Időközi országgyűlési választás lesz vasárnap a szerencsi kerületben. Ketten méretik meg magukat, Koncz Zsófia a konzervatív oldalról és Bíró László, aki amolyan balliberális-jobbikos. Azért lényeges ez, mert 2022-ben sok-sok Bíró László bukkan majd fel. Mindenhol egy jelölt áll majd szemben a Fidesz–KDNP politikusával.
A hatos számú körzet
Nem telt el olyan nap, hogy ne derült volna ki valami újabb adalék Bíró László korábbi ténykedéséről.

Jó lesz tehát ehhez hozzászokni.
Hol vannak azok az idők, amikor a balliberálisok már akkor náciveszélyt kiáltottak, ha egy néhány lelkes településen a helyi mászóka megjavításának ügyében együtt szavazott a Fidesz a Jobbikkal, vagy még előbb a MIÉP-pel.
– Összenő, ami összetartozik – ugye emlékszik mindenki a hatalmas vircsaftra.
Más szelek fújnak, most éppen ennek a kórusnak a tagjai hunynak szemet a cipőkbe köpködők, a zsidó képviselőket listázni akarók, a masírozók múltja, jelene felett.
Mindent felülír a hatalom akarása. A hallgatólagos konszenzust, az elveket, a morális korlátokat és még hosszan sorolhatnánk, hogy miket. Az elhalványuló pártlogókkal kikövezett út mentén ezért bukkanhat majd fel az a sok-sok különleges anyagból összegyúrt Bíró László. Lesz köztük liberális, radikális jobboldali, gyurcsányista, Gyurcsány-gyűlölő, volt kommunista és még sok más. A homlokukra írják majd, hogy rule of law, aztán kapnak néhány megtanulandó állítmányt a sérülő fékekről, ellensúlyokról meg az épülő diktatúráról. Ilyen lesz a sok-sok Bíró László összefogása.
De most fókuszáljunk arra az egy bizonyos időközi Bíró Lászlóra, akinek a választási kampánya voltaképpen abból állt, hogy néhány óránként mindenkit emlékeztetett arra, már bocsánatot kért, mindenért. Ezen túl nem sok mindent tett, bujkált a nyilvánosság elől, bujkált az újságírók elől, és persze ami a legfontosabb, bujkált a saját múltja elől.
Persze az is igaz, nem telt el olyan nap, hogy ne derült volna ki valami újabb adalék Bíró László korábbi ténykedéséről. Sorjáztak az antiszemita megjegyzések, napirenden voltak a korábbi gyanús cégügyek, megszólaltak az átvert, megfenyegetett munkavállalók és lelepleződtek a szavazatvásárlási próbálkozások is.
El tudja egyébként bárki képzelni, hogy mit művelnének a libernyákok, ha a konzervatív oldal olyan jelöltet támogatna, aki korábban judapestezett, a tarcali wellness-szállodák külföldi zsidó vendégeivel kapcsolatban pedig tetűcsúszdásokat emlegetett? A The New York Times vélhetően a címoldalon foglalkozott volna az esettel. Már maga Gerald Knaus is aktivizálta volna magát, sorra látogatná a baráti médiumok stúdióit és ontaná magából a Twitter-posztokat. Szóval nemzetközi botrány lenne itt a javából.
Bíró László azonban ilyen körülmények között, ilyen körülmények ellenére akár még nyerhet is.
Ebben kizárólag Koncz Zsófia és hívei akadályozhatják meg. A konzervatív jelölt az elmúlt időszakban bejárta a választókerület 42 települését, nem törődve Bíró László kétes ügyeivel, klasszikus pozitív kampányt folytatott. Legfőbb célja, hogy befejezze a közlekedési balesetben elhunyt édesapja által megkezdett munkát. A politikai iszapbirkózás helyett már most arra készül, hogy a jövőre induló új uniós költségvetési ciklusban minél több fejlesztés és beruházás valósuljon meg Abaújban, Borsodban és Hegyalján.
A szerencsi körzet a konzervatív oldalnak nem könnyű terep. A helyzet azonban korántsem reménytelen. Egyszerűen csak el kell menni szavazni.
Ha pedig a polgári választók biztosra akarnak menni, akkor mindenki vigyen magával még egy embert.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Károlyi és Linder sem csókolgatta úgy ellenségeink talpát, ahogy Magyar Péterék
Ki az a ganajtúró lelkivilágú, aki magyar létére képes egy ellenségesen viselkedő latorállam hazánk elleni titkosszolgálati akcióját segíteni?

Béke legyen veletek!
NEM MINDEN ARANY – Ukrajna és a háború ügyében nem szabad hagyni, hogy Brüsszelben helyettünk döntsenek.

A kémüggyel lehelnének életet a besült atombombába
Az Európai Bizottság még reménykedik, hogy megfordítható hazánkban a hangulat, de már szárad a tinta a B és C terv lapjain is, amikkel keresztül kívánják erőltetni a gyorsított csatlakozást.

A többségnek fontos a szavazás Ukrajna EU-tagságáról
A balliberális diktatúra nyugati régióiban már nem szokás kikérni a választópolgárok véleményét az őket érintő súlyos kérdésekről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt

Hárman feljuthatnak, kilencen kieshetnek – mi várható még az NB II-ben?

Ez a növény csodákat tesz a kertben és ellensége a kullancsoknak!

Asztalra csapott Trump, már papírozzák a tűzszünet részleteit

Beszakadt az út Budapesten, nem járnak a villamosok

Várható döntés volt Gyurcsány Ferenc visszavonulása + videó

A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból

Itt a vége! Kemény döntést hozott Manuel Neuer 15 évvel fiatalabb felesége – galéria

Dobrev Klára küldhette meg a selyemzsinórt Gyurcsánynak

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Károlyi és Linder sem csókolgatta úgy ellenségeink talpát, ahogy Magyar Péterék
Ki az a ganajtúró lelkivilágú, aki magyar létére képes egy ellenségesen viselkedő latorállam hazánk elleni titkosszolgálati akcióját segíteni?

Béke legyen veletek!
NEM MINDEN ARANY – Ukrajna és a háború ügyében nem szabad hagyni, hogy Brüsszelben helyettünk döntsenek.

A kémüggyel lehelnének életet a besült atombombába
Az Európai Bizottság még reménykedik, hogy megfordítható hazánkban a hangulat, de már szárad a tinta a B és C terv lapjain is, amikkel keresztül kívánják erőltetni a gyorsított csatlakozást.

A többségnek fontos a szavazás Ukrajna EU-tagságáról
A balliberális diktatúra nyugati régióiban már nem szokás kikérni a választópolgárok véleményét az őket érintő súlyos kérdésekről.