Lombik: áldás és békesség

Az 1940-es években az inkubátorokat egyenesen áltudományosnak minősítette az akkori orvostársadalom.

Debrecen, 2019. november 29. A debreceni ngyes ikrek, Anita, Anna, Panna, valamint Richrd (b-j) a Debreceni Egyetem Szlszeti s Ngygyszati Klinikjn 2019. november 29-n. Az 1230 s 1750 gramm kztti sllyal oktber 24-n szletett babkat szleik, Nagyn Kozk Anita s Nagy Richrd hazavihettk a krhzbl. A mestersges megtermkenytssel fogant jszltteket a terhessg 32. hetben csszrmetszssel segtettk a vilgra. MTI/Czegldi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Olyannyira ellenezték a technológiát, hogy az inkubátorokat egyenesen áltudományosnak minősítette az akkori orvostársadalom, és a jogvédő civil szervezetek közül többen is (például a New York Society for the Prevention of Cruelty to Children) dühösen támadták az eljárást. Ma Magyarországon közel minden 10. gyermek (8,84 százalék) inkubátorban kezdi meg életét a szülést követően. A világon körülbelül 15 millió koraszülött gyermek születik évente, amely jelenség ugyanúgy létezik a fejletlenebb és a fejlett országokban egyaránt, sőt az EU-ban 2000 óta nőtt az arányuk.

Megjegyzem, emberi jogi szakértőként döbbenetesnek tartom, hogy az ENSZ gyermekek jogaival foglalkozó bizottsága egyenesen ellenzi a kórházak előterébe tett, csecsemőket anonim módon mentő inkubátor használatát, mondván, hogy a gyermeknek joga van ismerni a szüleit. Egy 2007-ben kiadott kézikönyv szerint „súlyosan jogsértő program az inkubátorok kórházak elé helyezése, amely lehetővé teszi, hogy az újszülöttet otthagyják, aki ezzel örökbefogadhatóvá válik.”

Itt egy – a püspök úréhoz hasonló, de – alapvető félreértés van: nem maga az eljárás (megoldás) jogsértő, legfeljebb az, hogy vannak szülők, akik megszabadulnak gyermeküktől. Ugyanakkor „jogsértőnek” se nevezném ezt az eljárást, hiszen – mondjuk az abortusszal szemben – ez az életet biztosítja az egyébként semmiről sem tehető apró emberkéknek. Amennyiben az élet technológiai alapú továbbadásáról beszélünk, akkor megítélésem szerint II. János Pál pápa útmutatásai is irányadóak lehetnek, amikor húsz éve azt mondta egy másik, az élettel összefüggő kérdés kapcsán: „A [szerv]transzplantáció hatalmas előrelépést jelent a tudománynak az emberiség felé nyújtott szolgálatában, és napjainkban nem kevés ember a szervátültetésnek köszönheti az életét.”

Az előbbi példákat azért hoztam fel, mert pontosan ideillenek a püspök úr mondatához, amely így hangzott: „Elindult ugyan egy változás, de virágzik a számomra még mindig nagyon fájdalmas lombikprogram. Ezt teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele!” Mint ahogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága állásfoglalásánál láttuk, itt is a gyermeket kellene az előtérbe helyezni, hiszen az életről van szó. Nem lehet maga az egész lombikprogram „bűnös”, hanem legfeljebb annak egy eleme, ha maradnak „feleslegesen” megtermékenyített, de gyakorlatilag elpusztításra ítélt embriók.

Folytatom: „… egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatát feltételezi, nagyon komoly lelki vonatkozásokkal a háttérben”. Mivel én is érintett vagyok, csak azt tudom mondani, hogy a püspök úr rátapintott a lényegre: kevés olyan komoly lelki vonatkozású döntés és elhatározás van, mint a testet, lelket és bizony, a meddő pár szeretetkapcsolatát is teljes mértékben igénybe vevő lombikkezelés, és sokkal több erkölcsi támogatásra lenne szükségük a pároknak akár a meddőség korai felismerésé­ben (tudatosításában), akár pedig az eljárási protokollok kapcsán.

Saját tapasztalatból mondhatom: sokkal több figyelmet kellene fordítani a mentálhigiénés kihívásokra is, és mindenkinek tartózkodnia kellene az elhamarkodott véleményalkotástól. „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lukács 6,37) Ráadásul az élet védelme érdekében tudomásom szerint még a legszigorúbb talmudi szabályok is felülírhatók. Maga Jézus is erre hivatkozva gyógyított szombaton, betű szerint ugyan megszegve, de a valóságban beteljesítve a törvényt.

Valóban igaz, hogy a lombikeljárás során külön-külön a legjobb minőségű ivarsejteket választják ki, minimalizálva a beteg embriók létrejöttét, és itt is a legfelkészültebb orvosokra van szükség, mint ahogy ez a szervtranszplantációk esetében szintén fennáll, amikor halott emberekből emelnek át szöveteket és szerveket. Eddig nyolcmilliónál is több lombikbaba született a világon, ami gyakorlatilag ma már Izrael teljes lakosságának felel meg.

Végezetül érdemes a néhai I. János Pál pápa szavaira is figyelni, aki 1978-ban, az első lombikbaba hírére úgy fogalmazott, hogy nincs joga elítélni a szülőket, mert Istennek tetszően cselekedtek, hiszen az élet mellett döntöttek, de aggódott amiatt, hogy a nők „gyerekgyárakká” degradálódhatnak. Megérzésem szerint a legproblematikusabb eleme az eljárásnak a megtermékenyített, de nem beültetett embriók ügye. Elöljáróban annyit, hogy tökéletesen értem ezt az etikai kérdést, hiszen pontosan ezért nincs több gyermekem: az elmúlt évtizedben Belgiumban éltünk, és azt tapasztaltuk, hogy ott olyan szabályozás van, miszerint a fel nem használt, vagyis a méhbe vissza nem ültetett embriók megsemmisíthetők, illetve kísérleti célra (génterápia, gyógyszerkísérlet) használhatók. Mivel egyik opciót sem vállaltuk, így nem vettük igénybe a belga eljárást, többször is elszenvedve egyes három- vagy többgyerekesek lesajnáló tekinteteit, megjegyzéseit – amivel persze csak magukat minősítették. Két évvel ezelőtti hazaköltözésem egyik oka éppen ez volt: elősegíteni a lombikprogram hozzáférhetőbbé válását, amiért Novák Katalin miniszter asszony is rendkívül sokat tett, és köszönet jár neki.

Kérdés, hogy akkor mégis milyen megoldás jöhet szóba. Mivel tavaly – Európában példátlan és örömteli módon – állami tulajdonba kerültek a hazai meddőségi klinikák, így lehetővé vált akár az etikai szempontok érvényesítése is a szűken vett profitszemlélet rovására. Rendkívül fontos, hogy a hit és a gyermekáldás iránti vágy ne zárja ki egymást a XXI. században, és a hívők, valamint az egyház kéz a kézben állhassanak ki az élet mellett.

Így lehet az igazság műve (gyermek)áldás és békesség.

A szerző miniszteri biztos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa