknek is.”

Mint a Besenyő Pista bácsi remekében: „Kőolaj-finomító? Megy a kőolaj a csőben, én nem mondom, finomodik, finomodik, de ami a végén kijön, az még mindig nagyon rossz. Hát miért nem próbálkoznak valamivel, ami már eleve finom? Pél­dául a krumpli…”

Így. Szóval nem Elon Musk a hibás, és ha tetszik, ha nem, az antifák, a (neo)libsik és marxisták, kommunisták, mindenféle szélsőbalos idióta, meg woke, meg LMBTQ, meg zöldaktivista látja és láttatja elpusztítandó szörnyetegnek a másikat, a vele egyet nem értőt, a normálist. Ennek belátása és megírása és tudatosítása lenne (lehetne) a krumpli, ami már eleve finom.

De ezt hiába várjuk odaátról, azoktól, akik már 1998-ban démonizálták Orbán Viktort és a Fideszt, akik már 1993-ban leírták a Fidesznek és elsősorban Orbán Viktornak címezve, miszerint „mi kapartunk ki benneteket a szemétládából, és mi is fogunk titeket oda visszadobni”, akiknek 2010 óta egyetlen politikai innovációjuk volt, nevezetesen az, hogy „O1G”, és még ezt sem ők találták ki, hanem egy alkoholista áruló gazember, ezek csak átvették, imádták, készítettek belőle kitűzőket meg zászlócskákat, azt hordják azóta, meg lobogtatják, s közben vinnyognak, hogy „azok” (mármint mi) miképpen keltjük a szörnyű gyűlöletet.

A béke melletti kiállás ma valami amorális cselekedetté vált az egész, végképp beteggé és elviselhetetlenné és pszichopatává lett „liberális” oldalon. „A háború béééééke!” – ez maradt. Nekik. Onnan várunk mi bármit is? Hát akkor inkább olvassuk el a Fukuyamával készült friss interjút, amiben ez áll:

„A liberalizmusnak két változata van. Az egyik az úgynevezett neoliberalizmus. Ez a kapitalizmus egyfajta szélsőséges piaci formája, amely az 1980-as és 90-es években volt uralkodó, és amely rengeteg munkahely megszűnéséhez vezetett az iparosodott országokban. Bankválságot és instabilitást hozott, ami az átlagembereket sújtotta. A baloldaliak ezt a fajta neoliberalizmust magával a liberalizmussal azonosítják, ami szerintem helytelen. A liberalizmus másik, destruktív formája az, amit úgy hívunk, hogy woke liberalizmus. Ez az identitáspolitikán alapuló liberalizmus, amelyben az emberek az etnikai hovatartozást, a fajt, a vallást és a szexuális irányultságot tekintik a legfontosabb dolognak, amivel az egyén meghatározható. Ez így azonban társadalmi identitáscsoportok gyűjteményévé válik, ahelyett, hogy kollektív közösségi érzéssel rendelkezne. Ez pedig szintén árt a liberalizmus hírnevének. Nem hiszem, hogy egy igazi klasszikus liberális társadalom feltétlenül elfogadja ezt a fajta identitáspolitikát. De a liberalizmus ellenségei közül sokan a gazdasági neoliberalizmust és a woke liberalizmust is arra használják, hogy a liberalizmust önmagában támadják.”

Nahát! Micsoda furcsa egybeesés! Hosszú, sivár, émelyítő évek óta mondjuk ugyanezt, mármint hogy 

amelyeket éppen most akarnak felszámolni és eltüntetni a pöcében ülők. S persze hívjuk fel a HVG szerzőjének figyelmét arra is, hogy a liberális szent tehén (szamár) Fukuyama így szól, éppen ebben az interjúban, néhány nappal a Trump elleni merénylet előtt:

„Minden szempontból nagy katasztrófa lesz tehát a globális demokrácia számára, ha Trumpot újraválasztják.” Akkor ennyit a démonizálásról.
S persze ne felejtsük el azt sem, mi folyt itt a Fico elleni merényletet követő órákban. Ne felejtsük el soha, hogyan ömlött ki a pöcegödör a szociális médiában, hogyan fetrengtek kéjjel a jakobinus-bolsevik sertések a gyűlölet vér- és gennyfolyójában, amikor arról írtak tízezrével, miszerint „következik Orbán”, „a szlovákok bezzeg bátrabbak, ők megtették”, „de kár, hogy nem sikerült, de majd legközelebb, felkészül Orbán” – és így tovább, a végtelenségig. S most, a Trump elleni merénylet után percekkel már el is indították a szavazást, ami arról szól, hogy vajon mikor következik Orbán.

„Haladéktalanul és minden eszközzel fel kell lépni az életellenes uszítások és utalások minden formája ellen!” – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője közösségi oldalán vasárnap délután. Bejegyzéséhez mellékelt egy képernyőfelvételt, amin az látható, hogy valaki az egyik facebookos, mémek megosztására létrehozott csoportban szavazást indított arról, hogy mikor lövik le a magyar miniszterelnököt is. Ismerjük a liberális média gyáva és sunyi módszereit, most menetrendszerűen azt fogják mondani, hogy ugyan már, feleslegesen ugrottunk rá egy viccoldal bejegyzésére, mert ez csak humor, ez csak szellemeskedés, nem kell komolyan venni. Ezek az idők azonban elmúltak. De bizony komolyan kell venni, mert ebben semmi humoros, semmi szellemes nincs, különösen a Fico és a Trump elleni merényletek árnyékában. Ez rideg vérvágy olyan elvakult liberális gyűlölködők részéről, akik azt hiszik, elég az indulatai­kat viccnek álcázni.”

Hát igen. De lehet, az a baj, hogy nem értjük a jakobinus-bolsevik pöce humorát.

És érdemes vetnünk egy pillantást Szentesi Zöldi László barátom tegnapi írására is:

„Thomas Matthew Crooks ugyanis közönséges médiatermék volt. Őt a New York ­Times és a többi globalista újság uszító cikkei nevelték a volt amerikai elnök ellen. Valamint a CNN aljasságban verhetetlen stúdióbeszélgetései, »kommentárjai«, amelyek kendőzetlenül arra utaltak, hogy Donald Trumpot el kell takarítani az útból. Az összes kretén humorista, celeb, sztárocska, aki hosszú éveken át kifigurázta az amerikai nemzeti eszmét, mind-mind Crooks tanítója. És persze az újbaloldali, anarchista közeg is, az abortusz jogáért sikoltozó lányok, a perverzitásukat nyilvánosan népszerűsítők, a törő-zúzó fekete aktivisták, a sok ezer kilométer távolságból Putyint gyalázó tudatlanok mindannyian a mostani gyilkossági kísérlet előkészítői.”

Úgy bizony, ez tűpontos! Aztán elég felidézni, mi szokott történni Németországban, amikor Antifák vonulnak az utcára, mi szokott történni az AfD politikusaival meg az AfD-kongresszus helyszínein, s hogy ezeket a történéseket miképpen bugyolálják a megértés puha gyolcsába a fősodratú média aljas gazemberei. Ahogy ugyanilyen gyolcsba bugyolálták Ilaria Salist is ugyanezek. Akinek van hozzá gyomra, nyissa meg néha a Mérce című jakobinus-bolsevik lapot, és ott olvasgasson korunk hőseitől cikkeket: 

Igen, ezek bármikor bárkit simán megölnének azok közül, aki nincs velük, vagy csak lelkesedni rest, aki normális. S közben vinnyognak, hogy milyen szörnyű a gyűlölet, amit a „másik oldal” kelt, a „másik oldal”, amely szerintük „szélsőjobboldali” és „náci” és „fasiszta”. Ezeknek Ilaria Salis meg Raphaël Arnault valójában hős, megtestesítője mindannak, amit szeretnének ők is megtenni, csak vagy gyávák hozzá, vagy még nincs rá lehetőségük. És ilyen indítékokkal teszi fel az önmagában vállalhatatlan és undorító kérdését Parászka Boróka – az erdélyi magyarságot is megfertőzte már ez a liberális mocsok, erre ez a nő a példa, valamint a Transtelex –, miszerint ő nem érti, mi is a baj a „radikális baloldallal”?

Frank Füredi hívja fel a figyelmet egy német (német? ugyan!) „humoristára, bizonyos El Hotzóra, aki a Trump feje mellett milliméterekkel elsüvöltő lövedék mozgása közben már azt írta, természetesen „viccesen” és „viccből”, hogy „szerintem teljesen fantasztikus, ha fasiszták halnak meg”, s hozzátette: „sajnos kicsit elvétették”.

Ha egyszer ezt a patkányt vétenék el kicsit, abból biztosan nagy felháborodás lenne…

S Frank Füredi még ezt írja:

„Szerencsére a nihilista kultúraharcosok kisebbségben vannak. De ne feledjük, hogy a történtekért mindazokat az intézményeket és eliteket terheli a felelősség, amelyek felfegyverezték a kultúrát, hogy segítsék a társadalom uralmát.”

Igen, és ezek vágták magukat áldozati pózba. Búcsúzzunk hát József Attilával, a szocializmus idején minden „József Attila összes verseiből” gondosan eltüntetett költeménnyel:

„S ha bámul reád a gyerek / s nagy lenne, melléd, mert szeret, / utalj példára – az a kár, / hogy ne magadra, te szamár, / hanem a ravasz csecsemőre: / sir-ri, hogy / szánassa magát, / de míg mosolyog az emlőre, / növeszti körmét és fogát.” Ezek a ravasz csecsemők rohangálnak körülöttünk megint, a „fasiszta-kommunizmus” világában. Legyünk hát résen, és ne szánjuk meg őket.

Utóirat: 

De ezt legalább értjük…