Temetőben borotválta le az élettársa haját, eszméletlenre verte, most börtönbe kerülhet
Székhez kötözte, majd ütötte, ahol érte.
Székhez kötözte, majd ütötte, ahol érte.
A korábban a poligámia elfogadtatásáért is küzdő Törley Katalin most a Kutyapárt képviselője akar lenni.
A pedofil mostoha kihasználta, hogy párja elutazott, és ez idő alatt többször megerőszakolta a mindössze hétéves kisgyermeket.
Székhez kötözte, majd ütötte, ahol érte.
A korábban a poligámia elfogadtatásáért is küzdő Törley Katalin most a Kutyapárt képviselője akar lenni.
A pedofil mostoha kihasználta, hogy párja elutazott, és ez idő alatt többször megerőszakolta a mindössze hétéves kisgyermeket.
Több száz pályázatot vizsgáltak meg, ötvennégy személy ellen emeltek vádat, egymilliárd forint értékben foglaltak le vagyont a hatóságok.
A cél, hogy az orvosok jobban tudjanak a betegekre koncentrálni.
A házasság hete kezdeményezés több mint két évtizede Angliából indult el.
A baloldal Novák Katalin és Varga Judit lemondása kapcsán hangoskodó politikusai még soha semmiért nem vállaltak erkölcsi felelősséget.
A jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges.
Az államfő helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja.
A Magyar Posta is a szokottnál korábban, már hétfőn megkezdi a nyugdíjak postai kézbesítését.
A beruházásnak komplex fejlesztésnek kell lennie, amelynek az egyik legfontosabb eleme a közösségi közlekedés.
A csődbe jutott Postbank vezérigazgató-helyettese, Igaz Katalin a Partizán Rendszerkritikus Alapítvány alapítója.
Felmerült a gyanú, hogy a késekkel hadonászó férfi kábítószert fogyasztott.
A török sofőr tízmiliós pénzbüntetést is kaphat.
A társát, egy nőt, emberölés bűntette miatt vonta felelősségre a bíróság és tíz év szabadságvesztésre ítélte.
A rutinellenőrzésre kísért járműszerelvény Belgiumba tartott öt utasával és csomagjaikkal.
A rendőrök hamar intézkedtek az elkövetőkkel szemben.
A nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt.
A teljes vizsgálat lezárultával a Szuverenitásvédelmi Hivatal akár törvénymódosításra is javaslatot tehet.
Az elemző szerint az amerikai nagykövet egy hazug ember.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Döbbenetes kép került lapunk birtokába, mutatjuk!
A főpolgármester csak a nyár végén egyeztetne a rakpart megnyitásáról a Belváros polgármesterével.
Az intézkedő rendőr könnyű sérülést szenvedett.
Az is, hogy robban-e.
A gyermekgyógyászati klinikára súlyos esetek is érkeznek, a mentő is csak kerülővel tud araszolni a korlátozás miatt.
Korábban a kormány felelősségét firtatták, bírálták annak Ukrajna-politikáját, és úgy tettek, mintha aggódnának a kárpátaljai magyarokért.
Építkezés közben.
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.
Első alkalommal mutatnak be Wagner-operát ezen a színpadon.
Mint a hitleri végórákban, Zelenszkij is válogatás nélkül mindenkit a frontra vitet, és csak a koporsók érkeznek haza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.