Jirka, avagy Menzel úr

Hálás köszönet mindenért. Köztük azért az apróságért, hogy meg tetszett változtatni a látásunkat.

Hegyi Zoltán
2020. 09. 10. 10:00
Fotó: Markus Meel
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A művelt magyarok nagyon szeretik Jiří Menzelt, a legmagyarabb csehnek tartják, akárcsak a szintén csodálatos tettestársát, Bohumil Hrabalt. Volt idő, amikor Magyarországon népszerűbbek voltak, mint a hazájukban. Ennek sok oka volt, az egyik talán a hasznos irigység. A kedély és a derű irigylése. Hogy amíg mi leszegett fejjel filozófusra ittuk magunkat a szürkeségben, a csehek minimum Hašek óta kiröhögték az egész virblit úgy, ahogy volt, tokkal-vonóval. Ami nem jelenti azt, hogy ne lettek volna jó hazafiak. De ha jöttek a nácik, Tapicka forgalmista azért bokros teendői között szakított időt arra is, hogy lepecsételjen egy formás női feneket.

És megtanulhattuk tőlük azt is, hogy unalom ellen mosómedvét kell vásárolni, mert nagyjából azért minden a helyén van, csak a darazsak ne lennének. És ha a Škoda begurul az árokba, majd csak jön valaki, hogy kihúzza a doktor urat a slamasztikából. Egy korszak persze lezárult ott is, az Octaviában már nem forr fel a hűtővíz minden emelkedőnél, a sör megdrágult, az idő felgyorsult, eljött az újabb lerövidítések ideje. Nem tudom, lesz-e valaki, aki olyan szépen megénekli majd mindezt, ahogyan Menzel úr tette ezt azzal a korral, amelynek a végére alighanem a halála tett pontot. Ja, a folytonos urazás azért megy ebben a kis eszmefuttatásban, mert a cseheknél, akárcsak lengyel barátainknál, ez a társas érintkezés szerves részeként működött. Talán a polgári kultúra az oka, vagy mi.

Jirkázás is lesz egy kicsit mindjárt. Mert az mindig izgalmas, ha az ember egyszer csak belefut a bálványába. Velem ez Miskolcon esett meg, hol máshol. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a mester Magda Vášáryová társaságában jelent meg, amitől aztán, felidézve a Sörgyári capriccio néhány fontos jelenetét, feszt ráléptem a saját cipőfűzőmre lányos zavaromban. Menzel nagyon jó passzban volt, egy fekete mackóruhában piruettezett holmi villanypóznáknál, és bátran lehetett Jirkának szólítani.

Mindeközben hihetetlen türelemmel viselte a nyilván már ezerszer hallott kérdéseket a sörgyári kéményről és más fontos dolgokról. És akkor hirtelen még személyessé is vált az egész (na, megvan a kulcsszó, mondaná Woody Allen), de tényleg az van, hogy Jiří Menzel olyan volt, mint a srác a szomszédból, közben meg a világon az egyik legfontosabb rendező. Amiben most egy jó nagy lyuk támadt a távozásával.

Jirka, Menzel úr, hálás köszönet mindenért. Köztük azért az apróságért, hogy meg tetszett változtatni a látásunkat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.