Tüntet a Magyar Szolidaritás Mozgalom

Együtt egy új Köztársaságért! címmel tüntetést tart szombaton a Magyar Szolidaritás Mozgalom a szociális és a szabadságjogokért a Parlament előtt, a fővárosi Kossuth Lajos téren.

WA
2012. 03. 10. 7:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet egyik társelnöke, Kónya Péter a hét elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: szerinte nem volt reális a kormányfő országértékelése, ezért azt várja, hogy az emberek maguk is értékelnek majd azzal, hogy részt vesznek a demonstráción.

A megmozdulás szervezői szerint a magyar társadalom „a tűrőképességének végső határaihoz érkezett”; a megemelt adóterheket, a munkabérekre vonatkozó új szabályozásokat már mindenki a saját bőrén tapasztalhatja. Úgy vélik, a „magyar társadalomnak meg kell mutatnia, hogy az Orbán-kormány már elért a falig”.

A tüntetésen – az előzetes tervek szerint – Kónya Péter és Székely Sándor, a Szolidaritás társelnökei mellett felszólal többek között Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, Ungváry Rudolf közíró és Kornis Mihály író, rendező.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.