Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését
A miniszter szerint az a feladat, hogy képessé tegyék a magyar hadsereget és közvetve a társadalmat is Magyarország védelmére.
A miniszter szerint az a feladat, hogy képessé tegyék a magyar hadsereget és közvetve a társadalmat is Magyarország védelmére.
Menczer Tamás köszönetet mondott a mentésben részt vevő szlovák és magyar segítők munkájáért.
Azért feltehetően nem úgy, mint Olaszországban.

A miniszterelnök politikai igazgatója a francia–magyar kapcsolatok elősegítése érdekében utazott a francia fővárosba.
A Fidesz frakcióvezetője közösségimédia-felületén reagált a baloldali önkormányzati képviselő büntetésére.
Csak a fiókáikat akarják védeni.
Egyetlen nap után máris ezren követik lapunk publicistáját.
Emellett más kötelezettségeket is kivezetnek a rendszerből, amivel enyhítik az adminisztratív terheket – közölte Rétvári Bence államtitkár.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint felhívta a figyelmet: a főpolgármester nyilatkozata a baloldali körökben egyáltalán nem váltott ki negatív visszhangot.
Mi lett volna, ha sms-t ír vezetés közben?
A botrány ellenére Gyurcsány nem adta fel, új pártot alapított, ma ismét ő a baloldal első számú vezetője.
Bármelyiket is választják a családok, nem fognak unatkozni.
„Régóta tudjuk, hogy a baloldal a háború pártján áll” – kezdte a bejelentést Hollik István.
Kisvártatva le is csukták a 31 éves V. R.-t és a 22 éves F. D.-t.
A Századvég tanácsadója szerint Karácsony Gergely csupán szolgai módon megismételte az európai baloldal álláspontját.
A vendégek mentették meg az életét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A hadsereg az egyházhoz hasonlóan erős közösség, mégis mindkettő – talán pont az erejénél fogva – a modernitás támadása alatt áll.
A gyalogosok, kerékpárosok és rolleresek zavartalanul gyönyörködhetnek majd a panorámában.
Csizmadia László a CÖF–CÖKA kuratóriumának elnöke nyílt levelet intézett Karácsony Gergelynek.
A Párbeszéd politikusai minden áron belesodornák hazánkat a háborúba, és veszélyeztetnék Magyarország energiabiztonságát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csak keveseknek adatik meg, hogy bemenjenek oda.
A Magyarország elleni lejáratókampány mögött Ukrajna áll Kósa Lajos szerint.
Többször is visszaélt a helyzettel.
Az igazságügyi miniszter szerint láttunk már ilyet Rákosi diktatúrájában.
Balázs Géza nyelvész szerint politikai okokból száműzték a nyelvművelést az MTA-ról.
Döbbenet.
Kósa Ádám nehezményezi, hogy a Tisza Párt vezetője újabban nem a hivatalos magyar címeres zászló előtt szónokol.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Elek Gábor együttese, az újoncként bajnoki bronzérmes Mol Esztergom a nemzetközi porondon is nagy dobásra készül.
Az alma nem esett messze a fájától, az új generáció megérkezett.
Így (nem) történt – Könyvlapokon és képkockában a múlt címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést az Ifjúságkutató Intézet az MCC Scrutonba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.