A bölcsesség szeretete – Sir Roger Scruton halálára

Scrutonnak szép számmal vannak követői világszerte. Egyetem nélkül is iskolát alapított, amelynek erejét nem csupán követőinek, tisztelőinek száma jelzi, hanem ellenfeleinek silány magatartása is.

London, 2019. december 3. Sir Roger Scruton brit író-filozófus Magyarország londoni nagykövetségén, ahol átvette a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnöktől 2019. december 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Különös dolog egy írástudó embert egyszerre két élethelyzetben is megismerni: az írá­sain keresztül, illetve személyesen. 2014-ben a pár napja elhunyt brit filozófus, író, zeneszerző Sir Roger Scruton így kezdte egyik írását a konzervativizmusról: „A konzervatívok szerint az identitásunk és értékeink a más emberekkel való kapcsolatunkon keresztül formálódnak és nem az államhoz fűződő viszonyunkon keresztül.”

Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt, amikor a Center for Euro­pean Renewal konzervatív alapítvány éves rendezvényén Roger Scruton a konferencia nyitó előadását azzal kezdte, hogy ha föltesszük azt a kérdést magunknak, hogy a francia forradalom hármas jelszava – szabadság, testvériség, egyenlőség – közül melyiket kellene választani, akkor ő a testvériséget választaná. Ezzel többeket meglepett, de aki ismerte Scruton felfogását, tudta, hogy miért a testvériséget nevezte meg. Az ember közösségi lény, a közösségek léte és minősége dönti el, milyen életet élünk. Csak a radikális modern politika hirdeti, hogy az emberi élet kérdéseit a politikának – az államnak – kell megoldania.

Ő maga egész életében folyton mozgásban volt, elfogadott minden olyan meghívást, amely értelmes emberi találkozásokat és közösségteremtő alkalmakat ígért. Mert a legfontosabb, hogy szót értsünk embertársainkkal, az élet teljessége – beleértve a szépséget, morált, szokásokat, természetet – fontosabb, mint bármilyen olyan eszme vagy politikai szerveződés, amely rombol vagy az ész kritikai fensőbbsége nevében jogosnak tartja a politikai radikalizmust, szembeállítva azt a szokással, a hagyományokkal, a nemzeti közösséggel.

Antikommunizmusa is ebben az elvben és értékben gyökerezett: a kommunista rendszer esztelen radikalizmusa szétvert mindent, ami az emberi élet értelmét adhatja – családot, hazát, hitet és közösségeket. Személyes barátja volt a cseh Václav Havelnek, ahogy az 1980-as években sok kelet-európai ellenzéki gondolkodóval tartott kapcsolatot, tanított, beszélgetett, akinek tudott, személyesen is segített.

Halála alkalmával többen felhívták a figyelmet arra, hogy Roger Scruton életre szóló elhivatását nagyon hasonló okok alakították ki, mint a konzervatív gondolkodás atyjának, a XVIII. század végén élt Edmund Burkének.

Ahogy Burke a francia forradalomban látta megtestesülni azt a pusztító radikalizmust, melyet a francia „philosophok” készítettek elő, s előrevetítették a politikai erőszak eluralkodásának a lehetőségét, Roger Scruton a hasonló visszahőkölésre okot adó 1968-as francia radikalizmus láttán formálta ki konzervatív gondolkodását, amely egész élete vezérfonalává vált.

Pályáját nagyban befolyásolta az a könyve, amelyben a háború utáni újbalos gondolkodókat vitriolosan bírálta. A végső változata most jelent meg magyarul is: Futóbolondok, csalók, agitátorok – Az újbaloldal gondolkodói címen. Még halálában sem bocsátják meg neki ezt a könyvét.

Meg nem alkuvó újbaloldal-ellenessége nem tette lehetővé neki a rutinszerű akadémiai pályán való haladást. Igaz, mindig is hajlama volt a politika formálására. Hatással volt Margaret Thatcher politikai gondolkodására, s a konzervatív eszmeiség folyamatos ápolásával befolyásolni kívánta a brit Konzervatív Párt stratégiai céljainak alakítását. Bárki megkérdezheti, vajon a filozófusnak dolga-e a politikai életbe való beavatkozás? Nem könnyű a válasz. Mi van akkor ugyanis, amikor a modern radikális politika mögött olyan filozófusok állnak, akik arra használják a filozófiát, hogy a bonyolult és a történelmi tapasztalaton és folyamatokon keresztül kialakult társadalmakat szétverjenek még oly szép eszmék nevében is, amelyek csillognak ugyan, de emberellenesek?

Scruton sokat olvasott, látszólag mindenhez értett, rengeteg dologról írt, a bortól kezdve a politikán és a filozófiatörténeten át az építészetig és a zenéig, szinte mindenről. Írt vagy ötven könyvet – filozófiait, szépirodalmit, publicisztikait –, szerzett zenét, nagyon izgatta a művészetek mondanivalója, mégis egyvalamihez értett, és ez a bölcsesség szeretete volt.

Mert mit is jelent ez? Mihez értett Scruton? Mindenhez? Dehogy! Ő a bölcsességhez értett, amely abban nyilvánul meg, hogy milyen javaslataid vannak más emberek életéhez, illetve a saját döntéseid mennyire helytállók.

Végső soron a bölcsesség egyetlen mérőszáma vagy mércéje az ítéletalkotás minősége. Arra törekedett, hogy – már amennyire a modern relativista szemléletű világban lehetséges – ne csak elmélkedjen róla, de cselekedjen is a bölcsesség érvényesüléséért. Ebben volt figyelemre méltó, nem a különböző életvilágokban való jártasságában, melyet bármely részszakértő, meglehet, könnyen ízekre tudna szedni.

Ám a bölcsesség szeretete az ő esetében is éleslátást, a teljességre való törekvést és legfőképpen az ítéletalkotás kiválóságát jelentette. Persze ahogy lenni szokott, ellenfelei antiszemitizmussal, rasszizmussal és nőellenességgel vádolták.

Ami leginkább megrendítette, hogy élete utolsó évében még saját pártjának egy része is ellene fordult méltatlan vádakkal. Hogy az angol konzervatívok hogyan tudnak elszámolni ezzel és az elmúlt évtizedben megfigyelhető irányváltásukkal, azt majd Scruton követőivel – például Douglas Murray-vel – kell megvitatniuk.

Scrutonnak szép számmal vannak követői világszerte. Egyetem nélkül is iskolát alapított, amelynek erejét nem csupán követőinek, tisztelőinek száma jelzi, hanem ellenfeleinek silány magatartása is.

A Spectator karácsonyi számában Scruton megírta havi bontásban a 2019. év naplóját. Élete utolsó évének naplóját, benne közéleti megaláztatásának és személyes tragédiájának fejleményeihez fűzött megjegyzéseit.

Decemberben az utolsó mondata ez volt: „A halál küszöbéhez elérkezve kezded megérteni, mit jelent az élet – hálát jelent.” Az élet annyira csodálatos ugyanis, hogy aki ebben részt vehet, s akinek annyi minden megadatott, mint neki, annak az utolsó szava mi más lehetett volna, mint a hála.

A szerző politikai filozófus, egyetemi tanár