Tagja vagyok egy Facebook-csoportnak, amely azokat a nőket tömöríti, akik az egyik budapesti kórház szülészetén hozták világra a gyermeküket. A csoport moderált és zárt, a lényege, hogy őszintén kérdezhessenek és beszámolhassanak a körülményekről, az orvosokról, a csecsemőosztályról, és minden fontos részletről a tagok egyrészt egymásnak, másrészt azoknak a leendő anyukáknak, akik épp oda készülnek. Azt hiszem, szinte minden kórház szülészetének vagy kiemeltebb osztályainak van hasonló csoportja, tehát biztosan nem egyedi esetről van szó.
Lényeg a lényeg, annak, aki tudni szeretné, hogy jó lesz-e neki és a babájának abban a kórházban elkezdenie életük első közös napjait, a csoport ellenére nem igazán lesz objektív képe az ott folyó munkáról és körülményekről. Ennek pedig az az oka, hogy ahány édesanya, annyi nézőpont és tapasztalat gyűlt össze az évek során a különféle orvosokról, a szobák körülményeiről és állapotáról, a szülésznőkről, a csecsemősökről, és folytathatnám a sort. Például volt olyan, aki arról számolt be, hogy a csecsemőosztályon dolgozóknak mindörökké hálás lesz, mert mindenre megtanították türelemmel, szeretettel és maximális odafigyeléssel anélkül, hogy kérnie kellett volna.
Viszont olyan is volt, aki elhagyatottnak érezte magát, mert senki nem nyitotta rá érdemben az ajtót az ottléte alatt, és mindent egyedül kellett megoldania. Voltak, akik ugyanarról az orvosról ódákat zengtek, és olyanok is, akik óva intettek tőle. Egy anyuka beszámolt arról is, hogy nem tudta a szobája ablakát kinyitni, mert be volt ragadva, és ottléte harmadik napján már annyira száraz volt a levegő, hogy vérzett az orra. Egy másik szerint hibátlanok és tiszták voltak a kórtermek, szépen festettek és messzemenőkig ideálisak.
Ugyanannak a kórháznak ugyanarról az osztályáról és személyzetéről beszélünk, ugyanakkor megannyi nézőpontról, szempontról, érzésről, benyomásról, más-más fontossági sorrendről és változó körülményekről is.
Hiszen mindenhol, ahol emberek dolgoznak, ráadásul emberi életekkel, az ott dolgozók figyelme soha nem lankadhat, és mindig a maximumot várják tőlük: pedig ők is emberek, lehet rossz napjuk, hibázhatnak, rosszul reagálhatnak, kimerültek, vagy épp motiválatlanok; ezek mind mind összetevői egy kórház, hovatovább egy munkahelyi közösség minőségének, ilyenformán pedig a megítélésének is. Túl a tárgyi körülményeken.
Na, de hogy jön ez most ide? Magyar Péter azt írta közösségi oldalán, hogy ő és a Tisza Párt kórházi bejárást tart, kvázi ellenőrzik az intézmények állapotát. Már eleve nem igazán értem az attitűdöt: a párt elnöke mintha mindenben kompetensnek érezné magát, illetve azt a benyomást kelti, hogy ő most aztán mindenhol rendet fog vágni, és elmondja az igazságot. Ha már itt tartunk, a legérdekesebb húzása az a fake kormányinfó, amit szintén ő tart, kvázi beszámol az élet nagy dolgairól. Ez csak azért kelt némileg parodisztikus benyomást, mert a valódi Kormányinfót kormánytagok tartják, jelesül Gulyás Gergely, aki a valós döntésekről és tervekről számol be, lehetőséget adva minden létező orgánumnak és újságírónak, hogy feltegye a kérdéseit hétről hétre. Mert hogy ő a Miniszterelnökséget vezető miniszter, akinek erre valós felhatalmazása van. Magyar Péter viszont egy ellenzéki párt elnöke, aki se nem kormánytag, sem nem hoz döntéseket a magyar emberek életéről, tehát amit „kormányinfó” címén csinál, az teljes mértékben öncélú. De legalább ő élvezi.
Visszatérve az egészségügyhöz, a kórházi bejárása során ellátogatott a Péterfy Sándor utcai kórházba is, ahol állítása szerint le volt lakatolva a kapu, ahol 38 fokot mért a hőmérőjével, a megfélemlített orvosok és dolgozók sírtak, amikor meglátták, hogy végre megérkezett, és könyörögtek neki, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot arról, ami ott folyik. A zsarnok kormány emberei azonban nem engedték be a független sajtót, hogy végre az igazságot megmutathassák.
Aztán az intézmény kiadott egy közleményt, amelyben kicsit máshogy festették le a történteket. Szerintük nem igaz, hogy nem engedték be Magyarékat az intézménybe, mert a videóján is látszik, hogy az épületen belül tartózkodik, a leláncolt ajtó pedig csak néhány percig volt zárva, mivel, amint értesült a kórház vezetése róla, azonnal kinyitották. Félrevezetőnek írták le azt is, amit a benti hőmérsékletről állítottak, az intézmény szerint ugyanis Magyar a falak hőmérsékletét mérte, nem a levegőét, így, amit állít, csúsztatás.
Nem tudom, hogy csak bennem merül-e fel a kérdés, de vajon miért van az, hogy bármit mond ez az ember, bárkiről vagy akár a saját tetteiről beszél, azt valamilyen formában mindig megcáfolja az érintett? Ez mindenképpen elgondolkodtató. De ahogy már néhányszor tanúja lehetett a közvélemény, Magyar Péter szereti a valóságot kicsit mindig abba az irányba hajlítani, ami épp neki kedvez, nyilvánvalóan hamis állításaihoz pedig általában körömszakadtáig ragaszkodik, és többnyire Rogán Antalra mutogat.
Félreértés ne essék, ennek az írásnak nem célja azt állítani, hogy az egészségügyi rendszer hibátlanul működik és minden kritika hazugság. Ez nem így van. Ugyanakkor az is biztos, hogy a legfejlettebb, leggazdagabb nyugati államokban is igen hálás téma az egészségügyi rendszerrel kampányolni, ugyanis mindenhol lehet találni rajta gyenge pontokat, azt pedig lehet az emberek szeme előtt lobogtatni, hogy lám-lám, a regnáló kormány fittyet hány az elesett és beteg emberekre, de majd a következő egy suhintásra minden problémát megold!
De mielőtt ennek miértjét megpróbálnám megfejteni, kicsit mélyedjünk el a számokban. A kórházak klímaberendezéseit az elmúlt három évben szisztematikusan mérték fel, ennek alapján pedig azóta több mint tízmilliárd forintot költöttek korszerűsítésre, cserére, egységek telepítésére szerte az országban. Ennek ellenére persze előfordulhat olyan, hogy a kinti tartós 35-40 fok a kórtermeket sem kíméli: az egészségügyi államtitkár szerint az elektromos hálózat sok helyen a hibás, ami ilyen tartós hőséget nem mindig bír el. Takács Péter egyébként a János-kórházban eluralkodott általános hőségre is reagált, szerinte az csak az ortopédiát érintette, ahonnan a betegeket már át is helyzeték az egyébként nem olyan régen elkészült, vadonatúj Kútvölgyi-tömbbe.
A kórházi adósságrendezésre is minden évben sor kerül – ezt is említette Magyar Péter –, idén erre eddig csaknem százmilliárd forintot fizetett ki a kormány, és ezt minden évben megteszi. Persze, sorra születnek a cikkek arról, hogy összeomlik a rendszer és csődbe mennek az intézmények, de az igazság az, hogy ez még sosem következett be. Ahogy az orvosoknak is soha nem látott béremelést eszközölt ki a kormány, akárcsak a szakdolgozóknak, de az előző uniós támogatási ciklusban számos vidéki kórház újult meg, ahogy a fővárosiak egy jelentős része is, beleértve a szakrendelőket is. Persze van egy csomó hiba és régi elavult állapotú kórház, ami teljes megújulásra vár. Háziorvos- és szakdolgozóhiány is van, sőt rossz klíma és elviselhetetlen meleg is.
Na de ezt párhuzamba állítani Orbán Viktor horvátországi nyaralásával, és azt állítani, hogy ez a kormány csak ül a milliárdjain és semmit nem tesz az ágazatért, az nagyon erős csúsztatás és politikai haszonszerzés.
Azt ígérnie pedig Magyar Péternek, hogy ha megválasztják, majd mindent egy csapásra megold százmilliárdokkal, a legnagyobb hazugság. Egy olyan összetett rendszert ugyanis nem lehet csak pénzzel egy csapásra hibátlanná varázsolni, mint az egészségügy. Szisztematikusan, rendszerszinten, lépcsőről lépcsőre lehet megreformálni, ami láthatóan és érzékelhetően folyamatosan zajlik. Csak hát Tisza-lógós pólóban élőzni és nagyokat mondani könnyű. Cselekedni és valóban változtatni sokkal nehezebb.
