idezojelek

Küldik a pénzt Kissnek a sittre

KERESZTES HADJÁRAT – Vajon hová utazik a börtönben Óbuda gyurcsányista polgármestere?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze mindebben voltaképp nincs semmi újdonság. A baloldal történelmileg velejéig korrupt, ez az ottani megszokott ügymenet, ezt mindenki tudta eddig is, legfőképpen ők maguk. Kiss azonban új színt vitt a szürke, már-már unalmas összképbe, hiszen 

ügyé­ben az a groteszk helyzet áll fönn, hogy az elvtárs nem átallotta a börtönben letenni a polgármesteri esküjét. Ilyet azért még nemigen láttunk. Persze értjük, odabent is kell egy kis vidámság, erre pedig tökéletes volt az eskübohózat. Annak szövegében ugyanis olyasmik szerepelnek, hogy „becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom”. 

Nehéz elképzelni, miként tudták a börtönbeli eskütételt harsány hahotázás nélkül megállni akár a smasszerek, akár maga az esküdöző, aki történetesen épp azért van rácsok mögött, mert jó alaposan megszegte az esküjét, már ami a jogszabályok megtartását és megtartatását illeti.

De még ezt is lehet fokozni, ennél is abszurdabb, Örkény István tollára kívánkozó fejlemény, hogy míg Czeglédy alpolgármester elvtárs tavaly novemberben legalább – ha nagy nehezen is, de – lemondott képviselői mandátumáról, belátva, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint egy ideig egészen más elfoglaltsága lesz, addig 

Kiss elvtárs a cella priccsén üldögélve is ragaszkodik a polgármesteri székhez. A képviselő-testület szerint pedig a jelek szerint kifogástalanul végzi polgármesteri munkáját, legalábbis erre következtethetünk abból a furcsa tényből, hogy nem váltották le tisztségéről, noha erre a képviselőknek minden joguk megvan. 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény ugyanis kimondja, hogy a polgármester megbízatása (egyéb okok mellett) megszűnik a méltatlanság megállapításával vagy a testület feloszlását követően új polgármester megválasztásával. Tehát több lehetőség közül is lehet választani, már amennyiben a kerületi vörös többség ingerküszöbét eléri, hogy a polgármester korrupció gyanújával épp előzetes letartóztatásban morzsolgatja napjait.

Persze értjük ezt is, pártja, a DK kapásból hamis vádról és elnyomásról delirál, mint mindig, ha valamelyik gyurcsányista disznóságba keveredik; 

ugyanígy jártak el a garázdaságért, testi sértésért és választási rend megzavarásáért (ezt a köznyelv választási csalásnak hívja) jogerősen elítélt Varju Lászlóval, akit – miután lemondott parlamenti mandátumáról – az emiatt kiírt március 23-i időközi országgyűlési választáson immár papíros bűnözőként újraindít a Gyurcsány-párt. 

Kiss László kezét sem engedik el, mi több, jó szorosan markolják. Így alkotnak képzeletbeli élőláncot a zabrált Apró-villától a cella apró küblijéig.

Jelezzük mindazonáltal, hogy ha másképp nem megy, akkor az óbudai botrányt az Országgyűlés is felszámolhatja, a 2011. évi CLXXXIX. törvény ugyanis lehetőséget ad a törvényhozásnak, hogy határozatban mondja ki a helyi testület feloszlatását. Ezzel együtt 

sajnálatos, hogy az óbudai testület sem önmagát nem oszlatta fel, sem Kiss elvtársat nem váltotta le; a jelek szerint visszavárják a tékozlót. És addig is, míg visszatér, szorgalmasan utalják a számlájára a havi több mint két és fél millió forint fizetését, ami mellé négyszázezer forint költségtérítést is kap a polgármester, nemkülönben kafetériát, sőt, utazási térítést.

 Hogy vajon hová utazhat a börtönben Kiss László, azt elképzelni sem tudjuk, a cellától elsétálni a zuhany­zóig, majd onnan vissza a cellába aligha kerül nagyobb összegbe.

A kerület – illetve, hogy egészen pontosan fogalmazzunk, végső soron az adófizető óbudai polgárok – rendületlenül küldik a pénzt be a börtönbe. Jókora összeget fizetnek olyan munkáért, amit a polgármester nem végez el. Nem könnyű megérteni ezt józan ésszel. Persze, tudjuk, a jó elvtársak mindig segítik a lebukottakat, akármiért is buktak le. Kíváncsian várjuk, hogy mikor elégelik meg az emberek ezt a kirívóan méltatlan és cinikus pazarlást, Óbuda és az ott élők látványos megalázását. Ki tudja, talán egy hangos tüntetés ráébresztené a vörös többségű képviselő-testületet a kötelességére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.