Névleges jobboldal Európában

A progresszív, liberális heccsajtó örömmel fogadta Macron hasonlatát az autoriter államokról.

Emmanuel Macron francia elnök egészségügyi kutatásokról beszél a párizsi Necker Kórház Imagine Intézetében a koronavírus-járvány idején, 2020. december 4-én. Fotó: Thomas Samson Forrás: MTI/EPA/AFP pool/

Pár napja járta be a világot és kedvére ujjonghatott is a progresszív heccsajtó, hogy Emmanuel Macron egy sajtófórumon azzal utasította el azokat a vádakat, miszerint Franciaország egyre autoriterebbé válna, hogy az ő országa nem Magyarország vagy Törökország, ezért visszautasítja a feltételezéseket. Polemizálhatnék most azon, hogy hazánkban ugyan mikor próbáltak meg katonai puccsot végrehajtani és azt követően hány ilyen vagy olyan módon abban részt vevő került börtönökbe, ha már a liberális értelmiség ilyen briliánsan létrehozta az illiberalizmus panteonját, ahová csak bekerülni lehet, ki sosem, és a tagsághoz is csak annyi szükséges, hogy a megfelelő emberek persona non gratának nyilvánítsanak, de ez teljesen félrevinne minket.

Annyit azért még említsünk meg, én messzemenőkig elhiszem, hogy Erdoğan nem felel meg a BBC-normatívák által előírt demokratikus államférfi kívánalmainak, de érdekes egy autoriter rezsim az, ahol a legnagyobb városok vezetői ellenzékiek. Az emberben még felmerülhet az a kellemetlen gondolat, hogy ha egyszer ismerjük és látjuk a külföldi sajtó egyértelmű hazugságait a magyar kormányról, akkor miért gondoljuk, hogy másokról, máshol, nem hazudnak ugyanekkorát? Csak ugye ami távoli hely, arról könnyebb elfogadni a mirelitkajaként elénk tett igazságot.

És arról is beszélhetnénk felvezetésként, milyen csodálatos visszafogottság, amikor egy olyan állam vezetője beszél a demokrácia helytelen alkalmazásáról, akinél gyengébb felhatalmazású elnöke még nem volt Franciaországnak. Macron a 2017-es elnökválasztás első fordulójában 24 százalékot szerzett, ezzel került Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével együtt a második fordulóba, és ahogy az lenni szokott, minden, korábban kiesett aspiráns arra szólította fel híveit, hogy Le Pen ellenében szavazzanak. Macronnak így is csak 66 százalékkal sikerült hoznia a második fordulót. Ez elsőre nem tűnik kevésnek, pedig kimondottan gyenge eredmény.

2017 előtt 2002-ben fordult elő, hogy a Nemzeti Front elnökjelöltje bejutott a második fordulóba, akkor Jean-Marie Le Pen 18 százalékot kapott Jacques Chirac ellenében. Macronnal szemben a lánya ennek csaknem a dupláját, és azt már tényleg ne hozzuk fel, hogy történelmien alacsony volt a választási részvétel is, köszönhető ez javarészt François Fillon botrányának, akiről hogy, hogy nem, pont a kampányban sikerült kilőni egy szaftos pletykát.

Elég az hozzá, hogy az életben nem volt még olyan vezetője Franciaországnak, aki olyan kevés népfölségi háttérrel bírt volna és ennyire csak a véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetné a hatalmát, mint Macron.

Visszatérve a francia elnök sajtófórumára, a Magyarországra is történő hivatkozást egy olyan újságíró kérdésére tette meg, akit nem sokkal azelőtt a francia rendőrök a földre tepertek, miközben egy illegális migránstábor felszámolásáról tudósított. Arra kérem önöket, hogy egy óvatos pillanatra képzeljék el velem, mi történt volna, ha idehaza bármikor, bármilyen alkalommal is a magyar rendfenntartók letepertek volna egy újságírót? A nemzetközi hisztéria nagyságát felmérni sem tudnánk. Az Európai Parlamentben sürgetnék egy különbizottság felállítását, amelynek kötelessége vizsgálni az egyre erősebb önkényt, sajtószervezetek tettek volna nyilatkozatokat, hogy tűrhetetlen a magyar viszonyok fasizálódása és Věra Jourová aggódva sértegetné a magyar választópolgárokat.

Muszáj megjegyeznem azt is, hogy szintúgy képzeljük magunk elé a haladó értelmiség véleményét arról, ha a magyar rendőrség kaput betörve rajtaütne egy magánlakáson, mert vélelmeznék, hogy megsértik a korlátozó intézkedéseket, majd csodák csodájára, teljesen véletlenül egy olyan házibulit találnának, ahonnan kiemelhető egy tetszőleges politikus. Az, kérem, maga lenne a velünk élő nácizmus, amiről Christiane Amanpourtól Donald Tuskig mindenki elítélően nyilatkozna, hiszen újabb jelét látnák a lopakodva érkező diktatúrának, amely már a magánszférára sincs tekintettel.

Macron magától értetődően sértegetheti Magyarországot, hiszen a nyugat-európai közvélemény egy nem elhanyagolható részének mi lettünk a mumus, akivel ijesztgetni lehet az európai értelemben vett, jóakaratú választópolgárokat. Horribile dictu, olyan sikeresen vált tabudöntővé Orbán Viktor, hogy különféle országok politikusainak megéri bedobni a nevét vagy országunkét, mert abból vélelmezheti, hogy pró vagy kontra belpolitikai hasznot hajthat. Azért ez egészen csodálatos fejlemény.

És közben érdekli a balos sajtót, hogy Macron mit művel Franciaországban? A koronavírus-törvényre már alig emlékszünk, miközben a franciák szinte azt sem tudják, hogy rendkívüli állapoton kívül is lehet élni. Nálunk a rendőrség kínos fegyelemmel ügyel arra, hogy még véletlenül se érje semmilyen atrocitás egyetlen tüntetés résztvevőit sem, inkább gyújtogassanak, rongáljanak, de nem ülnek fel a provokációknak – nagyon helyesen! –, Franciaországban már megszokott rutinnal verik meg a sárgamellényes tiltakozókat. Itthon a nyugat-európai ember számára elképzelhetetlen nyugalom és közbiztonság uralkodik, a francia városokban heti elfoglaltság, hogy bizonyos kerületeket legyalulnak a migránsok vagy azok leszármazottjai.

A valóság ugyanis nem érdekli azokat, akik langymeleg, magabiztos visszhangkamráikban élnek, egy mély, jól szigetelt pincében, és akkor sem fogják megváltoztatni a véleményüket, ha a valóság azt kiabálja feléjük, hogy Allah akbar! Macron még azt is megtehetné, hogy autoriterré válik, teljesen mindegy. Hát megbotránkozott az elit, amikor Thüringiában a választók felhatalmazásával a tartományi parlamentben a liberális miniszterelnököt támogatták az AfD képviselői, majd egyetlen napot követően leszóltak Berlinből, hogy ejnye, nem úgy megy az, szépen le kell mondani? És akkor éljünk újfent egy hazai párhuzammal. Milyen visszhangja lenne annak, ha teljesen nyíltan a magyar kormány megüzenné egy nem fideszes, nem kereszténydemokrata polgármesternek, hogy le kell mondania, mert nekik nem megfelelő önkormányzati képviselők támogatják?

Léteznek a jó emberek, akik jót akarnak. Ők őrködnek a demokrácia tisztasága, a sajtó szabadsága és az éppen fontos értékek felett. Macron ennek az elitnek az embere, ahogy minden egyes fősodratú, nyugat-európai párt ügyeit ez az elit határozza meg és választja ki. Teljesen mindegy, hogy névleg ezek a pártok jobboldaliak vagy baloldaliak, mind ugyanazt a nótát fújják. Ha ebben kétségünk merülne fel, gondoljunk csak arra, mennyire maradt jobboldali az Európai Néppárt, amely minden egyes világnézeti kérdésben lefeküdt a nemzetközi baloldalnak.

A frakcióvezető, Manfred Weber valóban balfácánnak néz minket, és az elnök, Donald Tusk nem elég, hogy képes volt a magyar moslékkoalíció mintaképének számító lengyel ellenzéki kezdeményezés élére állni, csak vesszen a valódi jobboldaliság a hazájában is, de szinte óránként, rimánkodva közli a közösségi oldalán, hogy bizony ő is a jó emberek közé tartozik és a Fidesznek ebben a társaságban valóban nincs helye. (Ebben az egyben maradéktalanul egyetértünk.)

És ez a névleges jobboldal Európában! Mit várjunk akkor az újbaloldali kiskedvenc Macrontól?

A megfelelő véleménnyel bírók, a progresszív elit által felkentek bármit megtehetnek és annak az ellenkezőjét is, akkor sem kerülnek szégyenpadra, akik pedig az elit ellen küzdenek, azok az összes játékszabály betartása árán sem kapják meg a minimális tiszteletet sem.

Valódi szabadsága Európában a lázadóknak maradt, akik nem akarnak megfelelni az elit érdekeinek, nem hagyják magukat lekenyerezni és vállalják a harcot. Ilyenek a magyar és a lengyel kormánypártok, illetve az eliten kívüli nyugat-európaiak, a main­streamen direkt kívül maradók. Nekünk minden egyes alkalommal azzal kell szembenéznünk, hogy ha csak megszólalunk, nehézfegyverzettel törnek ránk, míg az elit embereinek mindent, de szó szerint mindent szabad. Ám ha már így van, akkor adjunk alapos választ arra a nehézfegyverzetes rohamra.

Innentől csak így érdemes működni.

A szerző újságíró