A szándékosság követelménye kulcsfontosságú: gondatlanság vagy véletlen nem alapoz meg eljárást. Ráadásul az alaptörvény 13. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy büntetőeljárást a köztársasági elnök ellen csak a megbízatás megszűnése után lehet indítani. Ez a klasszikus mentelmi jog alkotmányos megfelelője, amely a tisztség gyakorlásának zavartalanságát szolgálja.

Az eljárás részletszabályait az alaptörvény 13. cikk (2)–(4) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 35. paragrafusa határozza meg. A lépések a következők.

Indítvány: az Országgyűlés tagjainak legalább egyötöde írásban indítványozza a megfosztást, pontosan megjelölve a szándékos törvénysértés vagy bűncselekmény tényét.

Megindítás: az Országgyűlés a képviselők kétharmadának titkos szavazatával dönt a megfosztási eljárás megindításáról. A határozatnak részletes indoklást kell tartalmaznia.

Alkotmánybírósági eljárás: a megfosztási eljárás lefolytatása az Alkotmánybíróság (AB) kizárólagos hatáskörébe tartozik.

Az AB először formai befogadhatósági vizsgálatot végez. Ellenőrzi az egy per ötös indítványt és a kétharmados szavazati arányt. Majd ha az eljárás jogszerű, soron kívül folytatja le az érdemi vizsgálatot. Az AB itt bírósági jellegű eljárást folytat: bizonyítékokat tár fel, meghallgatja a köztársasági elnököt, alkalmazza a büntetőeljárási és polgári perrendtartási szabályokat. A döntéshez az AB teljes ülése jelenlévő tagjainak kétharmada szükséges. Ha a felelősséget megállapítja, mérlegelheti a megfosztást (nem automatikus következmény).

Ez a konstrukció vegyes modell. Az Országgyűlés politikai testületként csak az eljárás megindításáról dönt (impeachment-szerű elem), de a tényállás megállapítása és a szankció alkalmazása bírói (állambíráskodás). Az AB kommentárja szerint ez szándékosan különbözik a klasszikus amerikai impeachmenttől, ahol politikai testület dönt az elmozdítás indokoltságáról. Itt a bírói garancia biztosítja, hogy ne politikai, hanem jogi megfontolások döntsenek.

A szabályozás nem a 2011-es alaptörvénnyel született. Gyökerei a rendszerváltáskori, 1989–1990-es alkotmányos átalakulásban keresendők. Az 1949. évi XX. törvény későbbi módosításokkal már a parlamenti köztársaság keretében vezette be a köztársasági elnök intézményét, hangsúlyozva annak politikai felelősség nélküli, semleges jellegét. A 36/1992. (IX. 26.) AB-határozat és más korai döntések értelmezték úgy, hogy az elnök személye sérthetetlen, és kizárólag jogi felelőssége van. Ez a hagyomány folytatódott az alaptörvényben.

A 2011-es alaptörvény pontosította és megerősítette ezt a modellt. Beemelte a szándékosság követelményét, az AB kizárólagos hatáskörét, valamint a kétharmados többségek rendszerét. Ez illeszkedik a kontinentális európai alkotmánybíráskodás hagyományához, ahol a közjogi felelősség bírói úton érvényesül, garantálva a jogállamot és a hatalommegosztást. Az AB szerepe különösen fontos. Nem csupán politikai válsághelyzetet old meg, hanem alkotmányos védelmet biztosít az államfő számára a túlzott politikai nyomással szemben, miközben fenntartja a demokratikus elszámoltathatóságot súlyos esetekben.

Az Alkotmánybíróság eddig nem folytatott le ilyen eljárást, ami önmagában is jelzi a mechanizmus kivételességét és szigorát. A korábbi alkotmánybírósági törvényben még nem szerepelt részletes szabályozás; az Abtv. 35. paragrafus újítása volt a modern, átlátható eljárás bevezetése.

A nem közjogi alapú eltávolítás lehetősége aláásná ezt a szerepet, destabilizálná az államszervezetet, és ellentétben állna a hatalommegosztás elvével. A kétharmados többségek a bírói ellenőrzés és a szándékosság követelménye együttesen biztosítják, hogy csak valódi, bizonyítható alkotmányos törés esetén kerülhessen sor a mandátum megszüntetésére.

Ez a konstrukció a jogállami garanciák egyik legsúlyosabb pillére. 

Védi az államfőt a pillanatnyi többségi akarattal szemben, ugyanakkor nem teszi sérthetetlenné a jogsértésekkel szemben. A rendszerváltás óta érvényesülő elv – a stabilitás és a függetlenség – így marad érvényben, hozzájárulva a magyar alkotmányos identitás folytonosságához. A hatályos jogszabályok alapján tehát a köztársasági elnök mandátuma valóban sziklaszilárd: nem megalapozott közjogi okokból gyakorlatilag eltávolíthatatlan.

A szerző alkotmányjogász