Valahogy nem látom magam előtt, amint Konrad Adenauer, Robert Schuman, Jean Monnet vagy Alcide De Gasperi olyan Európai Unióról ábrándoznak, amely kiemelt stratégiai kérdésként foglalkozik az úgynevezett LMBTIQ-jogokkal. Azért írom, hogy „úgynevezett”, mert egyrészről a fene se tudja, mit takarnak pontosan a mozaikszóval jelölt „identitások”, és ha végigmegyünk a betűsoron, nehézségekbe is ütközünk.
A „leszbikusról” és a „melegről” még ugye tudjuk, hogy mit jelentenek, de a „transzszexuálissal”, a „biszexuálissal”, az „interszexuálissal” meg a „queerrel” már gondban vagyunk – pláne ha hozzávesszük, hogy a lista folyamatosan bővül, például az „a” betűvel, mint „aszexuális”, meg p-vel, mint „pánszexuális”. És akkor még nem is beszéltünk a „günoszexuálisokról” vagy a „nonbináris agenderekről”.
Vélhetően az újabb és újabb nemi eltévelyedések felfedezésének dinamizmusa miatt biggyesztenek a legműveltebbek a sor végére egy pluszjelet vagy csillagot (LMTIQAP+/*), jelezvén, hogy a lista inkluzív és nyitott, nem tűri meg, hogy a holnapután kitalált hetvenharmadik genderidentitást vagy frissen újragondolt szexuális vonzalmat – kövek, növények, állatok vagy kisgyermekek iránt – diszkriminálják ebben a szivárványszagú világban.
Szóval csak magam elé képzeltem az „EU alapító atyáit” – e megfogalmazás persze már önmagában mutatja, hogy közösségünk toxikus maszkulinitásban fogant valójában, csakúgy, mint az Egyesült Államok –, és nem tűnt reálisnak, hogy azért kezdtek volna el munkálkodni az integráción, mert úgy érezték, küzdeniük kell a „transz-, nembináris és interszex emberek ellen megnyilvánuló interszekcionális diszkriminációval” szemben.
Hála istennek, bár nem tudom, ilyet le szabad-e még írni, hisz e krisztofasiszta fordulat sértőleg hathat muszlimokra, hindukra vagy általában a felekezeten kívüliekre, egyben megtestesítheti szemükben azokat a zsidó-keresztyén gyökerek vélelmezett európai kizárólagosságára építő kulturális privilégiumainkat, amelyeknek előbb említettek az áldozatai, szóval hála istennek a mai Európai Bizottság túllépett az alapítók fehér, heteroszexuális és férfiasságban tobzódó árnyékán, és megalkotta az EU „valaha volt legelső” LMBTIQ egyenlőségi stratégiája 2020–2025 dokumentumot. A kis hamisak persze füllentenek, hiszen az előző Európai Bizottság már nyilvánosságra hozott 2015-ben egy hasonló akciólistát az akkor még csak (és láthatóan a queereket kirekesztve, bárkik is legyenek ők) „LMBTI-egyenlőség” előmozdítása érdekében.