Államalapító királyunk ünnepén is fején találta a szöget, amikor ezt találta mondani: „Szent István király nem ilyen hazáról álmodott, nem ilyen országnak fektette le az alapjait bő egy évezreddel ezelőtt.” Hozzátehette volna, hogy a jeles uralkodó már az Európai Egyesült Államokról álmodott, és olyan hazáról, mint Dobrev Klára.
Egy-két dolgot azért Orbán Viktor is letett az asztalra 2010 óta. Elég, ha a széltoló Gyurcsányék által felvett IMF-hitel visszafizetésére, a munkanélküliség drasztikus csökkentésére, az állami vagyon hétezermilliárdos növelésére, a családi adókedvezmény, a csok és a babaváró támogatás bevezetésére gondolunk.
Az Orbán-kormány bevezette, hogy a nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek, megduplázta az orvosok bérét, kifizette az önkormányzatok adósságát, három évre növelte a gyest, és újabb, hasonló támogatásokat vezetett be, továbbá száz százalékra emelte a csedet. Orbán Viktor nevéhez fűződik a mentőautó- és a mentőhelikopter-flotta megújítása, a munkaadás és -vállalás terheinek csökkentése, a reálbér jelentős növelése, a „haláladó”, vagyis az örökösödési illeték eltörlése.
Úgy látszik, Magyar Péternek is fontos a nemzet, ezért még az ötvenhatos lukas trikolórt is képes lengetni. Kár, hogy a magyar zászló lengetése közben nyitott világról beszél, és Manfred Webernek, az Európai Néppárt globalista elnökének a keblére borul.
Ez legalább akkora alakítás, mint amikor a putnoki templomból kivonuló hívőket így szidalmazza:
Hogy mer a templomba menni, polgármester úr? Szégyelljék magukat mind, hogy ilyen embert követnek és templomba mennek!
Magyar Újfehértón is kitett magáért, ugyanis az a kényszerképzete támadt, hogy a rendezvényein a titkosszolgálatok blokkolják az internetelérést. Akkor ezt a bátor kijelentést tette:
Eddig rettentő békések voltunk, de ígérem, hogyha ezt folytatják, akkor 2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén, és nem pár százan leszünk, hanem sok százezren, lehet, hogy milliónyian, és ott nem fogják tudni megállítani azt a tömeget.
Aztán kiderült, hogy jócskán melléfogott, viszont vigasztalhatta a tudat, hogy nem ez volt az egyetlen baklövése. A szakemberek elmagyarázták neki, hogy a technikai problémához semmi köze a titkosszolgálatnak.
Magyar talán tud róla, hogy Orbán Viktor családpolitikai intézkedései 25 éves rekordot hoztak a termékenységi rátában, hogy ingyenessé tették a meddőségi kezelést, hogy elindították a Modern városok és a Magyar falu programot, hogy negyedére csökkentették a mélyszegények számát és az Európai Unióban a legolcsóbbra csökkentették a rezsit.
Talán arról is hallott, hogy
a miniszterelnök rekordértékű beruházást hozott Magyarországra, helyreállíttatta Kolontárt, jelentősen fejlesztette a hadiipart, számos közösségi célú létesítményt építtetett, illetve hozatott rendbe, visszavezette a 13. havi nyugdíjat, és sokat javított a rendőrök, a pedagógusok, az ápolók, az orvosok helyzetén.
Hosszan lehetne sorolni a népjóléti intézkedéseket, az adókönnyítéseket, a bértámogatásokat, az ingyenes étkeztetést a gyermekintézményekben, az ingyenes tankönyveket az iskolákban és nem utolsó sorban azt, hogy a trianoni békediktátummal elszakított nemzettestvéreink magyar állampolgárságot kaptak. Ja, és mellékesen: a balliberális kormányzás alatt három tonnára zsugorított aranytartalékot Orbán Viktor kormánya bő harmincszorosára, 95 tonnára növelte.
Nem csoda, hogy Magyar Péter frusztrált. Ha ezek az adatok kellő hangsúlyt kapnak, akkor nehéz lesz elhitetnie a néppel, hogy ő többet tudna tenni érte, mint ez a kormány.
A szerző író, újságíró