Gyurcsányék egy lelkészt javasolnak államfőnek

Iványi Gábor lelkészt, az egyházi jogállását március 1-jével elveszítő Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét javasolja államfőnek a Demokratikus Koalíció.

WL
2012. 04. 03. 10:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varju László pártigazgató, független parlamenti képviselő elsősorban Iványi Gábor szociális érzékenységével indokolta választásukat, és felhívta a figyelmet arra, hogy Németországban a közelmúltban a demokratikus pártok egyetértésével választották államfővé Joachim Gauck evangélikus lelkészt.

Elmondta, előbb a demokratikus ellenzéki pártoknak, majd ha velük sikerül egyetértésre jutni, a kormánypártok figyelmébe ajánlják Iványi Gábort, akivel már egyeztettek szándékukról.

A legesélyesebbként számon tartott kormánypárti jelöltekről Varju László azt mondta: Kövér László a legkevésbé sem alkalmas arra az egységteremtésre, ami a köztársasági elnök feladata, Áder János európai parlamenti képviselőt pedig olyan hatalomtechnikusként, szürke eminenciásként jellemezte, aki ugyancsak alkalmatlan a tisztségre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.