„D’you wear a black armband when they shot the man / Who said, Peace could last forever? / And in my first memories, they shot Kennedy / I went numb when I learned to see”
(Guns N’ Roses: Civil War)
„I watched with glee while your kings and queens / Fought for ten decades for the gods they made / I shouted out, Who killed the Kennedys? / Well, after all, it was you and me”
(Rolling Stones: Sympathy for the Devil)
Axl Rose elzsibbadt, mikor lelőtték Kennedyt, míg Mick Jagger bevallotta, mi voltunk – mi, együtt, te meg én, ők és mi és ti, nincs menekvés. Salvador Dalí pedig megfestette a polgárháború előérzetét, már 1936-ban, nyolcvannyolc évvel ezelőtt, szerintem azért, hogy ne felejtsük: igazából mindig ilyen volt az ember.
S akkor persze, persze, nyilván mi, mindannyian lőttünk rá Robert Ficóra és Donald Trumpra is, hiszen ez olyan könnyűvé teszi a dolgokat, hogy ne mondjam, ez (is) lenne a lét elviselhetetlen könnyűsége.
De egy kicsit azért részletezzük.
Nézzük meg talán, amerikai fiatalok miképpen keseregtek az általuk használt felületeken, hogy nem sikerült lelőni Trumpot. Igen, mondom, az a bajuk, hogy nem sikerült. A „kedvencem” az, aki ül az autójában, és azt visítja, „végre volt valakinek bátorsága, és erre elhibázza”. De a többi is ezen a vonalon mozog. És bizony, ezek a mi „szegény, meg nem értett gyermekeink”. Pontosabban szörnyetegeink. A mi feleslegünk, a resztli, amit itt hagyunk a világban magunk után. Aki bírja gyomorral, megnézheti a portálunkon.
De az is üdvös, ha a HVG-hez fordulunk egy pillanatra, ahol ezt olvashatjuk: „Rendkívüli állapot van az Egyesült Államokban, mert a politikai váltógazdálkodásra berendezkedett felek, a hatalmon lévő demokraták és a választási vereségüket máig be nem látó republikánusok egymásban az ország elpusztítóját látják, láttatják. Egy olyan kampány forró szakaszához érkeztünk, amelynek bibliai tétet tulajdonítanak a jelöltek és a mögöttük állók. […] Az elmúlt évek után senki sem mondhatja, hogy váratlanul érte, hogy Trump életére tört egy merénylő. A politikai ellenfelek démonizálása évek óta zajlik, amit felnagyítanak a közösségi médiában megosztott, minden kontroll nélküli mémek, karikatúrák, hamisított anyagok. Az Egyesült Államokban a szólás szabadsága sokkal többet enged, mint Európában, és a Twitter átvételével Elon Musk utat nyitott az X-en a legszélsőségesebb nézeteknek is.”
Ó, hát persze! Tessék, így kell hazudni úgy, hogy szinte minden igaz, amit mondasz. Aki szeretné elsajátítani, iratkozzon be egy kurzusra ezekhez, egészen pontosan Gergely Mártonhoz, a fenti sorokat ő jegyzi. És mondom, szinte minden igaz, csak hát a végén jön ki az egészből valami szörnyű nagy hazugság.
Mint a Besenyő Pista bácsi remekében: „Kőolaj-finomító? Megy a kőolaj a csőben, én nem mondom, finomodik, finomodik, de ami a végén kijön, az még mindig nagyon rossz. Hát miért nem próbálkoznak valamivel, ami már eleve finom? Például a krumpli…”