A rendszerváltoztatás időszakához szorosan kapcsolódó fogalom a kárpótlás. Az 1990 májusában törvényhozó munkáját megkezdő új Országgyűlés alapvető feladatának tekintette, hogy a korábbi önkényuralmi rendszerek évtizedeiben sérelmet szenvedett állampolgárok erkölcsi és – az ország gazdasági helyzetét, lehetőségeit figyelembe vevő – anyagi kárpótlásáról rendelkezzen.

Az egymást követő diktatórikus időszakok politikai üldözötteinek rehabilitációja már 1989-ben megkezdődött az „1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról” címet viselő, első semmisségi jogszabály elfogadásával. Ezt követte 1990-ben az 1945 és 1963 közötti törvénysértő ítéleteket semmissé nyilvánító törvény. A személyi sérelmet szenvedettek kárpótlásának kezdeteként ezzel párhuzamosan társadalombiztosítási helyzetüket rendező kormányrendeletek születtek, amelyek a szabadságvesztés időszakának szolgálati időként való elszámolását, illetve nyugdíj-kiegészítés megállapítását tették lehetővé az érintettek számára.

A vagyoni kárpótlásról rendelkező törvény azokra a természetes személyekre vonatkozott, akiknek sérelmet okozott magántulajdonuk birtoklásában, használatában az állam által 1949–1987 között alkotott, nevesített jogszabályok végrehajtása. A vagyonelemek közé tartozhattak különböző típusú ingatlanok (lakás, telek, üzlet, műhely), meghatározott létszámú foglalkoztatottat alkalmazó vállalatok és az elvett/államosított termőföld is.

A személyi sérelmek esetében az 1992-es jogszabály számos, a társadalom széles rétegeit érintő kárpótlási jogcímet nevesített. Idetartozott a II. világháború alatt faji, vallási, politikai okból külföldre történt deportálás, a közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálat, a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás, a szovjet hadifogságban 1945. augusztus 1. után eltöltött időszak, a szovjet bíróságok vagy más szovjet hatóságok politikai indítékú ítélete, intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás. A Magyarország területén elszenvedett sérelmek között kárpótlásra jogosított néhány meghatározott törvényben felsorolt bűncselekmény ­miatti szabadságvesztés, adott jogszabályok miatt elrendelt kényszergyógykezelés, az előzetes letartóztatás, magyar bíróság ítélete, közigazgatási hatóság határozata alapján végrehajtott, zárt táborszerű fogvatartás (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizet, kitelepítés.

A „kárpótlás”, „kárpótlási jegy”, „termőföldárverés” fogalmak elsősorban a televízió, rádió és nyomtatott sajtó útján válhattak/váltak ismertté a közvélemény számára. A korábbi évtizedekben a vidéki lakosság tájékoztatására, véleményének formálására és hangjának megszólaltatására szolgáló legnagyobb példányszámú hetilap, a Szabad Föld számos írásában, tudósításában foglalkozott a kárpótlási folyamathoz kapcsolódó aktuális kérdésekkel. 

A Szabad Föld 1992. évi június 30-i számában az alábbi olvasói levelet közölte:

„Itt maradtunk árván… Állandóan figyelemmel kísérem a kárpótlással kapcsolatos híreket, újságcikkeket, de szomorúan tapasztalom, hogy rólunk, hadiárvákról megfeledkeznek. Mi itt maradtunk árván annak idején, elvesztve oltalmazó, pótolhatatlan édesapánkat. Nagyon keserves és sanyarú gyermekkorunk volt, de ebben a rohanó és közömbös világban kit érdekel ez már. Mi, hadiárvák nagyobb vesztesei vagyunk a háborúnak, mint akinek sok vagyona volt, mert az talán pótolható, de a mi szerető édesapánkat már senki sem tudja visszaadni. Sajnos nem sokan vagyunk már, ezért nem hiszem, hogy nagy megterhelést jelentene az országnak, ha mi is kaphatnánk a nyugdíjunkhoz egy kis pótlást. Az Új Magyarország nevű napilap közli Elhunytak valahol Oroszországban címmel az elesett magyar katonák névsorát. Ezzel mély sebet téptek fel a hozzátartozókban akaratlanul is. Az egyik számban megtaláltam drága édesapám adatait és elhalálozásának dátumát. Amikor megláttam, úgy éreztem, a szívem megszakad, és azóta is búskomor vagyok… Nagyon reménykedem, hogy a közeljövőben a kárpótlást ránk, hadiárvákra is kiterjesztik. Kassai Józsefné, Budapest.”

A hetilap 1992. évi szeptember 22-i számában a „Kérdezték–válaszolunk” rovatban megfogalmazott olvasói kérdésre a szerkesztőség a következő választ adta: „Sajnos a jelenleg érvényben lévő rendeletek nem teszik lehetővé a hadiárvák kárpótlását, csak a férj, illetőleg a feleség jogosult ennek felvételére.” Az újságírók csak a hatályos rendelkezések alapján adhattak tájékoztatást és 

1993. március 2-án a hetilap már az érdekvédelmi szövetség kezdeményezéséről adott tájékoztatást: „Törvényt akarnak. A hadigondozás ügyének mielőbbi átfogó rendezését, az ezzel a témával foglalkozó törvény elfogadását sürgeti a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége. Kezdeményezésükre tavaly már született olyan kormányrendelet, amely jelentős előrelépésnek értékelhető. Ennek ellenére elengedhetetlen egy korszerű hadigondozási törvény megalkotása – hangsúlyozzák. Erre tavaly már ígéretet kapott a HONSZ, de a törvényszintű jogszabály a mai napig nem készült még el.” 

A szövetség a 6/1992. (I. 16.) kormányrendeletre utalhatott, amely a kiegészítő hadigondozotti pénzellátás juttatásáról rendelkezett és jövedelmi értékhatárra tekintet nélkül alanyi jogon biztosította a legalább 65 százalékos hadirokkantak és a hadiözvegyek részére a havi rendszeres pénzellátást. A rendelkezést a 105/1993. (VII. 16.) kormányrendelet módosította, az év október 1. napjától kiterjesztve az ellátás alanyi jogosultságát az 50 százalékos hadirokkantakra is, valamint kétszeresére emelve az ellátás összegét.

1994. április 14-én már az elfogadott törvényről tudósított a Szabad Föld: 

„Hadigondozottak ellátása. A hadigondozásról elfogadott és várhatóan augusztus 1-jén hatályba lépő törvény alanyi jogon, a veszteség ténye alapján szabályozza a hazánkban élő, magyar állampolgárságú hadigondozottaknak folyósítandó pénzellátást. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője többek közt elmondta, hogy 

A rendszeres havi pénzellátás a 100 százalékos hadirokkant esetében az öregségi nyugdíjminimum másfélszerese, a 25 százalékos hadirokkant esetében annak 70 százaléka. Ha a hadirokkant és a hadiözvegy más jövedelemmel nem rendelkezik, akkor ellátásukat kiegészítik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével.”

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény bevezetése a következőképpen indokolja a jogszabály megalkotását:

„Az Országgyűlés – eleget téve a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény rendelkezésének – tisztelettel emlékezve meg a hadiesemények során tanúsított példás helytállás következtében hősi halált halt, vagy megrokkant katonákról, polgári lakosokról és ezek hozzátartozóiról, elismerve, hogy hadieredetű veszteségek a jelenben és a jövőben is bekövetkezhetnek – figyelemmel a nemzetgazdaság korlátozott teherbíró képességére is – gondoskodása jeléül a következő törvényt alkotja.”

 amelynek tagjai – más sérelmet szenvedett csoportok képviselőihez hasonlóan – évtizedeken keresztül nem beszélhettek a sorsukat, egész további életüket alapvetően meghatározó fájdalmukról, veszteségükről.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár levéltárvezetője