Orbán: Ez képtelenség

A Magyar Nemzet információ szerint így fogalmazott a miniszterelnök az arányos adórendszer megváltoztatásáról az elmúlt napok kormányüléseinek egyikén.

BL
2012. 01. 28. 5:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök szerint azért sem kerülhet sor az adórendszer módosítására, mert az Európai Unió több tagállamában is hasonló rendszer működik – írja a lap szombati számában. A Magyar Nemzet értesülése szerint már akkor a kormány elé került a kérdés, amikor Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa felvetette a módosítás lehetőségét.

Kósa Lajos úgy fogalmazott a lapnak: 99,9 százalék, hogy marad az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer. Szerinte a rendszer megváltoztatására abban az esetben kerülhetne csak sor, „ha az ég egybeérne a földdel”.

Azzal kapcsolatban, hogy az adórendszer megváltoztatása az IMF–EU-tárgyalások előfeltétele lehet-e, Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken elmondta: ez az EU-ban „fel sem merült”. Hozzátette: az IMF az elmúlt 2-3 évben legalább négy olyan országnak adott hitelt, ahol egykulcsos adórendszer van, és ebből kettő az Európai Unió tagja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.