A demokrácia olyan játékok ötvözete, amelyben van bújócska, fogócska, barkochba és lovacskázás. A hatalmon lévő politikusok sokszor csak bujkálnak a felelősség elől, majd a választások után koalíciós partnerek után fogócskáznak, a nép eközben némán les és barkochbázik, hogy vajon kiket kapnak majd a nyakukba, akikkel négy évig lovacskázhatnak.
Mindez viccesen hangzik, a baj csak az, hogy ez a játék véresen komoly. A türingiai és szászországi választások a közvélemény-kutatások jóslatait igazolták vissza.
Mindkét tartományban rekordmértékű, több mint hetvenszázalékos volt a részvétel és egyértelmű lett, hogy a választók fordulatot akarnak a migrációs politikában, elegük van a berlini kormány bevándorláspolitikájából, de a woke-ideológián alapuló genderkedésből is kiábrándultak, sőt a Zöldek önpusztító energiapolitikájából is.
Ezért ejtették ki őket a türingiai parlamentből és épp hogy csak beszavazták őket a szászországiba. A szörnyű solingeni késeléses terrortámadás után lendületbe jött CDU-elnök, Friedrich Merz hiába keménykedett és követelt a kormánytól szigorúbb migrációs politikát, az EU Dublin rendelkezéseinek foganatosítását, mi több, ha máshogy nem menne, akkor az EU rendelkezéseinek megváltoztatását is belengette. De így sem tudta megakadályozni, hogy a választók az AfD-t hozzák ki győztesnek Türingiában.
Hiába dobálták verbális sárgolyókkal Björn Höcke AfD-s politikust, hiába büntették meg őt állítólagos náci parolák hangoztatása miatt (ami nem volt igaz), a választók 56,4 százaléka egyértelműen a változásra szavazott. Egyértelmű hogy a választók jobboldali, konzervatív AfD–CDU-kormányt akarnak.
Hiába harcolt a türingiai Alkotmányvédelem elnöke, Stephan J. Kramer is az AfD ellen, az sem hatotta meg az embereket. Ausztria kivételével sehol a világon sem állnak az alkotmányvédelmi hivatalok politikai, azaz a belügyminiszter irányítása alatt, csak Németországban. A német szövetségi alkotmányvédelem vezetője, Thomas Haldenwang is mindent megtesz azért, hogy főnöke, Nancy Faeser minden kívánságát teljesítse.
A demokrácia eredeti gondolata keleten jobban érvényesül, mint nyugaton. A keletnémetek szavazatukat a pártok aktuális programjától teszik függővé, hol ide, hol oda szavaznak. Őket nem lehet a médiával olyan könnyen manipulálni, mint a nyugatnémet honfitársaikat. Gyanakvóbbak, van tapasztalatuk a korábbi önkényuralmi, diktatórikus rendszerrel, amelyhez a mai szövetségi kormány politikája egyre jobban hasonlít.
De ami még érdekesebb, a fiatalok is jobbra hajlanak, mert a keleti 18–24 éves korosztály 38 százaléka is az AfD-re szavazott. Csak idő kérdése, hogy az AfD szavazóbázisa az évek során még szélesebb rétegeket érjen el. A fiatalok sokkal inkább ki vannak téve a migráció negatív, erőszakos hatásainak az iskolákban, az éjszakai életben és a tömegközlekedési eszközökön. Ezért is érhető, hogy elegük van az idegen kultúrájú kortársaikból. A nyugdíjasok nagy része meg a CDU-t preferálta. A berlini kormánykoalíció pártjai harmadannyi szavazatot kaptak, mint az AfD.
A kis pártok nem voltak sikeresek a választásokon, alig észlelhető eredményeket értek el. A jelenlegi szövetségi kormánykoalíció legkisebb tagja, az FDP egy százalék körül teljesített, és ezzel az elmúlás felé vette az útját. A volt CDU-s Hans-Georg Maaßen Érték Uniója sem volt sikeres, mert Maaßen pár nappal a pártja megalakulását követően kijelentette, hogy a CDU-val szándékozik együttműködni. Na ezzel ki is golyózta magát a választható pártok közül, mert minek szavazzanak az epigonra, ha ott az eredeti?
A választások második győztese a Baloldalból (Linke) kilépett Sahra Wagenknecht pártja (BSW), amely néhány hónapos előkészítéssel 11,8 (Szászország), illetve 15,8 százalékot (Türingia) ért el. Politikájával erősen szembe megy a berlini kormánnyal, sok esetben az AfD programjához hasonló pozíciókat vesz fel, ellenzi az orosz–ukrán háborút, Ukrajna fegyverrel és pénzzel történő támogatását, az Oroszország elleni szankciókat, korlátozni akarja a migrációt. Ezért sokszor megvádolták őt is, mint az AfD-t, hogy Putyin markából eszik, amire persze nincs bizonyíték. Mindezekkel nemzeti érzelmet színlel, de hát kutyából nem lesz szalonna! Aki egyszer saját elmondása szerint is kommunista volt, az az is marad. Taktikai okokból persze a hatalom megszerzése érdekében lehet füllenteni, de ha eljut a csúcsra, akkor kibújna a szög a zsákból. Nem lehet megbízni benne.
Milyen kormánykoalíciós lehetőségeket kínál a választás utáni matek?
A CDU 2018-ben még Merkel idejében hozott egy olyan döntést, hogy a Linkével és az AfD-vel szemben egy tűzfalat húznak, azokkal semmiképpen sem működnek együtt sem tartományi, sem szövetségi szinten. Ez a minden demokratikus elvvel szembemenő korlátozó határozat most teljesen megbénítja a CDU-t, mert Türingiában lehetetlen úgy kormányt alakítani, hogy valamelyik tűzfalat le ne döntsék.
De hogyan is bontsa le a türingiai CDU elnöke, Mario Voigt a tűzfalat? Ő lenne a kisebbik partner bármilyen együttműködésben. De az egyetlen lehetősége a Linkével és a BSW-vel, azaz a volt Szocialista Egységpárt utódjaival és az abból kivált volt párttársaikkal való összefogás lenne. De az összeférhetetlenségi határozat miatt a Linkével nem lehet koalíciót kötni. A BSW-vel szemben nincs nevesített elhatárolódási döntés (pedig a Linke klónja), hiszen ők az idén alakultak. De az is kérdéses, hogy a Linkéből kivált párt tagjai egyáltalán képesek lennének és akarnának-e együttműködni. Van még egy sakkhúzási lehetőség: ha a Linkéből valaki átállna a BSW-be, akkor nem kellene falat bontani, hanem meglenne a kormánytöbbség. Lesz itt még sok ideológiai bukfenc, míg meg tudnak egyezni.
A szövetségi CDU legszívesebben kimaradna az egész kínos játszmából, de itt nem lehet sunnyogni, itt a pártvezetésnek kell dönteni az esetleges együttműködésről, mert ha Björn Höcke elindulna a miniszterelnök-választás harmadik fordulójában, akkor a szabályok szerint elég az egyszerű többség is a megválasztásához. A titkos szavazáson bármi lehet az eredmény. A többi pártnak legkésőbb a harmadik fordulóban több szavazatot kellene összegyűjtenie egy jelöltre a soraikból, különben Höcke lesz a miniszterelnök.
Szászországban a CDU (31,9 százalék) az AfD (30,6 százalék) együtt 62,5 százalékot ért el a szavazatokból. A választók többsége itt is konzervatív politikát szeretne. Kretschmer szászországi miniszterelnök számára első pillantásra kicsit egyszerűbbnek látszik a helyzet, mivel a tűzfalbontás egyszerűbb. Hiszen bármilyen együttműködésben ő maradhatna a miniszterelnök.
De hogyan magyarázná meg a CDU a saját tagjainak, hogy inkább három baloldali párttal közösködik ahhoz, hogy ne az AfD-vel kelljen lefeküdnie? Pedig ha az AfD felajánlaná, hogy megtűr egy CDU-s kisebbségi kormányt, akkor az itt is egy lehetséges megoldás lenne. De hát ott van az összeférhetetlenségi határozat.
Pedig ez a megoldás Türingiában is lehetséges lenne, csak fordítva. A CDU megtűrhetne egy AfD-kormányt és akkor teljesülne a választók vágya, mindkét tartományban érvényesülne a jobboldali, konzervatív akarat. Végezetül: ha a magukat demokratikusnak tituláló kormánypártok ideológiai különbségeiket semmibe véve egy blokkot képezve kizárják a választók több mint harminc százalékát képviselő AfD-t a kormányzásból, amely ezzel az eredményével már néppártnak számít, akkor az összes eddigi negatív és lejárató jelzőjük komolytalanná válik, mert az ilyen „demokrácia” valójában egy totalitárius elnyomó rendszerré vált.
A szerző újságíró, München
