Már jó ideje egyértelmű, hogy főleg az észak- és nyugat-európai tagpártok ki akarják zárni a Fideszt az Európai Néppártból. De mára már ennél is többről van szó: látszik és érződik, hogy létrejött egy hálózatosan megjelenő politikai akarat, amelynek célja Magyarország kizárása az Európai Unióból. Ma már ez egyfajta csomagtervként létezik.
Nem áll szándékomban e helyütt felsorolni azoknak a nevét, akik az elmúlt napokban megtámadták a magyar kormányt és a Fideszt a parlament által elfogadott koronavírus-törvénnyel kapcsolatban, Matteo Renzi volt olasz szocialista miniszterelnöktől kezdve David Sassoli szocialista EP-elnökön és Donald Tusk lengyel (!) néppárti (!) elnökön át egészen Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszterig és tovább, beleértve természetesen a Soros-birodalom szokásos szervezeteit. A felsorolásnak, az általuk mondottak idézésének immáron nincs semmi értelme, mert egyrészt a lista naponta bővül, másrészt amit mondanak, azt már betéve tudjuk és előre is fel tudnánk mondani magunk is.
A legdurvább mégis az, hogy a német közszolgálati adó, az ARD a Facebook-oldalán egy olyan képet jelentetett meg, amelyen egy náci karszalagon a horogkereszt helyén Orbán Viktor jelent meg. Ez tényleg hajmeresztő. És jobb, ha belátjuk: itt már sokkal többről van szó, mint hogy egyes politikusok, médiumok, pártok és képviselők elfogult, téves, igaztalan vádakat sorakoztatnak fel a Fidesz és Magyarország ellen, illetve nagy marhaságokat beszélnek és írnak le rólunk.
Ha „csak” ennyiről lenne szó, akkor jogosult lenne az a szándékunk, hogy a szép és a kevésbé szép szó erejével, nyilatkozatokkal és cikkekkel próbáljuk meg meggyőzni ellenfeleinket (értsd: ellenségeinket) a mi igazságunkról. Ugyanis itt már nem igazságokról és hazugságokról, tényekről és hamis információkról, valóság és fake news ellentétéről van szó, amelyben elég rendet vágni és akkor minden megoldódik. Nem, ez itt már más terep: itt egy már évek óta lappangó, s most elemi erővel felszínre törő politikai akarat jelent meg, amely mögött egy globális hálózat áll. Ez a politikai akarat elhatározta, hogy a Fideszt és magyar kormányt, s vele Magyarországot – mint nem kívánatos tényezőket – eltávolítja először a néppártból, másodszor pedig az unióból. Ez a politikai célja a hálózatnak, s ehhez keresi a megfelelő alkalmakat és érveket, a cselekvési terepeket.