Megkapta a magyar válaszokat az Európai Bizottság

Az Európai Unió végrehajtó testülete péntek délután közleményben jelentette be, hogy megkapták a magyar válaszokat.

NT
2012. 02. 17. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pia Ahrenkilde Hansen szóvivő jelezte egyúttal: ez azt jelenti, hogy Magyarország betartotta a bizottság szabta határidőt. A bizottság hozzátette, hogy „sürgős jelleggel” fogja elemezni a válaszokat. Az elemzésben azt fogják vizsgálni, Magyarország „megfelelő és konkrét” lépéseket tett-e, hogy biztosítsa a magyar jog unióshoz igazítását a jegybank függetlenségének, a bírák és ügyészek nyugdíjba vonulási korhatárának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlenségének területén.

„Megfelelő döntést” hoz majd

A közlemény arra is kitér, hogy az újabb jogi elemzés alapján a biztosi testület „megfelelő döntést” hoz majd arról, szükséges-e bármilyen további lépés az eljárások keretében.

A bizottság megkapta a választ azokra a levelekre is, amelyekben nem a kötelezettségszegési eljárások keretében kért további információkat a kormánytól – derül ki a közleményből. Viviane Reding alapjogi biztosnak az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos leveléről, valamint Neelie Kroes informatikai biztosnak a médiatörvényre vonatkozó leveléről van szó.

Brüsszeli forrásból pénteken elmondták, hogy a kormány mintegy száz oldal terjedelemben válaszolt az Európai Bizottságnak. A vitás kérdéseket jól ismerő brüsszeli forrás szerint a magyar válasz egyes pontokon szövegszerű törvénymódosítási tervezetet tartalmaz, amely ha kielégítő lesz az Európai Bizottság számára, a magyar parlament elé kerül majd. Más pontokon a magyar kormány érvekkel kívánja alátámasztani saját álláspontját, bízva abban, hogy azzal eloszlathat egyes brüsszeli aggályokat.

A forrás szerint a jegybanki függetlenséget illetően eszerint Magyarország kész törölni például az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő előírást, valamint kész engedményre a Monetáris Tanács ülésein való kormányzati részvételt illetően is. Szintén lehetséges a törvénymódosítás az adatvédelmi hatósági függetlenség megerősítése érdekében.

A magyar kormányzat szerint ugyanakkor a jegybankelnök által a magyar alaptörvényre leteendő eskü nem áll ellentétben az uniós követelményekkel, hiszen maga a magyar alkotmány is kimondja a jegybankelnöknek a nemzeti hatóságoktól való függetlenségét. A jegybankelnök fizetésének szabályozása – érvel továbbá a magyar kormányzat – a közszféra általános javadalmazási plafonjához igazodik.

A bírákat illetően – mondta az említett brüsszeli forrás – Magyarország kész biztosítani annak lehetőségét, hogy az általános nyugdíjkorhatárt elérő bírák bírói megbízatását egyéni alapon meghosszabbíthassák.

Az igazságügyi reformmal kapcsolatos brüsszeli érdeklődésre adott válaszaiban a magyar fél igyekezett eloszlatni a szabályozásra vonatkozó uniós kételyeket. A médiaszabadságot illetően Magyarországon készül a médiatörvény módosítása, mivel annak egyes előírásait az Alkotmánybíróság tavaly decemberben alkotmányellenesnek ítélte. Ezen kívül a magyar fél hajlandó kikérni az Európa Tanács véleményét a médiaszabadsággal összefüggő szabályozás tekintetében. Az Európai Bizottság a Klubrádió problémáját is felvetette, magyar részről azonban arra utaltak, hogy a frekvenciaügy tárgyalása jelenleg bírósági szakaszban van.

A konzultációk alapján születtek

Szijjártó Péter és Giró-Szász András az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában kifejtette: a kabinet az elmúlt hetekben folyamatosan konzultált az Európai Bizottsággal és annak főigazgatóságaival, Orbán Viktor miniszterelnök pedig személyesen is egyeztetett José Manuel Barrosóval, a bizottság elnökével. A válaszlevelek ezen konzultációk alapján készültek – közölték.

„Az ilyenkor szokásos eljárás rendjének megfelelően a következő lépésben az Európai Bizottság feladata, hogy a válaszokat értékelje. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, számíthatunk arra, hogy az Európai Bizottság a továbbiakban is objektív, pártatlan, a kettős mérce alkalmazását kizáró, jogi és szakmai alapokon nyugvó értékelést készít” – írta a két szóvivő, hozzátéve, hogy a kormány elkötelezett az európai értékek mellett, és továbbra is készen áll a konzultációra az Európai Unió intézményeivel.

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön az mr1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a jogszabály-módosítási szövegeket rögzítő válaszlevél „semmilyen újdonságot nem tartalmaz”, a magyar álláspont védhető, néhány ponton kell kiegészítést tenni, és „egy aránylag egyszerűnek mondható tárgyalássorozat előtt állunk”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.