Ez persze vicc. Saját diplomáciai forrá­saink szerint azonban rendkívül valószerűtlen, hogy Vance olyasmit kérjen, amivel kínos helyzetbe hozza a kampányát a háborúellenességre és a magyarok biztonságára építő Orbán Viktort. Azt pedig szerény ismereteinkkel magunk tesszük hozzá, hogy ilyesmiért kár is lenne átutaznia az óceánon, majd elharsognia az MTK-sportpalotában, hogy a Fehér Ház öt magyar csatahajót és markos tengerészgyalogosokat kér a Hormuzi-szorosba. Egy amerikai biztonságpolitikai igényt – ennél valószerűbbet is – egyszerű diplomáciai csatornákon, illetve a NATO-n belül is meg lehet fogalmazni.

Itt arról van szó, hogy Magyar Péter és pártja nemcsak a hazai közéletet látja vagy akarja láttatni egy nem létező, párhuzamos valóságként, mint a róluk készült független-objektív filmben, amelyben a szakértőként megszólaló politológusok, Lakner Zoltán és Szabó Andrea kis híján elsírják magukat a meghatottságtól. Magyar kétségbeesett igyekezete, hogy magát a miniszterelnökkel egy szemmagasságba helyezze – ő is beszédet mond a Hősök terén, mint Orbán 1989-ben, Nagy Imre újratemetésekor, ő majd most ismeretlenül is „felkérdezi” az amerikai alelnököt, illetve ő is helyet követel magának a Védelmi Tanács asztalánál, ahol a hazánkat ellátó gázvezeték védelmét vitatták meg –, a kampányt tekintve inkább mulatságos, ámbátor a világpolitikai erőviszonyok, üvegplafonok és láthatatlan falak nem ismeretéből fakadóan rendkívül ijesztő.

Nagyon úgy tűnik, hogy Magyar Péter valahogy úgy képzeli: ingyen adják azt a világpolitikai pozíciót, amelyet Orbán Viktor az elmúlt évtizedekben kivívott, így aztán neki is járna. Mintha mi sem lenne természetesebb, mint az, hogy valaki a Diákhitel Központ és a Tisza Párt vezetése után ugrásszerűen nemzetközi tényezővé váljon. Ez nem így működik. Vegyünk egy egyszerű példát! – nemcsak Magyar, még Kulja doktor is érteni fogja. Az Egyesült Államok előző elnöke egy demens bácsi volt (ami az utolsó előtti pillanatig tökéletesen meg is felelt a háttérhatalmi érdekeknek). De Joe Biden ezzel együtt is a világ legfontosabb politikusának számított, és bármit mondott nemzetközi ügyekben, azt lehozták a világ vezető újságjai, számtalan fővárosba pedig érvényes meghívása volt.

Magyarország esetében más a helyzet. Okkal lehetünk büszkék a hazánkra, de a méretén nem nagyon tudunk változtatni. Márpedig népességét tekintve országunk New Jersey-ének felel meg: nem férnénk be az USA első tíz szövetségi állama közé, ahogy három német tartomány is népesebb nálunk. Átlagos esetben csak a szomszédos országokban lenne érdekes, hogyan foglal állást egy magyar vezető külpolitikai ügyekben. 

Persze szüksége volt a sorozatos választási győzelmeire is. Egy kicsi vagy közepes ország vezetője hamar feledésbe merül, ha pár év alatt leváltják és kikerül a nemzetközi körforgásból.

Vajon hányan tudnánk megmondani, kicsoda Luis Montenegro, Petr Fiala, Alexander De Croo vagy Magdalena Andersson? Donald Trump vagy J. D. Vance biztosan nem tudná. Pedig a miénknél népesebb és tehetősebb euró­pai uniós országok élén álltak vagy állnak. De gyorsan jönnek és mennek.
Innen érdemes nézni a nagy alapossággal felépített magyar–amerikai kapcsolatot is, amelynek az aranykoráról beszélhetünk. Donald Trump, akit az iráni háború most leköt, ezért nem tudott a választások előtt személyesen eljönni, azt látta az elmúlt évtizedben, Orbán Viktor megtartotta a kormányfői széket, és akkor is kitartott mellette, amikor ő maga két választási győzelme mellett négy évre a Fehér Házon kívülre kényszerült. Ez kiegészülve a számos kérdésben azonos nézetekkel, amelyeket a mai Republikánus Párt és a Fidesz-kormány is oszt, washingtoni és floridai találkozókban, folyamatos kapcsolattartásban is mérhető politikai barátsággá érlelte kettejük kapcsolatát.

Senki nem sírja vissza a demokrata párti kormányok személyi következményeit, Hillary Clintont vagy David Pressmant a magyar–amerikai kapcsolatokba. Soha ne történjék velünk rosszabb, mint hogy Washingtonban a politikai barátainkkal beszélünk a legmagasabb szinten, Moszkvában jó üzleti partnereinkkel, Pekingben meg érdeklődő befektetőkkel. De ezt meg is kell tudni tartani. Ha pedig 2029-ben J. D. Vance költözhet a Fehér Házba, az alelnök mostani látogatása utólag még jelentősebbnek bizonyul.