Az államtitkár is emelte a vasat + Képek

Nyár elején kezdődik a piliscsabai agglomeráció eddigi legdurvább kálváriája, cserébe európai színvonalú vasút létesül a főváros és Esztergom között.

2012. 05. 17. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nosztalgiavonatozással búcsúzott el utasaitól a folyamatos esztergom–budapesti vonal, a nyár elejétől ugyanis hosszú-hosszú időn át felújítások sora veszi kezdetét. Völner Pál, a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára vezetésével jelképesen fel is szedték az első, 1 tonnás síndarabot Piliscsaba állomásnál. No el is kellett addig jutni: a jelenlegi problémákat szimbolizálva a Nyugatiból indított nosztalgiaszerelvény a festői tájakon mintegy 20 perc késést szorgoskodott össze, közben pedig az MNO tudósítójának is alá kellett írnia azt a munkavédelmi papírt, amely nélkül nem lehetett leszállni a csabai végen. A felszolgált kávé a zötykölődés során mennyiségéből, az ásványvíz értékéből veszített, az első változást e téren is – a Pilisvörösvár–Piliscsaba, illetve a Piliscsaba–Esztergom szakasz felújítása után – 2013. végétől érezhetjük majd. Az Óbuda és Pilisvörösvár közti szakasz felújítási pályázatát megtámadta a vesztes, a fontos agglomerációs szakaszon így – mint Völner Pál az MNO-nak a vonaton szintén kifejtette – csak 2014-ben utazhatunk felújított pályán és európai körülmények között.

James Karácsony János, hogy gyorsabban fogyjon az út, gitárján a Síneken című nótába csapott, majd végre tartalmi kérdések is sorra kerülhettek. A fejlesztésben részt vevő Hídépítő az északi vasúti híd 2009-es felújításával „nevezett be” a projektbe, konszolidált eredményük tavaly már 28 milliárd forint volt, 1 milliárdos eredménnyel. A másik konstruktőr a Vasútépítők Kft., amely egy kicsiny családi vállalkozásból kupálódott ki egy 60 fős céggé. Csohány András, a kivitelező képviseletében hangsúlyozta, a 100 ezer, vasutat használó agglomerációs utas közül az e vonalra kényszerülő 14 ezer ember egy átfogó újítással találkozhat majd, amely komoly alternatívája lesz a 10-es út autós használatának.

1.40 helyett 1.15

Mint ismert, a Dunától Dunáig a Pilisen át haladó szerelvények 1 óra 40 percen keresztül, átlagosan 30 kilométeres óránkénti sebességgel bötyékelnek, köszönhetően annak, hogy mióta hazánk „a vas és acél országa” lett (illetve bő ötven éve), rá sem hederítettek a döntéshozók. Ha minden készen lesz, 1 óra 15 percre csappan a szintidő, ebből a most készülő szakaszra eső spórolás 10 perc. A vágányzár – a Piliscsabáról ingázókat ez érinti a leginkább – június közepén kezdődik, de kirándulók akkor sem vehetik birtokba az Aranyvölgyi- és Kenyérmezei-patak völgyét.

Szót ejtettünk az európai színvonalról, mit is jelent ez? Totálisan felújítanak és befednek minden állomást, az átkelőhelyeken alul-, illetve felüljárók létesülnek, a nagyobb csomópontok mentén buszfordulót és összesen 848 P+R parkolóhelyet alakítanak ki. A pálya is korszerűsödik, így a jelenlegi 60 kilométeres óránkénti maximális sebesség 100-ra nő, az MNO azonban azt is megtudta, hogy a 48 kilós síndarabok helyét 54 kilósak veszik át, így műszakilag 160-nal is hasíthatna majd a szépséges tájon 2002-ben otthonra talált Desiro. Mindez – még mindig a Pilisvörösvár és Esztergom közti szakaszról beszélünk – bő 19,1 milliárd forintba kerül, ami mögött az Új Széchenyi-terv Közlekedési Operatív Programja áll, kohéziós pénzekkel karöltve.


Aláírásunkkal közben jogot szereztünk a leszállásra Piliscsabán, ahol a beruházás potentátjai közül húszan szimbolikusan megragadtak egy-egy kampót, és vezényszóra kiemeltek egy 1 tonnás sínelemet az 1-es vágány használaton kívüli részéből. Az első sorban guggoló kormánytag egy mikrofon mögé pattanva gyorsan elmondta a kabinet további vasút-felújítási terveit, számba véve az elővárosi projektek közül a fehérvári, a váci és a százhalombattai vonal munkálatait. Itt tudtuk meg, hogy az esztergomi vonal pályarekonstrukcióját villamosítás is követi majd.

Az öröm nem felhőtlen azért

Visszaúton a szerelvényt „utolsó útjára” indító Völner Pál államtitkárnak szegeztük azt a kérdést, miszerint a teljes Esztergom–Budapest vonal felújításának végén mely szakaszokon létesül két vágány, ahol most egy van, ugyanis a menetidőt eddig talán ez a tény befolyásolta leginkább, emiatt volt sokszor idegtépő az óbudai, a solymári, illetve a vörösvári állomáson történő hosszas várakozás.

– Pilisvörösvár és a Szentendrei út között lesz végig dupla vágány, illetve Pilisörösvár és Piliscsaba között lesz egy 2 kilométeres szakasz, ahol kétvágányú kiépítés történik. Az úgynevezett „kitérés” után megfelelő járatsűrűséget is el fogunk érni, nem kell az állomásokon várniuk egymást a vonatoknak.

A teljes vonalon, mint az államtitkár lapunkon keresztül ígéri, 2014 nyarától utazhatunk pótlóbusz nélkül. Nem ünneprontásként, de megkérdeztük, hogy a 10-es út vonatfelújítás alatti forgalomnövekedését hogyan próbálják orvosolni, mire rámutatott: – A 10-es úti elkerülőszakaszt már sokszor megtervezték, de mindig elbukott valamely zöldszervezet támadása miatt vagy támogatásának hiányában. Ebben nem tudtunk áttörést elérni, és nem is vagyok optimista.


A kormány az elmúlt években 100 milliárd forintból mintegy 120 kilométernyi vasúti szakasz helyzetét rendezte, a 2013 végéig tartó EU-s pénzügyi ciklus végéig pedig körülbelül 500 milliárd forintnyi pénz mozgatható meg erre Magyarországon. A 2014-től induló korszakban további 400 milliárd csatornázható be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.