A héten a napnál is világosabban kiderült, hogy nincsen Gyurcsány nélküli ellenzék. Vagy, ha úgy tetszik – nem, nem tetszik –, az ellenzék által vezetett fővárost nem más, mint a krónikus isiászban szenvedő, bukott exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc irányítja. Akik eddig a témában csak találgattak, sötétben tapogatóztak, esetleg naiv, újszülött bárányként az ellenkezőjében reménykedtek, azokat Gy. Németh Erzsébetnek és a kulturális finanszírozás körüli ellenzéki vitákról, alkukról és zsarolásokról érkező sajtóbeszámolóknak végérvényesen és visszavonhatatlanul meg kellett győzniük.
Mert nehéz nem észrevenni, hogy jelenleg azok vívják politikai és ideológiai alapon a kultúrharcukat, akik minket, jobboldaliakat vádoltak és vádolnak folyamatosan kultúrharccal. Ami azért is teljesen abszurd vád, mert amíg nemzeti, kormánypárti főpolgármester vezette a fővárost, addig a balliberális színházaknak egy hajuk szála sem görbült meg. Tarlós István ugyanis mindenféle összekócolási kísérletet meggátolt. Sőt! Inkább vagyonokat különített el a hajbeültetésekre.
Hogy ez jó vagy rossz gyakorlat volt, azt majd az utókor, a politológusok és a színházi kritikusok eldöntik, az mindenesetre tény, a Madách téri tüntetésen nem az látszott, hogy a gesztus-kultúrpolitizálás különösebben meghatotta volna a magukat jobbnak, többnek, tehetségesebbnek gondoló liberális színházi embereket. Olyan gyűlölettel szidták az őket hosszú évekig százmilliókkal kitömő és mindentől megvédő kormánypártokat, hogy még a patkányszakértő Bangóné Borbély Ildikó is tisztelettel nézte a hörögve patkányozó, a konzervatív színházakat gyalázó performance-okat.
Az meg csak a hab volt a tortán, hogy a magukat nyíltan liberálisnak és ellenzékinek mondó színészek és rendezők úgy követelték a politika kivonulását a kultúrából, hogy közülük többen is elájultak a gyönyörtől, amikor a jelenlegi főpolgármester elkezdett a színpadon beszélni.
Az orbáni diktatúra alatt senyvedő ellenzéki alkotóknak persze megbocsátható, hogy nincsenek tisztában olyan alapvető dolgokkal, mint például hogy Budapestnek már ellenzéki vezetése van, mely vezetés az ellenzéki pártok politikusaiból áll, melyből meg egyenesen következik, hogy a színházak támogatásairól és pályázatairól az ellenzéki többségű közgyűlés politikusai döntenek.